Forgalmi változások

Közlekedési rend Budapesten a március 15-ei ünnepi rendezvények idején

marcius-15_2015_SAJTO_218x162

Nemzeti ünnepünk, az 1848-as forradalom évfordulója, március 15-e alkalmából városszerte több helyszínen – többek között a Kossuth Lajos téren, a Budai Várban, a Múzeumkertben, a Rákóczi úton, valamint a Petőfi téren – tartanak ünnepi programokat, rendezvényeket. A megemlékezések és a rendezvények idején több belvárosi főútvonalat lezárnak, ezért számos közösségi közlekedési járat halad terelt útvonalon. Nem lehet majd autózni napközben a Budai Várban, a Múzeum körúton, délután pedig a Blaha Lujza tér és az Erzsébet híd budai hídfője között. A Budai Várba tömegközlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől, a 9 és 19 óra között percenként közlekedő 16A járattal, valamint a Clark Ádám térről induló Budavári Siklóval lehet feljutni. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK Zrt.) kéri mind az autóval közlekedőket, mind pedig a közösségi közlekedést igénybe vevőket, hogy az egész napos rendezvények helyszínére mindenekelőtt a kötöttpályás járatokkal – elsősorban metróval – utazzanak autó helyett. Útnak indulás előtt tájékozódjanak a BKK Info oldalán, illetve a BKK Zrt. Facebook-oldalán, ahol a társaság folyamatosan hírt ad majd a közlekedési változásokról.

Közösségi közlekedési változások

2-es villamos

A 2-es villamos reggel 7 és 10 óra között rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Kossuth Lajos tér M (Széchenyi rakpart) között közlekedik. A rendezvény miatt a Jászai Mari tér és a Kossuth Lajos tér között villamospótló busz indítása nem lehetséges, ezért a Nagykörút felé továbbutazásra a 15-ös és a 115-ös buszt ajánljuk.

Budavári buszjáratok

Március 15-én a Budai Várban zajló programok miatt a 16-os busz nem jár, a Várat csak a Széll Kálmán tér M felől, a 9 és 19 óra között percenként közlekedő 16A busszal, valamint a Clark Ádám térről induló Budavári Siklóval lehet megközelíteni. A 16A busz március 15-én rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér M és a Kapisztrán tér között közlekedik.

5-ös és 178-as autóbusz

Az 5-ös és a 178-as autóbusz várhatóan 9:30 és 12:30 között módosított útvonalon, az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon keresztül közlekedik, ezért

  • a pesti végállomása felé nem érinti a Ferenciek tere M, az Astoria M, az Uránia és a Blaha Lujza tér M megállóhelyet. Terelt útvonalán az 5-ös és a 178-as buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
    • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye,
    • Szent Gellért tért M: a Budafoki út torkolatánál,
    • Fővám tér M: a 15-ös busz megállóhelye,
    • Kálvin tér M: a 9-es busz megállóhelye az Üllői úton,
    • Corvin-negyed M: a 923-as busz megállóhelye,
    • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
    • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
    • Népszínház utca: a 923-as busz megállóhelye.
  • a budai végállomása felé nem érinti a Blaha Lujza tér M, az Uránia, az Astoria M, a Ferenciek tere M, a Szarvas tér és a Dózsa György tér megállóhelyet. Terelt útvonalán az 5-ös és a 178-as buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
    • Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállóhelye,
    • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
    • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
    • Corvin-negyed M: az Üllői úton a Mária utca kereszteződése előtt,
    • Kálvin tér M: a villamosperonnál,
    • Fővám tér M: a villamosperonnál,
    • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye,
    • Várkert Bazár: a 86-os busz megállóhelye,
    • Clark Ádám tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye.

    Az 5-ös és a 178-as autóbusz 15 óra és 15:40 között két szakaszra osztva közlekedik,

    • egyrészt pesti végállomása és a Keleti pályaudvar között,
    • másrészt budai végállomása és az Astoria között.

    Ebben az időszakban az Astoria és a Keleti pályaudvar közötti utazásra az M2-es metrót ajánljuk.

    Az 5-ös és a 178-as autóbusz várhatóan 15:40 és 18 óra között módosított útvonalon jár,

    • a pesti végállomása irányába az Astoriától a Múzeum körút–Kálvin tér–Üllői út–József körút–Rákóczi út felé terelve, ezért nem érinti az az Astoria M, az Uránia és a Blaha Lujza tér M megállóhelyet. Terelt útvonalán az 5-ös és a 178-as buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
      • Astoria M: a Múzeum körúton a Hotel Astoria előtt
      • Kálvin tér M: a 9-es busz megállóhelye az Üllői úton,
      • Corvin-negyed M: a 923-as busz megállóhelye,
      • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
      • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
      • Népszínház utca: a 923-as busz megállóhelye.
    • a budai végállomása felé az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon keresztül, ezért nem érinti a Blaha Lujza tér M, az Uránia, az Astoria M, a Ferenciek tere M, a Szarvas tér és a Dózsa György tér megállóhelyet. Terelt útvonalán az 5-ös és a 178-as buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
      • Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállóhelye,
      • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
      • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
      • Corvin-negyed M: az Üllői úton a Mária utca kereszteződése előtt,
      • Kálvin tér M: a villamosperonnál,
      • Fővám tér M: a villamosperonnál,
      • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye,
      • Várkert Bazár: a 86-os busz megállóhelye,
      • Clark Ádám tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye.

