A tömegközlekedési járművek előnyben részesítése valamennyi közlekedő érdeke, ez mind a szolgáltatást igénybe vevők, mind a közúti forgalomban résztvevő egyéni közlekedők számára előnyös. Az autóbusz forgalmi sávok kijelölését, építését elsősorban olyan helyszíneken tervezzük, ahol a sávok kijelölése nem jár a közúti kapacitás érdemi csökkenésével, ezáltal a közúti torlódások sem növekednek. A buszsávok hatékony és gyors létrehozása érdekében azokra a helyszínekre koncentrálunk, amelyeken kisebb építési beavatkozásokkal, szegélykorrekciókkal, jelzőlámpás csomópontok módosításával, vagy meglévő, jelenleg zárt villamospályák használatával emelhetők ki az autóbuszok a torlódó közúti forgalomból.
A továbbiakban az építés alatt, vagy közvetlenül megvalósítás előtt álló projektjeinket mutatjuk be.
VIII., Baross utca
A projektben érintett Baross utca közvetlenül a budapesti belvárosba vezető sugárirányú útvonal, ahol a reggeli csúcsidő mellett délután is torlódások tapasztalhatóak. A belvárosi forgalomcsillapítási törekvésekkel párhuzamosan indokolt a közösségi közlekedés haladási feltételeinek javítása, amely a helyi utazási igényeken túl Kőbánya közösségi közlekedését is javítja.
A Kálvária tér – Baross u. – Illés u. csomópontban a telezöldes forgalomirányítás és a 2×2 sávos forgalmi rend miatt a balra kanyarodó járművek hatására szinte ellehetetlenül az egyenes irányú haladás a József körút felé. Az Illés utcai jelzőlámpás csomópont jelenleg nehezen irányítható és a kapacitása sem elégséges.
A Baross utcában forgalomtechnikai korrekciókkal megtörténik a haladási feltételek javítása a Kálvária tér – