Forgalmi változások

Június 16-ától a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint közlekednek a tömegközlekedési járatok

menetrend

2015. június 16-ától (keddtől) – az oktatási intézményekben életbe lépő nyári szünet kezdetétől – a fővárosi tömegközlekedési járatok a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint közlekednek. A megállókban kihelyezett, illetve a BKK honlapján is elérhető menetrendi táblákon ettől a naptól – a külön nyári menetrenddel is rendelkező járatok esetében – a világoskék csíkozással jelölt indulásokat kell figyelni. Amelyik járatnak nincs nyári tanszüneti menetrendje, azon a vonalon továbbra is a már megszokott követési idővel közlekednek a járatok. A tanítási szünetben érvényes menetrend általában a hétköznap reggeli és a délutáni csúcsidei indulásokat érinti, amelyek igazodnak az év ezen időszakában jellemzően csökkenő utasforgalomhoz. A járatok hétvégi követése alapvetően nyáron sem változik.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) felhívja a figyelmet arra, hogy webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a http://futar.bkk.hu címen, vagy a letölthető alkalmazás segítségével, mely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is.

A tanítási szünetben érvényes menetrend 2015. augusztus 31-éig lesz érvényben.

Budapest, 2015. június 11.

Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: Tömegközlekedés, Híreink | A közvetlen link.
Hír elküldése emailbenKedvencek közé! Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.