A Görgey Artúr utca komplex felújítása

Az újpesti Görgey Artúr utca útburkolatának állapota olyannyira leromlott, hogy a közlekedés ezen a szakaszon veszélyessé vált. Ezért a Budapesti Közlekedési Központ felújította a IV. kerületben található utca burkolatát és a villamosvágányokat. Az út- és vágányépítés 2015 tavaszán indult.

A Görgey Artúr utca korábban Budapest legrégebben felújított utcája volt. A burkolatot ezelőtt 1957-ben cserélték, a meglévő villamospálya 1975-ben épült. Az út rossz állapota miatt a személyautók is évekig a vágányokra kényszerültek. A nagypaneles villamospálya állapota is olyan mértékben leromlott, hogy a 12-es és 14-es villamos csak csökkentett sebességgel haladhatott rajta. Mivel nem létesítettek kiépített megállókat, az utasok az úttestre szálltak le. A villamosok közlekedéséhez szükséges felsővezeték-hálózat, az azokat tartó oszlopok és az áramellátási rendszer szintén rekonstrukcióra szorultak, ahogy a járda sem volt megfelelő állapotban, illetve a zöldfelületek is rendezetlenek voltak.

A felújítás miatt a Görgey Artúr utcában a forgalmi rend több ütemben módosult. Ennek részleteiről a www.bkk.hu/gorgey oldalon olvashatnak.

Akadálymentesített, szebb és biztonságosabb útvonal

A beruházás keretében új, bazaltbeton burkolatú villamospálya épült, amelyen a személyautók is közlekedhetnek. Az út mellett aszfaltozott kerékpársávokat alakítottak ki. Az úttest két oldalán az eredeti kockakő burkolat felhasználásával parkolósávok épültek. A Vécsey Károly utcánál visszaépült a korábban elbontott vágánykapcsolat, tehát szükség esetén lehetséges a villamosok visszafordítása.

A Corvin utcai és a Deák Ferenc utcai villamosmegállók összevonásra kerültek, az új megálló a Kiss Ernő utcánál került kialakításra. Mindenhol akadálymentes, 26 cm szegélymagasságú peronok épültek térkő burkolattal, a villamosokra így kényelmesebben és biztonságosabban lehet fel-, illetve róluk leszállni. Korszerű FUTÁR kijelzők kerültek telepítésre. A csatlakozó járdák is térkő burkolatot kaptak, valamint a terület zöldfelületének újrarendezéséről is gondoskodtak. A teljes felsővezeték-hálózatot kicserélték, új tartóoszlopokat állítottak, valamint megújult az áramellátás. A közvilágítási rendszer is újjászületett: a világítótestek a felsővezeték-tartó oszlopokra kerültek.

A munkálatok 2015 tavaszán kezdődtek

A Görgey Artúr utca felújításának előkészítése már 2012 végén megkezdődött, amikor a BKK a IV. kerülettel, a Fővárosi Vízművekkel és a Fővárosi Csatornázási Művekkel szorosan együttműködve meghatározta a fejlesztés műszaki tartalmát.

Újpest polgármesterével és alpolgármesterével, a zöldterületek kapcsán a kerületi főépítésszel, illetve az illetékes szakterületi vezetőkkel az előkészítő munkában és a kivitelezésben is szorosan együttműködött a BKK annak érdekében, hogy a városrész lakói elégedettek legyenek a felújítás eredményével. A BKK komplex terv elkészítésére a közbeszerzési pályázaton nyertes Budapest Zsongásban Konzorciummal kötött szerződést 2013-ban. A Fővárosi Vízművek és a Fővárosi Csatornázási Művek saját beruházásában cserélte ki a teljes szakaszon a közművezetékeket.

Az út és a villamosvágányok építésére vonatkozó kivitelezési közbeszerzést 2014 tavaszán írta ki a BKK. A beruházás a csatorna felújításával indult el 2014. február végén, míg az út- és vágányépítés 2015 tavaszától valósult meg.

2016 februárjában elindult a villamosforgalom

2016. február 1-jén, hétfőn az első járat indulásától a Görgey Artúr utca teljesen felújított szakaszán, utasforgalom mellett megindult a villamosközlekedés próbaüzeme. A próbaüzemre az esetlegesen előforduló hibák elhárítása és a műszaki átadás-átvétel lezárása miatt volt szükség, mely 2016. március 23-án sikeresen megtörtént.


Nagyobb felbontásért, kérjük, kattintson a képre.

A felújításról készült galéria megnézhető itt.


Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.