Közlemények

Közútkezelés, parkolás, teherforgalmi engedélyek, taxiközlekedés: új feladatok 2012-től a BKK hatáskörében

Budapesti Közlekedési Központ (kiskép)

A Fővárosi Közgyűlés döntései alapján 2012. január 1-jétől a Budapesti Közlekedési Központ látja el a fővárosi főutak és műtárgyak, illetve tömegközlekedési útvonalak kezelését, Budapest összes útján a forgalmi rend kialakításával, a jelzőlámpa-rendszer fenntartásával kapcsolatos feladatokat, a tömegközlekedési kezelői feladatokat (menetrend-módosítások és viteldíj-változások döntésre előkészítése), a taxiközlekedéssel kapcsolatos szervezési feladatokat, a taxiállomások üzemeltetését, a várakozó helyek fenntartását és üzemeltetését, valamint a teherforgalmi behajtási hozzájárulások – önkormányzat nevében történő – kiadásával kapcsolatos egyes közszolgáltatási feladatokat. A BKK hatáskörébe tartoznak  a Főváros tulajdonában álló belvárosi főutakon a parkolással kapcsolatos közfeladatok is.

A felsorolt feladatok ügyintézésére 2012 második negyedévétől egységes ügyfélszolgálati irodát alakítunk ki. Az átmeneti időszakban 2012. január 1-jétől az integrált ügyfélszolgálat későbbi beüzemeléséig a fővárosi közszolgáltatások a korábbiakban megszokott helyen vehetők igénybe. A taxiállomás-használati engedélyek kiadása és a díjak megfizetése a Budapest, I. kerület Krisztina körút 99. I. em. 407. BKK Ügyfélszolgálati Irodán a korábbiakkal megegyező ügyfélfogadási időben történik (H-SZ: 9.00 – 15.00, K-CS: 9.00 – 13.00, P: 9.00 – 12.00). A taxiállomás használati engedélyek kiváltásához 2012. január 1-jétől a Budapest közterületein a taxiállomások létesítéséről, használatának és üzemeltetésének rendjéről szóló rendelet alapján a BKK, mint közszolgáltató nyilatkozatot kér, illetve igazolást arról, hogy a kérelmező Budapest területén végzett iparűzési adóköteles tevékenységével összefüggésben a Fővárosi Önkormányzathoz adóalanyként bejelentkezett, adóbevallást nyújtott be, adótartozás nem áll fenn, illetve adóelőleg-fizetési kötelezettségének eleget tett. Az igazolások igénylése a Fővárosi Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodáján Adó Főosztály Budapest V. kerület Bárczy István u. 1-3. alatt történik (nyitva tartás: H-SZ: 8.00 – 17.30, K-CS: 8.00 – 16.00, P: 8.00 – 12.00).

A teherforgalmi és védett övezetekbe szóló behajtási díjak, illetve a parkolási pótdíjak befizetése, a várakozó helyek fenntartása és üzemeltetése, valamint a teherforgalmi behajtási hozzájárulások önkormányzat nevében történő kiadása Budapest, III. kerület Lajos u. 48-66. szám alatti BKK Ügyfélszolgálaton a korábbival megegyező nyitvatartási időben lehetséges. A BKK célként tűzte ki, hogy a behajtási hozzájárulások kiadási rendszere a fuvarozószakma igényeit is kielégítse, mentes legyen a felesleges adminisztrációtól és a lehető leggyorsabban reagáljon a kérelmekre. 2012. január 1-jétől a behajtási hozzájárulások igénylése és kiadása teljes körűen on-line úton valósul meg, mind a kérelem, mind a dokumentum kiadása elektronikusan történik.

A közútkezeléshez kapcsolódó fenntartási feladatok ügyintézése (pl. közútkezelői hozzájárulások) a korábbiakkal megegyezően a BKK központjában, a Budapest, V. kerület Városház u. 9-11. szám alatt történik. A fenti ügyfélszolgáltatokon a közszolgáltatásokkal összefüggésben felmerülő panaszok előterjeszthetőek, amelyeknek érdemi kivizsgálását a Budapesti Közlekedési Központ elvégzi.

Az egyesített ügyfélszolgálat létrejöttéig az érintettek türelmét és megértését kérjük, hiszen a 2011 év végén meghozott közgyűlési döntések  nyomán az informatikai és ügyviteli rendszerek egyesítése még jelenleg is zajlik.

Budapest, 2012. január 4.

Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Közlemények | A közvetlen link.
Hír elküldése emailbenKedvencek közé! Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.