Forgalmi változások

Folytatjuk a főváros kerékpáros közlekedésének fejlesztését – Egyre több egyirányú utcában tesszük lehetővé a kétirányú kerékpározást

kerékpár (kicsi)

Célunk a kerékpáros közlekedés, mint környezetbarát, helytakarékos városi közlekedési mód népszerűsítése, vonzóbbá és egyúttal biztonságosabbá tétele. A kerékpársávok, kerékpárutak, kerékpártárolók kialakítása mellett ezért ott, ahol lehetőség van rá, az egyirányú utcákban is lehetővé tesszük a kerékpárosok kétirányú közlekedését.

Az egyirányúsítás okai

A kerékpár nagy előnye, hogy kerülőutak nélkül, gyorsan célba lehet vele érni, de ez csak akkor érvényesül, ha a teljes úthálózat használható, átjárható.  A mellékutcák egyirányúsítása viszont sokszor nagy kerülőutat jelent, így a kerékpározás veszít a vonzerejéből,  holott nem minden esetben szükséges, hogy az egyirányúsítás a kerékpárosokra is vonatkozzon. Az utcák egyirányúsításának ugyanis leggyakoribb oka az, hogy a parkoló járművek mellett megmaradó útszélesség már nem teszi lehetővé, hogy két személygépkocsi egymás mellett elférjen, és félrehúzódásra sincs lehetőség, de a kerékpár általában elfér a  szembejövő járművek mellett. Az egyirányúsítás emellett a mellékutcai átmenő forgalom csökkentésének egyik fő eszköze is, viszont ebben az esetben sem szükséges a kerékpáros forgalom korlátozása. Gyakori, hogy ezzel olyan utcákban is ellehetetlenítik a kerékpáros forgalmat, amelyek párhuzamosak a nagy forgalmú főutakkal, így elkerülő útként szolgálhatnának. Ezért az egyirányú utcákban érdemes mindkét irányban megengedni a kerékpározást, ahol erre megvan a szükséges sávszélesség.

A magyar KRESZ  2010 óta  teszi lehetővé az ellenirányú kerékpározás kijelölését önálló kerékpársáv nélkül. Azóta egyre több helyen jelenik meg Budapesten a Behajtani tilos! tábla mellett a „kivéve kerékpárral” kiegészítő jelzés, így ma már a járművezetők számára sem szokatlan ez a helyzet. A kerékpárok számára engedélyezett kétirányú behajtásra  minden esetben jelzőtábla, illetve útburkolati jel is figyelmeztet.

Kétirányú kerékpározási lehetőség a Bubi teljes működési területén

A város belső területének könnyebb átjárhatósága érdekében terveink szerint a Bubi közbringa rendszer teljes működési területén egységesen, egyszerre  vezetjük be az egyirányú utcák kétirányú kerékpározhatóságát. Az erre vonatkozó tervezés és szakmai egyeztetés jelenleg zajlik.  Most a külső kerületekben a kerületi önkormányzatok, vagy helyi kerékpáros szervezetek kezdeményezésére olyan egyirányú utcákban jelöljük ki a kétirányú kerékpározás lehetőségét, ahol a megnyitás révén egy jól járható kerékpáros útvonal jön létre, így a kerékpárosoknak nem kell többé kerülniük,  vagy fontos kerékpáros úti cél található az adott utcában.  A forgalmi rend változásáról az útszélesség, a forgalomnagyság, a parkolási rend és a csomópontok kialakításának figyelembe vételével, külön-külön döntünk.

Áprilisban az alábbi egyirányú utcákban válik lehetővé a kétirányú kerékpározás:

  • IV. Bőröndös utca (Szabolcsi Bence tér – Járműtelep utca között)
  • IV. Káposztásmegyeri út (Vadgesztenye utca – Vetés utca között)
  • IV. Tungsram utca (Eperjes utca – Erdősor út között)
  • IV. Langlet Waldemár utca
  • IV. Mády Lajos utca
  • IV. Lórántffy Zsuzsanna utca
  • IV. Munkásotthon utca (Mártírok útja – Aradi utca között)
  • IV. Kunhalom utca (Vadgesztenye utca – Fóti út között)
  • XI. Ménesi út (Szüret utca – Balogh lejtő között)
  • XIII. Babér utca (Madarász utca – Tomori utca között)
  • XXI. Martinász utca

A kivitelezés határideje várhatóan 2013. április 30. A nyár folyamán a VI. és VII. kerületi egyirányú utcákban vizsgáljuk meg a kétirányú kerékpározás biztosításának lehetőségét.

