Augusztus 17-én, péntektől augusztus 20-án, hétfőig tart a Mesterségek Ünnepe. A várhatóan jelentős számú érdeklődőt vonzó rendezvénynek idén is a Budai Vár ad helyet, amelynek megközelítését rendkívüli járatsűrítésekkel könnyíti a BKK. Nemcsak sűrűbben járnak majd a Széll Kálmán tér M felől a 16A jelzésű autóbuszok, de 216-os jelzéssel rendkívüli autóbuszjáratot is indítunk a Belvárosból a Dísz térre.
A rendezvény helyszínének megközelítésére Buda felől a Széll Kálmán tér M végállomásról a 16-os, valamint a 16A jelzésű autóbuszokat, Pest felől pedig az Erzsébet téri útépítési munkák miatt módosított útvonalon közlekedő 16-os busz mellett az esemény alkalmából indított rendkívüli autóbuszjáratunkat, a Deák Ferenc tér M és a Dísz tér között – az Erzsébet téri munkavégzés miatt szintén terelt útvonalon közlekedő – 216-os járatot ajánljuk. A 216-os autóbuszok augusztus 17-én, pénteken, 18-án, szombaton és 19-én, vasárnap reggel 9 óra és éjfél között, míg augusztus 20-án, hétfőn reggel 9 és délután 18 óra között közlekednek.
A 16A autóbuszokat jelentősen sűrítjük: a buszok napközben 1-2, esténként 3-5 percenként járnak majd. A 16A és a 216-os járatokon kívül a Széll Kálmán tér M és Deák Ferenc tér M között közlekedő 16-os autóbuszokkal is el lehet jutni a Várba, ennek a járatnak a követési időközét azonban a rendezvény idejére 15 perces lesz, mivel a 16A vagy a 216-os buszok sűrű közlekedésével mind Budáról, mind Pestről gyorsan megközelíthető a Vár.
Augusztus 17-én (pénteken), augusztus 18-án (szombaton), augusztus 19-én (vasárnap) 9 és 12 óra között
A fenti időszakokban a 216-os autóbuszok az Arany János utca M és a Dísz tér között közlekednek. Az első járat az Arany János utcától 9:34-kor, az utolsó 23:55-kor indul. A Dísz térről az első járat 9:10-kor, az utolsó éjfél után, 0:05-kor indul. A járatok napközben 6-8, este 10 percenként követik egymást.
A járatra a következő megállókban lehet felszállni:
- Arany János utca M: a 914-es, a 950-es autóbuszok megállója, a 72-es, 73-as trolik leszállóhelye
- Deák Ferenc tér M (József Attila u.): a 16-os, a 105-ös autóbuszok megállója a József Attila utcában
- Hild tér: a 16-os autóbusz Széll Kálmán tér M irányú megállója
- Széchenyi István tér: a 16-os autóbusz Széll Kálmán tér M irányú megállója
- Clark Ádám tér: a 16-os autóbusz Széll Kálmán tér M irányú megállója
- Donáti utca: a 16-os autóbusz Széll Kálmán tér M irányú megállója
- Dísz tér végállomás: a 16-os autóbusz Deák Ferenc tér M irányú megállója
- Palota út, gyorslift: a 16-os autóbusz Deák Ferenc tér M irányú megállója
- Attila út: a 16-os autóbusz Deák Ferenc tér M irányú megállója
- Krisztina tér: a 16-os autóbusz Deák Ferenc tér M irányú megállója
- Clark Ádám tér: a 16-os autóbusz Deák Ferenc tér M irányú megállója
- Széchenyi István tér: a 16-os autóbusz Deák Ferenc tér M irányú megállója
- József Nádor tér: a 16-os autóbusz Deák Ferenc tér M irányú megállója
- Deák Ferenc tér M: a 105-ös autóbusz Gyöngyösi utca M irányú megállója
- Arany János utca M: a 914-es, a 950-es autóbuszok megállója, a 72-es, 73-as trolik leszállóhelye
Augusztus 19-én (vasárnap) 12 óra és éjfél között, illetve augusztus 20-án (hétfőn) 9 és 18 óra között
Augusztus 19-én déli 12 órától augusztus 20-án este 18 óráig a 216-os autóbuszok a Deák Ferenc tér M és a Dísz tér között közlekednek, az augusztus 20-i ünnepi rendezvények és a Lánchíd lezárása miatt az Erzsébet hídon keresztül és a Palota út felől közelítik meg a Budai Várat. A járat ebben az időszakban nem az Arany János utca M végállomásról indul, hanem a Deák Ferenc téren a 109-es busz megállójából.
