Forgalmi változások

Hétvégi rendezvények okoznak forgalomkorlátozásokat Budapesten

A Fővárosi Autómentes Hétvégéhez, a Nemzeti Vágtához, az MVM Energia Futamhoz és az Operaház szezonnyitójához kapcsolódó forgalmi változások

Az előttünk álló, szeptember 21-22-ei hétvégén, és már az azt megelőző 20-i, pénteki napon számos forgalomkorlátozás lép életbe Budapesten, rendezvények miatt. Péntek estétől teljes hosszában lezárjuk az Andrássy utat, egészen hétfőn hajnalig, csakúgy, mint a városligeti Olof Palme sétányt. A Dózsa György út időszakonkénti zárására is számítani kell.  Péntek estétől vasárnap hajnalig a Lánchídon sem tudnak átkelni majd az autósok. Emellett a XVII. kerületben is lesznek korlátozások. A forgalomkorlátozásokra több hétvégi fővárosi rendezvény miatt van szükség. A jelenleg is zajló mobilitási hét keretében rendezzük meg a Fővárosi Autómentes Hétvégét, valamint tartják a XVII. kerületi Európai Autómentes Napot. A Főváros megbízásából a Budapesti Közlekedési Központ által szervezett programsorozat a világ legnagyobb környezetvédelmi mozgalmának számító rendezvényhez csatlakozva a fenntartható városi mobilitást népszerűsíti. Budapesten 2002 óta minden évben megrendezik a városlakók körében nagy népszerűségnek örvendő eseménysorozatot. A budapesti rendezvények legfontosabb eleme a hagyományosan az Andrássy úton megrendezett Autómentes Nap. Ebből az alkalomból megnyitjuk a gyalogosok előtt Budapest legfontosabb és legpatinásabb sugárútját, ahol a gépkocsi-forgalom helyett számos rendezvény várja a budapestieket. Az autómentes hétvége mellett ugyanezen a hétvégén rendezik meg a Hősök terén a Nemzeti Vágtát, a Városligetben futóversenyt tartanak, míg az Andrássy úton található Opera is az előttünk álló hétvégére időzítette szezonnyitó rendezvényét.

Közúti forgalomkorlátozások

A Fővárosi Autómentes Hétvége, a Nemzeti Vágta, az Energia Futam futóverseny és az Operaház szezonnyitója miatt a következő útlezárások lesznek érvényben Budapesten az előttünk álló hétvégén:

  • Lezárjuk az Andrássy utat a Bajza utca és a Dózsa György út között szeptember 20-án, pénteken 18:00-tól, majd teljes hosszában 22:00-tól, egészen szeptember 23-án, hétfőn 4:30-ig.
  • Lezárják az Olof Palme sétányt szeptember 21-én, szombaton 00:00-tól egészen szeptember 23-án, hétfőn 4:30-ig.
  • A Nemzeti Vágta miatt szeptember 21-én és 22-én várhatóan 8:00-tól 20:00-ig a Dózsa György út szakaszos zárásaira is számítani kell.
  • Lezárják a Lánchidat és a Széchenyi István teret szeptember 20-án, pénteken 22:00-tól egészen szeptember 22-én, vasárnap 4:30-ig.
  • Lezárják a XVII. kerületi Ferihegyi utat is a Pesti út és a Gyökér utca között, szeptember 21-én, szombaton 0:00-tól szeptember 22-én, vasárnap 2:00-ig.

Változások a közösségi közlekedésben

M1-es metró

Szeptember 21-én, szombaton egész nap nem állnak meg a Vörösmarty tér irányában az Opera állomáson.

