Forgalmi változások

Időszakosan forgalmi változásokra, illetve pótlásokra kell számítani a 3-as, a 28A és a 62A jelzésű villamosok vonalán

TW6000-es típusú villamosok a 3-as és a 62-es viszonylaton, a Kőrösi Csoma úton (kis kép)

A X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor út és a Kőbányai út – Könyves Kálmán körút kereszteződésében zajló villamospálya-karbantartási munkák miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntektől időszakosan az ott közlekedő villamosok vonalain. A munkákat 2012. augusztus 3-án (pénteken), 4-én (szombaton), 13-án (hétfőn), 14-én (kedden), 15-én (szerdán) és 16-án (csütörtökön) a késő esti órákban végzik annak érdekében, hogy minél kevesebb utast érintsen az egyébként elkerülhetetlen karbantartás.

A fenti napokon a 3-as villamosok megosztva, két szakaszon közlekednek:

  • a 21:34-es Mexikói úti indulástól a Mexikói út M és a Finommechanikai Zrt. között,
  • a 21:40-es Gubacsi úti indulástól a Gubacsi út és Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) között.

A 28A villamosok rövidebb üzemidővel közlekednek:

  • az utolsó villamos a Blaha Lujza térről 21:27-kor,
  • az Új Köztemető (Kozma utca) végállomástól 21:24-kor indul.

A munkák ideje alatt hétköznapokon a Rákospalota, MÁV-telep felől Kőbánya felé tartó 62A villamosok rövidebb üzemidővel közlekednek:

  • az utolsó szerelvény 21:37-kor indul, és csak a Finommechanikai Zrt. megállóig közlekedik,
  • hétvégi napokon a vágányzár nem érinti a 62A villamosokat, mert menetrendjük szerint egyébként sem közlekednek.

A villamosok által nem érintett szakaszok pótlására villamospótló autóbuszokat indítunk 3V, illetve 28V jelzéssel. A 3V jelzésű pótló autóbuszok az Örs vezér tere M és Kőbánya alsó vasútállomás, a 28V jelzésű pótló autóbuszok pedig a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) és a Felsőcsatári út (Álmos utca) között közlekednek.

A 3V pótló autóbuszokra a következő megállókban lehet felszállni:

  • Örs vezér tere M+H végállomás: a Szerencsejáték különjárati autóbusz végállomása
  • Finommechanikai Zrt.: a 85-ös, a 100-as, a 161-es és a 161A jelzésű autóbuszok megállóhelye
  • Terebesi utca: a 85-ös, a 161 és a 161A jelzésű autóbuszok megállóhelye
  • Élessarok: a 85-ös, a 162-es, a 162A, és a 262-es autóbuszok megállóhelye
  • Ónodi utca: a 162-es, a 162A, a 185-ös, és a 262-es autóbuszok megállóhelye
  • Szent László tér: a 162-es, a 162A és a 262-es autóbuszok megállóhelye
  • Liget tér: a 9-es, a 109-es, a 162, a 162A és a 262-es autóbuszok megállóhelye
  • Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér): a 9-es és a 109-es autóbuszok megállóhelye
  • Mázsa utca: a kijelölt villamospótló megállóhely a gyalogos átkelőhely után
  • Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) végállomás: a Mázsa téren a 3-as villamos Gubacsi út irányú megállóhelyének peronjánál
  • Liget tér: a 9-es és a 109-es autóbuszok megállóhelye
  • Szent László tér: a 909-es autóbuszok megállóhelye
  • Harmat utca (Ónodi utca): a 162-es, a 162A és a 262-es autóbuszok Harmat utca elnevezésű megállóhelye
  • Élessarok: a 85-ös, a 161-es, a 161A, a 162-es, a 162A, a 168E és a 262-es autóbuszok megállóhelye
  • Sörgyár: a 85-ös, a 161-es, a 161A, a 162-es, a 162A, a 168E és a 262-es autóbuszok megállóhelye
  • Terebesi utca: a 85-ös, a 161-es és a 161A jelzésű autóbuszok megállóhelye
  • Finommechanikai Zrt.: a 85-ös, a 161-es és a 161A jelzésű autóbuszok megállóhelye
  • Örs vezér tere M+H végállomás: a Szerencsejáték különjárati autóbusz végállomása

A 28V pótló autóbuszokra a következő megállókban lehet felszállni:

  • Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) végállomás
  • II. János Pál pápa tér: a 28-as, a 28A, a 37-es, a 37A, a 62-es villamosok, valamint a 217E jelzésű autóbusz megállóhelye
  • Teleki László tér: a 28-as, a 28A, a 37-es, a 37A és a 62-es villamosok megállóhelye
  • Salgótarjáni utca: a kijelölt villamospótló megállóhely a Fiumei úton
  • Orczy tér: a kijelölt villamospótló megállóhely
  • Orczy tér: a 9-es, a 109-es és a 217E jelzésű autóbuszok megállóhelye
  • Kőbányai út 21.: a kijelölt villamospótló megállóhely
  • Kőbányai út 31.: a 9-es és a 109-es autóbuszok megállóhelye
  • Könyves Kálmán körút: a 9-es, a 109-es és a 217E jelzésű autóbuszok megállóhelye
  • Északi Járműjavító: a 9-es és a 109-es autóbuszok megállóhelye
  • Egészségház: a 9-es és a 109-es autóbuszok megállóhelye
  • Mázsa utca: a kijelölt villamospótló megállóhelye a Mázsa utca torkolata előtt
  • Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér): a 9-es és a 109-es autóbuszok megállóhelye
  • Liget tér: a 9-es és a 109-es autóbuszok megállóhelye
  • Szent László tér: a 909-es autóbusz megállóhelye
  • Harmat utca: a 162-es, a 162A és a 262-es autóbuszok megállóhelye
  • Élessarok: a 85-ös, a 161-es, a 161A, a 162-es, a 162A, a 168E és a 262-es autóbuszok megállóhelye
  • Sörgyár: a 161-es, a 161A, a 162-es, a 162A és a 262-es autóbuszok megállóhelye
  • Jászberényi út: a kijelölt villamospótló megállóhely
  • Gitár utca: a 909-es autóbusz megállóhelye
  • Kocka utca: a 85E autóbusz megállóhelye
  • Kada utca: a kijelölt villamospótló megállóhely
  • Bajcsy-Zsilinszky Kórház: a 95-ös autóbusz megállóhelye
  • Sibrik Miklós út: a 95-ös autóbusz megállóhelye
  • Sírkert út: a 95-ös autóbusz megállóhelye
  • Újhegyi út (Új köztemető): a 95-ös autóbusz Pestszentlőrinc, Gyömrői út irányú, ideiglenes megállóhelye
  • Felsőcsatári út (Álmos utca) végállomás: a 95-ös autóbusz Pestszentlőrinc, Gyömrői út irányú, ideiglenes megállóhelye
  • Újhegyi út (Új köztemető): a 95-ös autóbusz Puskás Ferenc Stadion M irányú, ideiglenes megállóhelye
  • Sírkert út: a 95-ös autóbusz Puskás Ferenc Stadion M irányú, ideiglenes megállóhelye
  • Sibrik Miklós út: a 95-ös autóbusz megállóhelye
  • Bajcsy-Zsilinszky Kórház: a 95-ös autóbusz megállóhelye
  • Kada utca: kijelölt villamospótló megállóhely
  • Kocka utca: a 85E jelzésű autóbusz megállóhelye
  • Gitár utca: a 28-as, 37-es villamosok Új köztemető irányú megállóhelyperonja mellett
  • Jászberényi út: a 909-es autóbusz megállóhelye
  • Sörgyár: a 85-ös, a 161-es, a 161A, a 162-es, a 162A, a 168E és a 262-es autóbuszok megállóhelye
  • Élessarok: a 85-ös, a 162-es a 162A és a 262-es autóbuszok megállóhelye
  • Ónodi utca: a 162-es, a 162A, a 185-ös és a 262-es autóbuszok megállóhelye
  • Szent László tér: a 162-es, a 162A és a 262-es autóbuszok megállóhelye
  • Liget tér: a 9-es, a 109-es, a 162-es, a 162A és a 262-es autóbuszok megállóhelye
  • Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér): a 9-es, a 109-es és a 217E jelzésű autóbuszok megállóhelye
  • Mázsa utca: kijelölt villamospótló megállóhely a gyalogosátkelőhely után
  • Egészségház: a 9-es és a 109-es autóbuszok megállóhelye
  • Északi Járműjavító: a 9-es és a 109-es autóbuszok megállóhelye
  • Könyves Kálmán körút: a 9-es, a 109-es és a 217E autóbuszok megállóhelye
  • Kőbányai út 31.: a 9-es és a 109-es autóbuszok megállóhelye
  • Kőbányai út 21.: a kijelölt villamospótló megállóhely
  • Orczy tér: a kijelölt villamospótló megállóhely
  • Salgótarjáni utca: a kijelölt villamospótló megállóhely
  • Teleki László tér: a 28-as, a 28A, a 37-es, a 37A és a 62-es villamosok megállóhelye
  • II. János Pál pápa tér: a 28-as, a 28A, a 37-es, a 37A és a 62-es villamosok, valamint a 217E jelzésű autóbusz megállóhelye
  • Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) végállomás

Az 1-es és 3-as villamosok vonalának a BKK beruházásaként jövőre induló átfogó felújítása keretében a 3-as vonal érintett pályaszakasza is teljes körűen megújul 2014-ig, a most kezdődő karbantartási munkák az addig történő üzemeltetéshez szükségesek. A projekt keretében megújul majd mindkét vonal infrastruktúrája, nőni fog az utazási sebesség, akadálymentesítjük a megállókat, illetve járataink versenyképessé tétele érdekében új lámpaprogramokat is bevezetünk majd, az 1-es villamost pedig átvezetjük a Rákóczi hídon át Budára.

A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a karbantartási munkák idején is a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom. A változások okozta kellemetlenségek miatt ezúton is kérjük és köszönjük az arra közlekedők türelmét és megértését!

2012. augusztus 2.
Budapesti Közlekedési Központ

Térkép (Kőrösi Csoma úti felújítás)


Kapcsolódó dokumentum:

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: Tömegközlekedés | A közvetlen link.
Hír elküldése emailbenKedvencek közé! Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.