Budapest közlekedéshálózatának fejlődése, a város múltja és jelenlegi szerkezete, kiterjedtsége, városkörnyéki kapcsolatai és közlekedési adottságai azt indokolják, hogy a közösségi közlekedés gerinchálózata alapvetően a kötöttpályás hálózatra épüljön. Ennek elemei elsősorban a metró, az új üzemmódú korszerű gyorsvasúti vonalak, valamint a jelentősebb utasforgalmú, gyűrű irányú kapcsolatokat és a városon keresztülhaladó sugár irányú kapcsolatokat biztosító közúti vasúti vonalak.
A nagykörúti villamosvonalon kívül Budapest legfontosabb gyűrű irányú közösségi közlekedési elemei az 1-es és a 3-as villamosviszonylat. A két vonal a centrumtól kintebb haladva kapcsolja össze a belvárostól kintebb eső, jellemzően lakóterület kerületeket. A két viszonylat összeköti a sugárirányban haladó metró és HÉV vonalakat, kapcsolatot teremtenek Buda és Pest között, számos fontos csomópontot érintenek, emellett jelentős helyi feltáró forgalmat is ellátnak. A két viszonylaton együttesen napi 315 ezer utazás történik.
A városi közlekedésben betöltött kiemelkedő szerepük miatt a vonalak fejlesztését a Főváros és a Budapesti Közlekedési Központ kiemelt projektként kezeli. Ennek megfelelően Európai uniós források felhasználásával 2012 és 2014 között mindkét viszonylat teljesen megújul. A projekt teljes beruházási költsége 34,4 milliárd forint, a projekt teljes költsége 41 milliárd forint.
Az 1-es villamos vonalán a Bécsi úti végállomás és a Kerepesi út között teljes vasúti pályacsere történik, megszüntetve a pályahibák okozta lassújeleket. Megújul a felsővezeték és az energiaellátási hálózat is.
A vonal mai Lágymányosi hídi végállomásától továbbépül a Lágymányosi híd – Szerémi út – Hengermalom út nyomvonalon, csatlakozást biztosítva a Fehérvári úti villamosokhoz. Az új vonalszakasz hossza 3050 méter, melyből a Szerémi és Etele úti szakasz füvesített pályaként valósul meg. Új megállók létesülnek a Nádorkerti útnál, a Budafoki útnál, a Hauszmann Alajos utcánál, a Hengermalom útnál, és a Fehérvári útnál.
Az 1-es villamos teljes vonalán, mind a meglévő, mind a tervezett szakaszokon valamennyi peron teljesen átépül, alacsonypadlós villamosok fogadására alkalmasan. Új perontetők és utastájékoztató rendszer épül ki. Valamennyi peron akadálymentes lesz, ehhez kapcsolódóan liftek és mozgólépcsők valósulnak meg több megállóban, összekapcsolva a peront és az aluljáró-rendszereket.
A hármas villamos vonalán teljes pályarekonstrukció történik a Mexikói úton, az Erzsébet királyné útján, a Fehér úton, az Élessarok térségében, a Körösi Csoma Sándor úton, az Üllői útnál megszüntetve a pályahibák okozta lassújeleket. A teljes vonalon megújulnak a keresztező utak átjárói. Megújul a felsővezeték és az energiaellátási hálózat is.
A Bihari úti egyvágányú szakasz helyén kétvágányúsítás történik, növelve ezzel az áthaladó villamosok lehetséges számát.
A 3-as villamoson az 1-eshez hasonlóan valamennyi peron megújul, alacsonypadlós járművek fogadására készen. Valamennyi peron akadálymentes lesz.
A vonalon közlekedő szerelvények jelzőlámpás csomópontokban való minél gyorsabb áthaladásának elősegítése a szerelvények előnyben részesítésével valósul meg. A villamosok érzékelésére alkalmas jelzőlámpa-rendszerek kiépítésével az utazási idő csökken.
A beruházás uniós támogatási szerződését 2011. szeptember 18-án írta alá Dr. Völner Pál, az NFM infrastruktúrális területért felelős államtitkára és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója.
Kapcsolódó híreink:
- Jóváhagyta az Európai Bizottság az 1-es és a 3-as villamosvonalak felújítását, illetve az 1-es meghosszabbítását
(2012. május 7.) - Érvényben a támogatási szerződés: indul a villamosfejlesztés az 1-es és 3-as vonalán
(2011. szeptember 18.) - Döntött a közgyűlés: indulhat a BuBi, az 1-es és a 3-as villamos felújítása; megalakul a BKK Közút
(2011. június 22.) - Elindulhat az 1-es és 3-as villamosok fejlesztése: dönthet a Közgyűlés a projekt forrásbiztosításáról
(2011. június 17.)
Fejlesztéseink