16-os, 916-os autóbuszok

Szeptember 20-án, pénteken 22:00-tól 21-én, szombaton az utolsó esti járatindulásig az autóbuszok módosított útvonalon, a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekednek. Módosított útvonaluk

  • a Széll Kálmán tér M felé: Deák Ferenc tér – Károly körút – Kossuth Lajos utca – Ferenciek tere – Szabad sajtó út – Erzsébet híd – Döbrentei tér – Apród utca – Lánchíd utca – Clark Ádám tér.
    • Kimaradó megállók: Hild tér, Széchenyi István tér.
    • A módosított útvonalon érintett megállók:
      • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz Kőbánya irányú megállója,
      • Ferenciek tere M: az 5-ös, 178-as buszok megállója,
      • Erzsébet híd, budai hídfő: a 8-as, 112-es buszok megállója,
      • Ybl Miklós tér: a 86-os buszok megállója.
  • a Deák Ferenc tér M felé: Lánchíd utca – Apród utca – Szarvas tér – Krisztina körút – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Ferenciek tere – Kossuth Lajos utca – Rákóczi út – Károly körút – Deák Ferenc tér.
    • Kimaradó megállók: Széchenyi István tér, József nádor tér, Deák Ferenc tér M, Deák Ferenc tér M.
    • A módosított útvonalon érintett megállók:
      • Szarvas tér: a 86-os busz megállója,
      • Döbrentei tér: az 5-ös, 86-os, 178-as buszok megállója,
      • Ferenciek tere M: a 7-es busz megállója,
      • Astoria M: a 7-es busz Keleti pályaudvar irányú megállója,
      • Uránia: a 7-es busz Keleti pályaudvar irányú megállója,
      • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz Óbuda irányú megállója.

20E autóbusz

Szeptember 21-én, szombaton és 22-én, vasárnap, mindkét nap 8:00 és 20:00 között a Dózsa György út zárása miatt módosított útvonalon közlekednek:

  • Káposztásmegyer felé: Ajtósi Dürer sor – Hungária körút – felüljáró – Reitter Ferenc utca.
    • A kimaradó megállók: Hősök tere M, Róbert Károly körút.
    • A módosított útvonalon érintett megállók:
      • Ajtósi Dürer sor: a 30-as busz megállója,
      • Zichy Géza utca: a 74-es trolibusz megállója,
      • Kacsóh Pongrác út: a 901-es éjszakai busz megállója,
      • Reitter Ferenc utca: a 32-es busz megállója.
  • a Keleti pályaudvar M felé: Róbert Károly körúti felüljáró – Hungária körút – Ajtósi Dürer sor – Dózsa György út.
    • A kimaradó megálló: Hősök tere M.
    • A módosított útvonalon érintett megállók:
      • Kacsóh Pongrác út: a 901-es éjszakai busz megállója,
      • Zichy Géza utca: a 74-es trolibusz megállója,
      • Ajtósi Dürer sor: a 79-es trolibusz megállója.

30-as, 30A, 230-as autóbuszok

Szeptember 21-én, szombaton és 22-én, vasárnap, mindkét nap 8:00 és 20:00 között a Dózsa György út zárása miatt módosított útvonalon közlekednek:

  • Káposztásmegyer felé: Dvořák sétány – Zichy Mihály út – Hermina út – Állatkerti körút – Gundel Károly út – Dózsa György út.
    • Kimaradó megálló: Hősök tere.
    • A módosított útvonalon érintett megállók:
      • Dvořák sétány: a 70-es, 75-ös, 79-es trolibuszok megállója,
      • Olof Palme sétány: a 70-es, 75-ös, 79-es trolibuszok megállója,
      • Erzsébet királyné útja: a 72-es, 74-es trolibuszok megállója,
      • Bethesda utca: a 72-es, 74-es trolibuszok megállója,
      • Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibuszok megállója,
      • Állatkert: a 72-es trolibuszok megállója,
      • Gundel Károly út: a 75-ös, 79-es trolibuszok megállója.
  • Keleti pályaudvar M felé: Gundel Károly út – Állatkerti körút – Hermina út – Zichy Mihály út –Dvořák sétány – Dózsa György út.
    • Kimaradó megállók: Hősök tere M, Benczúr utca, Damjanich utca.
    • A módosított útvonalon érintett megállók:
      • Gundel Károly út (Hősök tere),
      • Állatkert: a 72-es trolibusz megállója,
      • Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállója,
      • Kacsóh Pongrác út: a 72-es trolibusz megállója,
      • Bethesda utca: a 72-es, 74-es trolibuszok megállója,
      • Erzsébet királyné útja a 72-es, 74-es trolibuszok megállója,
      • Olof Palme sétány: a 70-es trolibusz megállója,
      • Dvořák sétány: a 70-es trolibusz megállója.

