Híreink

BKK FUTÁR Utazástervező – már okostelefonon és tableten is

Elkészült a FUTÁR utazástervezésre és a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas szolgáltatásának webes, illetve okostelefonra és tabletre kifejlesztett verziója, melyet a BKK a mai napon nyilvános próbaüzemre bocsát. A fejlesztésnek köszönhetően mától „ajtótól ajtóig” terjedő, sőt az akadálymentes utazást is megtervező útvonalkeresést lehet indítani a BKK honlapján, illetve a futar.bkk.hu címen vagy az új, ingyenesen letölthető, okostelefonokra készített alkalmazás segítségével. Az Új Széchenyi Tervből, az Európai Unió fejlesztési forrásaiból megvalósuló Forgalomirányítási és UtasTÁjékoztatási Rendszer az évtized egyik legjelentősebb fővárosi tömegközlekedési újítása, amelyik a valós idejű online utazástervezés biztosításával immár teljes mértékben megfelel a XXI. századi közlekedés követelményeinek.


A Budapesti Közlekedési Központ a Főváros közlekedésszervezőjeként elkészítette a FUTÁR valós idejű adataira épülő utazástervezőjét. Az új útvonaltervezőt teljes mértékben integráltuk a FUTÁR-ba, így a tervező az aktuális forgalmi helyzetet is figyelembe véve ad eljutási javaslatokat.

Az utazás tervezésénél különböző preferenciákat is beállíthatunk, például  szűkíthetünk az egyes járműfajtákra (busz, villamos, trolibusz, metró stb.), de természetesen az indulási vagy érkezési idő és külön az átszállások száma vagy a sétálás minimalizálása is lehet keresési szempont. A tervező alapbeállításban az adott időpont leggyorsabb útvonalait mutatja meg.

Bár a BKK és a szállító intenzív és alapos teszteknek vetette alá a rendszert, előfordulhatnak kisebb hibák, melyek mihamarabbi kijavítása érdekében kérjük ügyfeleinket, hogy a weboldalon található hibabejelentőn keresztül jelezzék azokat.

Amit az utazástervezésen kívül tud a rendszer

A FUTÁR projekt részeként több mint 260 utcai kijelzőn már régóta elérhetők a valós idejű járatindulási információk, melyeket most a BKK teljes szolgáltatási területén, azaz több mint 5000 megállóra elérhetővé teszünk a FUTÁR Utazástervezővel: az interaktív térképen a megállókat színes ikonokkal jelezzük, azokra kattintva pedig a megállóból induló járatok valós idejű indulási ideje olvasható le, valamint utasaink ezentúl azt is láthatják, hogy a jármű akadálymentes-e. Az indulási adatok – az utcai kijelzőkéhez hasonlóan – dinamikusan változnak a járművek mozgását figyelembe véve.

Ezenkívül lehetséges konkrét járatokra is keresni, és így az egy-egy járaton közlekedő járművek valós idejű, térképes megjelenítése is elérhetővé válik Budapesten és agglomerációjában. A járművek kb. 30 másodpercenként küldenek adatot a pozíciójukról, ezért a pillanatnyi helyzetükhöz képest néhány másodperces különbséggel számolni kell. Torlódás, terelés esetén a jármű ikonjánál kis felkiáltójel indikálja az eltérést. Háromféle interaktív térképes felület választható a megjelenítéshez: az OpenStreetMap, a Mapquest és a Google térképe.

A FUTÁR Utazástervező a BKK Info rendszerével kapcsolatban áll, és az érintett járatoknál megjeleníti a BKK Infóban található forgalmi zavarokat, tereléseket –  természetesen valós időben.

Mivel a metrók és a hévek nem képezik a FUTÁR részét – zárt pályájuk okán a tervezett menetrendjüket sokszor másodperc pontossággal tartani tudó járatok –, a tervezett menetrendjüket veszi figyelembe az utazástervező.

A Combino villamosokat várhatóan 2015-ig a szállítónak fedélzeti egységgel kell felszerelnie, ezért a 4-es és 6-os villamosra tervezett, menetrendi információkat használ a rendszer, azonban ez az utazástervezést nem befolyásolja, tekintettel a körúti villamosok, sűrű, 2-3 perces követésére.

Kijelző a zsebedben

Az asztali számítógépek után – következő lépésként – okostelefonos applikáción is elérhetővé vált a BKK utazástervezője. Az okostelefonra készített és tabletre is optimalizált verzió működik iPhone és iPad (iOS) mellett Android és Windows Phone platformon is. Az applikáció kihasználja az okostelefonok helymeghatározó képességét (pl. közeli megállóhelyek, indulási időpontok nyilvántartása) is, megkönnyítve a tájékozódást, illetve az utazástervezést. A FUTÁR nyilvántartja az esetleges menetrendi eltéréseket is, ezért utazás közben az újratervezés is megoldható.

Reméljük, hogy ügyfeleink hamar megkedvelik az új alkalmazást, amely megkönnyíti az utazás tervezését a fővárosban. Számítunk ügyfeleink visszajelzésére, véleményére a FUTÁR oldalán: http://futar.bkk.hu/ címen és az applikációban, mellyel hozzájárulnak az applikáció fejlesztéséhez, tökéletesítéséhez.

Az alkalmazás elérhetővé tételével lényegében lezárul a FUTÁR-projekt, melyben az összes felszíni tömegközlekedési járművet informatikai hálózatba kapcsoltuk, műholdas megfigyeléssel láttunk el.

Az applikáció az alábbi linkeken érhető el:

Get it on Google Play
WindowsPhone
AppStore

A FUTÁR projektről

A FUTÁR (Forgalomirányítási és UtasTÁjékoztatási Rendszer) műholdas járműkövetésen alapul, mely nagymértékben elősegíti a budapesti közösségi közlekedés valós idejű, folyamatos és 24 órán át tartó felügyeletét, a menetrend szerinti közlekedés fenntartását, és ha rendkívüli esemény történik, a gyors és hatékony beavatkozást. A FUTÁR-t minden, a BKK szolgáltatásaihoz tartozó buszra, trolibuszra, villamosra és hajóra felszereltük, fedélzeti egysége vezérli a külső és belső kijelzőket, valamint a bemondásokat. A Combino villamosokba szerelésüket szerződés szerint a szállítónak idén év végéig kell befejeznie. A projekt összköltsége 6,7 milliárd forint, létrehozására a BKK és a BKV mintegy 4 milliárd forintos támogatást nyert az Új Széchenyi Tervből, az Európai Unió fejlesztési forrásaiból.

Kategória: Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.