      7-es és 107-es autóbusz

      A 7-es és a 107-es autóbusz várhatóan 9:30 és 12:30, majd előreláthatóan 15:40 és 18 óra között módosított útvonalon, az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon keresztül közlekedik, ezért

      • a pesti végállomások felé nem érinti a Rudas gyógyfürdő, a Ferenciek tere M, az Astoria M, az Uránia és a Blaha Lujza tér M megállóhelyet. Terelt útvonalán az 7-es és a 107-es buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
        • Fővám tér M: a 15-ös busz megállóhelye,
        • Kálvin tér M: a 9-es busz megállóhelye az Üllői úton,
        • Corvin-negyed M: a 923-as busz megállóhelye,
        • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
        • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
        • Népszínház utca: a 923-as busz megállóhelye.
      • a budai végállomása felé nem érinti a Blaha Lujza tér M, az Uránia, az Astoria M, a Ferenciek tere M és a Rudas gyógyfürdő megállóhelyet. Terelt útvonalán a 7-es és a 107-es buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
        • Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállóhelye,
        • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
        • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
        • Corvin-negyed M: az Üllői úton a Mária utca kereszteződése előtt,
        • Kálvin tér M: a villamosperonnál,
        • Fővám tér M: a villamosperonnál.

        A 7-es és a 107-es autóbusz 15 óra és 15:40 között két szakaszra osztva közlekedik,

        • egyrészt pesti végállomása és a Keleti pályaudvar között,
        • másrészt budai végállomása és az Astoria között.

        Ebben az időszakban az Astoria és a Keleti pályaudvar közötti utazásra az M2-es metrót ajánljuk.

        8-as, 110-es, 112-es autóbusz

        A 8-as, a 110-es és a 112-es autóbusz várhatóan 9:30 és 12:30 között módosított útvonalon, az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon keresztül közlekedik, ezért

        • a pesti végállomások felé nem érinti a Március 15. tér, a Ferenciek tere M, az Astoria M, az Uránia és a Blaha Lujza tér M megállóhelyet. Terelt útvonalán a 8-as, a 110-es és a 112-es buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
          • Szent Gellért tér: a Budafoki út torkolatánál,
          • Fővám tér M: a 15-ös busz megállóhelye,
          • Kálvin tér M: a 9-es busz megállóhelye az Üllői úton,
          • Corvin-negyed M: a 923-as busz megállóhelye,
          • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
          • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
          • Népszínház utca: a 923-as busz megállóhelye.
        • a budai végállomása felé nem érinti a Blaha Lujza tér M, az Uránia, az Astoria M, a Ferenciek tere M, a Március 15. tér és a Döbrentei tér megállóhelyet. Terelt útvonalán a 8-as, a 110-es és a 112-es buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
          • Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállóhelye,
          • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
          • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
          • Corvin-negyed M: az Üllői úton a Mária utca kereszteződése előtt,
          • Kálvin tér M: a villamosperonnál,
          • Fővám tér M: a villamosperonnál,
          • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye.

        A 8-as, a 110-es és a 112-es autóbusz 15 óra és 15:40 között két szakaszra osztva közlekedik,

        • egyrészt pesti végállomása és a Keleti pályaudvar között,
        • másrészt budai végállomása és az Astoria között.

        Ebben az időszakban az Astoria és a Keleti pályaudvar közötti utazásra az M2-es metrót ajánljuk.

        A 8-as, a 110-es és a 112-es autóbusz várhatóan 15:40 és 18 óra között módosított útvonalon jár,

        • a pesti végállomása irányába az Astoriától a Múzeum körút–Kálvin tér–Üllői út–József körút–Rákóczi út felé terelve, ezért nem érinti az az Astoria M, az Uránia és a Blaha Lujza tér M megállóhelyet. Terelt útvonalán az 5-ös és a 178-as buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
          • Astoria M: a Múzeum körúton a Hotel Astoria előtt
          • Kálvin tér M: a 9-es busz megállóhelye az Üllői úton,
          • Corvin-negyed M: a 923-as busz megállóhelye,
          • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
          • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
          • Népszínház utca: a 923-as busz megállóhelye.
        • a budai végállomása felé az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon keresztül, ezért nem érinti a Blaha Lujza tér M, az Uránia, az Astoria M, a Ferenciek tere M, a Március 15. tér és a Döbrentei tér megállóhelyet. Terelt útvonalán a 8-as, a 110-es és a 112-es buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
          • Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállóhelye,
          • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
          • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
          • Corvin-negyed M: az Üllői úton a Mária utca kereszteződése előtt,
          • Kálvin tér M: a villamosperonnál,
          • Fővám tér M: a villamosperonnál,
          • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye.