    46-os autóbusz

    Szeptember 21-én, szombaton az első járatindulástól az utolsóig módosított útvonalon közlekedik:

    • a Helikopter lakópark felé: Bakancsos utca – Széchenyi utca – Ferihegyi út.
      • Kimaradó megállók: Szent Kereszt tér, Rákoskeresztúr, városközpont, Városközpont, Posta, Akácvirág utca.
        • A módosított útvonalon érintett megálló:
          • Bakancsos utca: a Tűzoltóság mellett, a régi 80-as autóbusz megállója.
    • Rákoskeresztúr, városközpont felé: Széchenyi utca – Bakancsos utca – Pesti út – Rákoskeresztúr városközpont.
      • Kimaradó megálló: Egészségház.
      • A módosított útvonalon érintett megállók:
        • Pesti út: a Bakancsos utcában, a régi 80-as autóbusz megállója,
        • Szent Kereszt tér: a 161-es, 162-es buszok megállója.

    98-as, 980-as autóbuszok

    Szeptember 21-én, szombaton az első járatindulástól szeptember 22-én, vasárnap 2:00-ig módosított útvonalon közlekednek:

    • Rákoscsaba vasútállomás illetve Rákoskeresztúr, városközpont felé: Széchenyi utca – Bakancsos utca – Pesti út – Ferihegyi út.
      • Kimaradó megálló: Egészségház.
      • A módosított útvonalon érintett megállók:
        • Pesti út: a Bakancsos utcában, a régi 80-as autóbusz megállója,
        • Szent Kereszt tér: a 161-es, 162-es buszok megállója.
    • Kőbánya-Kispest M illetve a Dél-pesti autóbuszgarázs felé: Rákoskeresztúr, városközpont – Pesti út – Bakancsos utca – Széchenyi utca – Ferihegyi út.
      • Kimaradó megálló: Városközpont, Posta, Akácvirág utca.
      • A módosított útvonalon érintett ideiglenes megállók:
        • Szent Kereszt tér: a 161-es, 162-es buszok megállója,
        • Bakancsos utca (Tűzoltóság): a Bakancsos utcában, a régi 80-as autóbusz megállója.

    105-ös autóbusz

    Szeptember 20-án, pénteken 18 órától 22 óráig, majd szeptember 22-én, vasárnap az elsőtől az utolsó járatindulásig a járat az Andrássy út zárása miatt módosított útvonalon, a 72-es troli vonalát követve a Podmaniczky utcán közlekedik. A módosított útvonal

    • a Gyöngyösi utca M felé: Bajcsy-Zsilinszky út – Podmaniczky utca – Munkácsy Mihály utca – Szondi utca – Dózsa György út.
      • Kimaradó megállók: Bajcsy-Zsilinszky út M, Opera M, Oktogon M, Kodály körönd M, Bajza utca M, Hősök tere M.
      • A módosított útvonalon érintett megállók:
        • Szent István Bazilika: a 9-es busz Óbuda irányú megállója,
        • Arany János utca M: a 9-es busz Óbuda irányú megállója,
        • Podmaniczky utca: a 72-es, 73-as trolibuszok megállója,
        • Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es trolibusz megállója,
        • Izabella utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Szinnyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Bajza utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Munkácsy Mihály utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Dózsa György út: a 72-es trolibusz megállója.
    • az Apor Vilmos tér felé: Szondi utca – Bajza utca – Podmaniczky utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Erzsébet tér.
      • Kimaradó megállók: Hősök tere M, Bajza utca M, Kodály Körönd M, Oktogon M, Opera M, Bajcsy-Zsilinszky út M.
      • A módosított útvonalon érintett megállók:
        • Dózsa György út: a 72-es trolibusz megállója,
        • Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Podmaniczky utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Izabella utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Nyugati pályaudvar (Podmaniczky utca): a 72-es trolibusz megállója,
        • Bajcsy-Zsilinszky út: a 72-es trolibusz megállója,
        • Arany János utca M: a 9-es busz megállója,
        • Szent István Bazilika: a 9-es busz megállója.

