Híreink

Megkezdték a villamospályák felújítását Budapesten

A 37-es villamos pályájának átépítése a Kolozsvári utcában (kiskép)

Megkezdődött az idei villamospálya-felújítási program Budapesten – tájékoztatta a program szakmai előkészítéséért felelős Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint a munkálatokat már megkezdték a 37-es villamos vonalán, rövidesen pedig a Szent Gellért rakparton is hozzálátnak a felújításnak. Idén minden eddiginél több, 11 milliárd forintnyi támogatás jut a BKV beruházásaira; az erre elkülönített összeg 680 millió forinttal meghaladja a tavalyi keretet. Hozzátették: ezt az összeget – amelyet uniós források is kiegészítenek – „az elmúlt húsz év drámai műszaki lemaradásának behozására” fordítják.

A közlekedési központ jelezte: fontos cél a kritikus sebességkorlátozást igénylő pályák kijavítása, a menetidő csökkentése, ezért a beruházási tervben a BKK javaslatára minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kapott a villamospályák felújítása.

A következő időszakban emiatt vágányzárral járó pályafelújítási munkák lesznek a 2-es, a 18-as, a 19-es, a 28-as, a 37-es, a 41-es, az 50-es, az 51-es, az 52-es, az 59-es, a 62-es és a 69-es villamosvonal rossz állapotú szakaszain. Ezzel mintegy 9500 méter kritikus állapotú villamospálya felújítása valósulhat meg.

A javítási munkák elvégzésével a sebességkorlátozások is megszűnnek, így az utasok az említett vonalakon gyorsabban érhetik majd el úti céljukat – emelte ki a BKK.

(MTI)

Kategória: Híreink | A közvetlen link.
Hír elküldése emailbenKedvencek közé! Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.