Forgalmi változások

A H7-es HÉV rövidített útvonalon jár 2017. december 10-én délelőtt

A H7-es HÉV 2017. december 10-én (vasárnap) 4:30-tól várhatóan 10:00-ig pályakarbantartási munkálatok miatt rövidített útvonalon, csak a Boráros tér és a Szent Imre tér között közlekedik. A kimaradó csepeli szakaszon a 36-os, a 38-as, a 38A, a 71-es, a 138-as, a 148-as, a 151-es, a 152-es, a 159-es és a 238-as autóbusszal lehet utazni.

Az érintett időszakban a H7-es HÉV közlekedési rendje a következők szerint alakul:

  • a menetrendtől eltérően 20 percenként, de nagyobb kapacitású, 6 kocsis szerelvényekkel jár;
  • a Boráros tér és a Szent Imre tér között közlekedik, a Karácsony Sándor utca megállóhelyet és a Csepel végállomást nem érinti;
  • mindkét irányban a Boráros tér irányú vágányon halad, így Csepel felé is a Boráros tér irányú peronokon lehet fel- és leszállni;
  • a munkálatok befejezését követően az első, teljes vonalon közlekedő HÉV mindkét végállomásról 10:01-kor indul.

A Csepelen közlekedő autóbuszokról a Csepel HÉV-állomás, illetve a Karácsony Sándor utca helyett a Szent Imre térnél lehet átszállni a Boráros tér felé induló HÉV szerelvényekre. A HÉV által nem érintett szakaszon pótlóbuszjárat nem közlekedik, az itt közlekedő, Szent Imre teret is érintő 36-os, 38-as, 38A, 71-es, 138-as, 148-as, 151-es, 152-es, 159-es és 238-as autóbusszal lehet utazni.

Díjszabási tudnivalók

A munkák ideje alatt a HÉV-pótlásában a 36-os, a 38-as, a 38A, a 71-es, a 138-as, a 148-as, a 151-es, a 152-es, a 159-es és a 238-as autóbusz pótlójáratként is részt vesz, ezért ezeken a járatokon az alábbi előírás érvényes a Szent Imre tér és a Csepel HÉV-végállomás közé eső szakaszaikon.

A pótlás miatti kényszerű átszállás nem minősül útmegszakításnak. Az autóbuszokról a HÉV-re vagy a HÉV-ről az autóbuszokra történő átszállásnál az egyszeri utazásra szolgáló jegyek – a vonal- és gyűjtőjegyek, valamint egyszeres átszállójegy – használata esetén nem kell új jegyet kezelni, hanem a már kezelt jeggyel lehet tovább utazni. A kezelt vonal- és gyűjtőjegyeket átszállás után a jegy számkocka nélküli végén ismét kezelni kell (a nyomdai kivitelű, tömbbe fűzött gyűjtőjegyeket ehhez természetesen ki kell tépni a tömbből). A mindkét végén számkockával ellátott, egy darabból álló átszállójegyet ilyen esetben nem kell újra kezelni, mivel a másik végén is olyan számkockával rendelkezik, amelyet a pótlástól függetlenül korábbi átszálláskor már kezeltek, vagy későbbi átszálláskor kezelni fognak.

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül. A közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. A kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes felületen.

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: Tömegközlekedés | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.