    Szeptember 20-án, pénteken 22:00-tól az utolsó járatindulásig, majd 21-én, szombaton egész nap az Andrássy út, a Dózsa György út, a Széchenyi István tér és a Lánchíd zárása miatt módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át közlekedik. A módosított útvonal

    • a Gyöngyösi utca M felé: Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Szarvas tér – Kereszt utca – Krisztina körút – Döbrentei tér – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Ferenciek tere – Kossuth Lajos utca – Rákóczi út – Astoria – Károly körút – Deák Ferenc tér – Bajcsy-Zsilinszky út – Podmaniczky utca – Munkácsy Mihály utca – Szondi utca – Dózsa György út.
      • Kimaradó megállók: Széchenyi István tér, József nádor tér, Deák Ferenc tér M, Bajcsy-Zsilinszky út M, Opera M, Oktogon M, Kodály Körönd M, Bajza utca M, Hősök tere M.
      • A módosított útvonalon érintett megállók:
        • Szarvas tér: a 86-os busz megállója,
        • Döbrentei tér: az 5-ös, 178-as, 86-os buszok megállója,
        • Ferenciek tere M: a 7-es busz megállója,
        • Astoria M: az 5-ös, 7-es buszok Keleti pályaudvar irányú megállója,
        • Uránia: az 5-ös, 7-es buszok Keleti pályaudvar irányú megállója,
        • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz Óbuda irányú megállója,
        • Szent István Bazilika: a 9-es busz megállója,
        • Arany János utca M: a 9-es busz megállója,
        • Podmaniczky utca: a 72-es, 73-as trolibuszok megállója,
        • Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es trolibusz megállója,
        • Izabella utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Szinnyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Bajza utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Munkácsy Mihály utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Dózsa György út: a 72-es trolibusz megállója.
    • az Apor Vilmos tér felé: Szondi utca – Bajza utca – Podmaniczky utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Károly körút – Astoria – Kossuth Lajos utca – Ferenciek tere – Szabad sajtó út – Erzsébet híd – Döbrentei tér – Attila út – Apród utca – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér.
      • A kimaradó megállók: Hősök tere M, Bajza utca M, Kodály Körönd M, Oktogon M, Opera M, Bajcsy-Zsilinszky út M, Deák Ferenc tér M, Hild tér, Széchenyi István tér.
      • A módosított útvonalon érintett megállók:
        • Szondi utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Podmaniczky utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Szinnyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Izabella utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca) : a 72-es trolibusz megállója,
        • Bajcsy-Zsilinszky ú: a 72-es trolibusz megállója,
        • Arany János utca M: a 72-es trolibusz megállója,
        • Szent István Bazilika: a 9-es busz Kőbánya irányú megállója,
        • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállója,
        • Ferenciek tere M: a 7-es busz megállója,
        • Erzsébet híd, budai hídfő: a 8-as, 112-es buszok megállója,
        • Ybl Miklós tér: a 86-os busz megállója.