Biztonságos-e a kétirányú kerékpáros közlekedés az egyirányúsított utcákban?

Kutatások szerint a szembejövő autó kevésbé veszélyes, mint az előzésben lévő, hiszen szemből érkezve a járművezetők kölcsönösen látják egymást. Brüsszelben 2004 óta, Párizsban 2008 óta rendelet írja elő, hogy minden olyan egyirányú utcát meg kell nyitni a kerékpáros forgalom számára, ahol a szélesség és a forgalomnagyság azt lehetővé teszi.

Ezzel együtt Budapesten jelenleg 52 helyszínen, összesen csaknem 12 km hosszban van érvényben ez a forgalmi rend. Az utcák 12 %-ában van önálló kerékpársáv, 70 %-ban viszont csak kerékpáros piktogram hívja fel a figyelmet arra, hogy az adott egyirányú útszakaszon kétirányú kerékpáros forgalom van érvényben.

Számottevő baleset ebből adódóan 2010 óta nem történt. Kerékpárosként ugyanakkor érdemes lassítva, óvatosan megközelíteni a kereszteződést, és  meggyőződni az elsőbbség megadásáról és a láthatóságról.

A városnak jó a kétirányúsítás, mert

  • közvetlenül elérhetővé válnak a mellékutcákban lévő célpontok kerékpárral,
  • a nagy forgalmú utak jó kerékpáros alternatívájává válhat egy szomszédos mellékutca,
  • csökken a szabálytalankodás, megfelelően szabályozott elsőbbségi viszonyok mellett növekszik a biztonság,
  • a kerékpározás előnyben részesítése növeli a legkörnyezetbarátabb közlekedési mód vonzerejét.

Tanácsok kerékpárosoknak

  • Tartsa be a jobbkéz szabályt és az elsőbbségadási kötelezettséget a kereszteződéseknél!
  • Akkor is lassítson vagy álljon meg az útkereszteződéseknél, ha KRESZ szerint egyébként előnye van. Előfordulhat ugyanis, hogy az autós nem veszi észre a neki szóló jelzést.
  • A jobbra tartás szabálya alapján haladjon a menetirány szerinti oldalon, és szükség esetén húzódjon le! Mérje fel időben, hogy a szűk egyirányú utcában jön-e szemben gépjármű!
  • Mivel a kerékpáros hangtalanul halad, figyeljen a járdáról lelépő gyalogosokra!
  • Vegye fel a szemkontaktust a járművezetőkkel, és előzékenyen oldja meg az esetleges konfliktusokat!
  • Figyeljen a parkolóhelyekről elinduló autókra.

Mire figyeljenek a gépjárművezetők?

  • Egyenrangú utak kereszteződésénél mindkét irányból számítson kerékpárosra! Figyeljen a kerékpáros mozgására, esetleges váratlan irányváltására!
  • Tartsa be a sebességkorlátozást! Ne gyorsítson, ha közeledő kerékpárost lát!
  • Óvatosan előzze meg a kerékpárost! Vegye fel a szemkontaktust a szemből érkező kerékpárossal, igyekezzen lehúzódni, és előzékenyen oldja meg az esetleges konfliktusokat!
  • Parkolóhelyről induláskor számítson arra, hogy a másik irányból is jöhet kerékpáros.
  • (Tekintse az utcát egy olyan kétirányú utcának, amelybe az egyik irányból csak kerékpár hajthat be!)

Hangsúlyozzuk, hogy továbbra is csak az erre szolgáló jelzőtáblával megjelölt egyirányú utcákba szabad kerékpárral ellenirányból behajtani!

Budapest, 2013. április 16.

Budapesti Közlekedési Központ


Kapcsolódó anyagok:

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: kerékpáros közlekedés, Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.