          9-es autóbusz

          A 9-es busz az első járatindulás időpontja és várhatóan 16 óra között mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik:

          • Óbuda felé a 9-es busz a Baross utcában a Mária utcától a Mária utca–Üllői út–Nagykörút–Nyugati tér módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Szentkirályi utca és a Báthory utca közötti megállóit. A terelt útvonalon a 9-es buszra a 923-as járat
            • Corvin-negyed M,
            • Harminckettesek tere,
            • Rákóczi tér M,
            • Népszínház utca,
            • Blaha Lujza tér M,
            • Wesselényi utca,
            • Király utca, és
            • Oktogon megállóhelyein lehet felszállni.
          • Kőbánya felé a 9-es busz a Podmaniczky utcától a Nagykörút–Üllői út–Szabó Ervin tér–Baross utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Báthory utca és a Kálvin tér M közötti megállóit. A terelt útvonalon a 9-es buszra a 923-as járat
            • Aradi utca,
            • Oktogon M,
            • Király utca,
            • Wesselényi utca,
            • Blaha Lujza tér M,
            • Rákóczi tér M,
            • Harminckettesek tere megállóiban, majd
            • a Corvin-negyed M megállóhelyen (a metrópótló busz megállója az Üllői úton), és
            • a Kálvin tér M megállóhelyen (a Szabó Ervin tér kereszteződése előtt) lehet felszállni.

            15-ös, 86-os és 115-ös autóbusz

            9:30 és 12:30 között a felvonulók ünnepi menetének elhaladásakor 10-15 percig várakoznia kell érintett járatainknak:

            • a 15-ös és a 115-ös busznak az Erzsébet híd–Kossuth Lajos utca tengely érintésekor,
            • a 86-os busznak pedig a Döbrentei térnél és a Lánchíd utcában.

            15 és 18 óra között a 15-ös és a 115-ös busz a Boráros tér felé a Nádor utcától a József Attila utca–Széchenyi István tér–Eötvös tér–pesti alsó rakpart módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Szende Pál utca és a Petőfi tér megállóhelyet. A terelt útvonalon a 15-ös és a 115-ös buszra a 16-os járat Széchenyi István tér megállójában lehet felszállni. Ebben az időszakban a 15-ös busz a Gyöngyösi utca M, a115-ös az Árpád híd M, és 86-os busz mindkét irányban eredeti, megszokott útvonalán jár.

            47-es és 49-es villamos

            A 47-es és a 49-es villamos az első járatindulás időpontja és várhatóan 18 óra között dél-budai végállomásától a Szent Gellért téren át módosított útvonalon közlekedik a 19-es és a 41-es villamos Batthyány tér M+H végállomásához. A Szent Gellért tér M-től Pest felé történő továbbutazásra az M4-es metrót ajánljuk.

            Megállási tilalom, közúti lezárások

            A március 15-ei ünnepi programok miatt LEZÁRJÁK A GÉPJÁRMŰFORGALOM ELŐL március 15-én (vasárnap)

            • várhatóan 0 és 24 óra között a Budai Vár teljes területét,
            • várhatóan 4 és 15 óra között a Múzeum körutat a Kálvin tér és az Astoria között,
            • várhatóan 6 és 15 óra között
              • a Szentkirályi utcát a Rákóczi út és a Reviczky utca között,
              • a Puskin utcát a Rákóczi út és a Bródy Sándor utca között,
              • a Múzeum utcát a Múzeum körút és a Szentkirályi utca között,
              • a Bródy Sándor utcát a Múzeum körút és a Gutenberg tér között,
              • a Pollack Mihály teret,
              • a Reviczky utcát,
              • valamint az Öt Pacsirta utcát.
            • várhatóan 9:30 és 10 óra között a Kossuth Lajos tér–Alkotmány utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Astoria–Múzeum körút–Bródy Sándor utca útvonalat,
            • várhatóan 10:30 és 11 óra között a Lánchíd utca–Szarvas tér–Krisztina körút–Erzsébet híd–Kossuth Lajos utca–Astoria–Múzeum körút útvonalat,
            • várhatóan 11:30 és 12 óra között
              • a Múzeum körút–Astoria–Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd–Szarvas tér–Attila út–Dózsa György tér–Palota út–Dísz tér útvonalat,
              • valamint a Lánchíd utca–Clark Ádám tér–Sikló utca–Déli Rondella útvonalat.
            • várhatóan 14 és 19 óra között
              • a Rákóczi utat a Blaha Lujza tér és az Astoria között,
              • a Kossuth Lajos utcát,
              • a Szabad sajtó utat
              • és az Erzsébet hidat.
            • várhatóan 15 és 16 óra között a VII. és a VIII. kerületben
              • a Thököly utat a Dózsa György út és a Baross tér között,
              • valamint a Rákóczi utat a Baross tér és a Blaha Lujza tér között.