    75-ös trolibusz

    Az Olof Palme sétány, a Hősök tere és a Dózsa György út zárása miatt

    • a Jászai Mari tér felé szeptember 21-én, szombaton az első járatindulástól 22-én, vasárnap az utolsóig az Ajtósi Dürer sor – Hermina út – Állatkerti körút – Gundel Károly út – Dózsa György út módosított útvonalon közlekedik.
      • Kimaradó megállók: Zichy Géza utca, 56-osok tere, Dvořák sétány, Olof Palme sétány, Hősök tere M.
      • A módosított útvonalon érintett megállók:
        • Ajtósi Dürer sor: a Stefánia úton az Ajtósi Dürer sor kereszteződése előtt,
        • Hermina út: a 72-es, 74-es trolibuszok megállója,
        • Erzsébet királyné útja: a 72-es, 74-es trolibuszok megállója,
        • Bethesda utca: a 72-es, 74-es trolibuszok megállója,
        • Széchenyi fürdő M: a 72-es, 74-es trolibuszok megállója,
        • Állatkert: a 72-es trolibusz megállója.
    • a Puskás Ferenc Stadion M felé szeptember 21-én, szombaton és 22-én, vasárnap, mindkét nap 8:00 és 20:00 között a Gundel Károly út – Állatkerti körút – Hermina út – Ajtósi Dürer sor – Stefánia út módosított útvonalon közlekedik.
        • Kimaradó megállók: Hősök tere M, Benczúr utca, Damjanich utca, Ajtósi Dürer sor, Zichy Géza utca.
        • A módosított útvonalon érintett megállók:
        • Gundel Károly út (Hősök tere M),
        • Állatkert: a 72-es trolibusz megállója,
        • Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállója,
        • Kacsóh Pongrác út: a 72-es trolibusz megállója,
        • Bethesda utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Erzsébet királyné útja: a 72-es trolibusz megállója,
        • Ajtósi Dürer sor: a 74-es trolibusz megállója,
        • Stefánia út: a Stefánia úton az Ajtósi Dürer sor kereszteződése után.

    979-es éjszakai autóbusz

    A szeptember 20-i első éjszakai járatindulástól a 23-i, hétfő hajnali utolsóig módosított útvonalon közlekedik:

    • Újpalota felé: Bajcsy-Zsilinszky út – Podmaniczky utca – Munkácsy Mihály utca – Szondi utca – Dózsa György út.
      • A kimaradó megállók: Bajcsy-Zsilinszky út M, Opera M, Oktogon M, Vörösmarty utca M, Kodály Körönd M, Bajza utca M, Hősök tere M.
      • A módosított útvonalon érintett megállók:
        • Szent István Bazilika: a 9-es busz Óbuda irányú megállója,
        • Arany János utca M: a 9-es busz megállója,
        • Podmaniczky utca: a 72-es, 73-as trolibuszok megállója,
        • Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es trolibusz megállója,
        • Izabella utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Szinnyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Bajza utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Munkácsy Mihály utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Dózsa György út: a 72-es trolibusz megállója,
        • Hősök tere M: a 105-ös busz megállója.
    • Csepel felé: Dózsa György út – Podmaniczky utca – Bajcsy-Zsilinszky út.
      • A kimaradó megállók: Hősök tere M, Bajza utca M, Kodály Körönd M, Vörösmarty utca M, Oktogon M, Opera M, Bajcsy-Zsilinszky út M.
      • A módosított útvonalon érintett megállók:
        • Hősök tere: a 20E busz Újpest irányú megállója,
        • Szinnyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Izabella utca: a 72-es trolibusz megállója,
        • Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca) : a 72-es trolibusz megállója,
        • Bajcsy-Zsilinszky út: a 72-es trolibusz megállója,
        • Arany János utca M: a 72-es trolibusz megállója,
        • Szent István Bazilika: a 9-es busz Kőbánya irányú megállója.

    Közlekedési változásokról percről percre

    Legyen Ön is a BKK Info rendszeres használója!

    A közösségi közlekedési változásokról, folyamatosan frissülő naprakész információk a BKK INFO oldalán, a www.bkkinfo.hu címen találhatók, mobiltelefonról pedig az m.bkkinfo.hu címen érhető el a Budapesti Közlekedési Központ új szolgáltatása. A járatfigyelő funkcióra feliratkozva a felhasználó által tetszőlegesen kiválasztott járattal vagy járatokkal kapcsolatos valamennyi információt azonnal eljuttatjuk e-mailben is. Így indulás előtt tájékozódni lehet a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is.

    Budapest, 2013. szeptember 20.

    Budapesti Közlekedési Központ

    Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: Tömegközlekedés | A közvetlen link.
    Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

    Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.