A járat változatlanul napközben 6-8, este 10 percenként közlekedik.
A járatra ebben az időszakban az alábbi megállókban lehet felszállni:
- Deák Ferenc tér M: a 109-es busz Kőbánya alsó vasútállomás irányú megállója
- Ferenciek tere M: az 5-ös, 7-es, 7E, 8-as, 112-es, 173-as, 173E, 178-as autóbuszok megállója
- Szarvas tér: az 5-ös, 178-as autóbuszok megállója
- Palota út, gyorslift: a Palota úton a gyorsliftnél, a gyalogátkelőhely után 20 méterrel
- Dísz tér: a 16A autóbuszok megállója
- Dísz tér: a 16A autóbusz visszafordulás utáni megállója
- Dísz tér: a 16-os busz Deák Ferenc tér M irányú megállója
- Palota út, gyorslift: a 16-os busz megállója
- Attila út: a 16-os busz megállója
- Dózsa György tér: az 5-ös, 178-as autóbuszok megállója
- Döbrentei tér: az 5-ös, 86-os és 178-as autóbuszok megállója
- Ferenciek tere M: az 5-ös, 7-es, 7E, 8-as, 112-es, 173-as, 173E, 178-as autóbuszok megállja
- Astoria M: az 5-ös, 7-es, 8-as, 112-es, 173-as, 178-as buszok megállója
- Uránia: az 5-ös, 7-es, 173-as, 178-as autóbuszok megállója
- Deák Ferenc tér M: a 109-es buszok Óbuda irányú megállója
Az augusztus 20-i ünnepi rendezvények és a Lánchíd lezárása miatt a 16-os autóbuszok augusztus 19-én, vasárnap déli 12 órától augusztus 20-án, hétfőn délután 18 óráig szintén módosított útvonalon közlekednek az Erzsébet hídon át.
- A Széll Kálmán tér M irányában a járat a Deák Ferenc térről indul és a Kiskörúton, Kossuth Lajos utcán, Erzsébet hídon át éri el a Tabánt, ahonnan a Palota úton át közelíti meg a Dísz teret és a budai Várat. Ideiglenes útvonalán nem az Arany János utcai ideiglenes végállomásról indul, valamint nem érinti az ideiglenes József Attila utcai Deák Ferenc tér M megállót és a Lánchíd zárása miatt a Hild tér, Széchenyi István tér, Clark Ádám tér és Donáti utca megállóit sem. A terelt útvonalon közlekedő busz a 109-es járat Kőbánya irányú Deák Ferenc tér M megállójában indul, további ideiglenes megállói pedig az 5-ös buszok Ferenciek tere M és Szarvas tér megállói, majd megáll a Palota úton a gyorsliftnél, a gyalogátkelőhely után 20 méterrel kialakított megállóban.
- A Deák Ferenc tér M irányában közlekedő járat nem érinti a Krisztina tér, a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér, a József nádor tér és az ideiglenes Sas utca megállókat. A terelt útvonalon közlekedő buszra az 5-ös járat Dózsa György tér, Döbrentei tér, Ferenciek tere M, Astoria M, Uránia, majd a 109-es busz Deák Ferenc tér M megállójában lehet felszállni.
Augusztus 20-án 18 óra után
Augusztus 20-án, hétfőn délután 18 órától üzemzárásig a 16-os és 216-os autóbusz nem közlekedik. Augusztus 20-án a 16A autóbuszok a megnövekedett utasigényekre tekintettel sűrűbben, 1-2 percenként indulnak, üzemidejüket 23:50-ig meghosszabbítjuk.
Minden kedves utasunknak kellemes időtöltést kívánunk! Reméljük, minél többen igénybe veszik majd rendkívüli autóbuszjáratunkat!
Budapest, 2012. augusztus 16.
Budapesti Közlekedési Központ