              A március 15-ei ünnepi programok, rendezvények miatt TILOS LESZ MEGÁLLNI VAGY VÁRAKOZNI

              • március 14-én (szombaton) 8 órától március 15-én (vasárnap) 20 óráig az V. kerületben
                • az Alkotmány utcában mindkét oldalon a Kossuth Lajos tér és a Bajcsy-Zsilinszky út között,
                • a Vajkay utca mindkét oldalán az Alkotmány utca és a Szalai utca között,
                • a Szalai utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Kossuth Lajos tér között,
                • a Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Markó utca és a Kossuth Lajos tér között,
                • a Széchenyi felső rakparton a Markó utca és a Kossuth Lajos tér között.
              • március 14-én (szombaton) 10 órától március 15-én (vasárnap) 18 óráig az V., a VIII. és a IX. kerületben
                • a Múzeum körút mindkét oldalán a Kálvin tér és az Astoria között,
                • a Puskin utca mindkét oldalán a Bródy Sándor utca és a Rákóczi út között,
                • a Bródy Sándor utca mindkét oldalán a Múzeum körút és a Gutenberg tér között,
                • a Trefort utca mindkét oldalán,
                • a Szentkirályi utca mindkét oldalán a Rákóczi út és a Reviczky utca között,
                • a Múzeum utca mindkét oldalán a Múzeum körút és a Szentkirályi utca között,
                • a Pollack Mihály téren,
                • az Öt Pacsirta utca mindkét oldalán,
                • valamint a Reviczky utca mindkét oldalán.
              • március 14-én (szombaton) 10 órától március 15-én (vasárnap) 24 óráig az I. kerületben
                • a Dísz téren körben, a volt Hadügyminisztérium előtti járdán is,
                • a Tárnok utca mindkét oldalán a Dísz tér és a Szentháromság tér között,
                • a Szentháromság utca mindkét oldalán a Tóth Árpád sétány és a Szentháromság tér között,
                • a Szentháromság téren,
                • az Úri utca mindkét oldalán a Szentháromság utca és a és a Dísz tér között,
                • az Országház utca mindkét oldalán a Szentháromság tér és a Fortuna köz között,
                • a Palota út mindkét oldalán a Váralja utca és a Dísz tér között,
                • a Hess András téren,
                • a Fortuna utca mindkét oldalán a Hess András tér és a Kard utca között,
                • a Fortuna közben,
                • a Táncsics utca mindkét oldalán a Hess András tér és a Bécsi kapu tér között,
                • a Lánchíd utca mindkét oldalán, a parkolóban is,
                • valamint az Ybl Miklós téren.
              • március 14-én (szombaton) 18 órától március 15-én (vasárnap) 12 óráig
                • a Baross utca mindkét oldalán a Szentkirályi utca és a Szabó Ervin tér között,
                • valamint az Üllői út mindkét oldalán a Szentkirályi utca és a Szabó Ervin tér között.
              • március 14-én (szombaton) 18 órától március 15-én (vasárnap) 24 óráig az V., a VII. és a VIII. kerületében
                • a Zoltán utca páratlan oldalán a Nádor utca és a Szabadság tér között,
                • a Pesti alsó rakparton a Markó utca és a Margit híd között,
                • a Magyar utca páros oldalán a Kecskeméti utca előtt 200 méteren,
                • a József nádor tér 1-4. előtt az épületek felőli oldalon,
                • a Márkus Emília utca páros oldalán,
                • a Rózsák tere park felőli oldalán, a Péterfy Sándor utca folytatásában,
                • a Március 15. téren az Erzsébet híd alatt,
                • a Batthyány Örökmécses körül,
                • a Thököly úton a Keleti pályaudvar melletti parkoló Thököly út felőli két sávjában,
                • a Petőfi tér 1-5. előtt az épületek felőli oldalon, az Apáczai Csere János utca folytatásában.

                Budapest, 2015. március 13.

                Budapesti Közlekedési Központ

                Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: Tömegközlekedés, Forgalmi változások: gyalogos közlekedés, Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: kerékpáros közlekedés, Közlemények | A közvetlen link.
                Hír elküldése emailbenKedvencek közé! Nyomtatás

                Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.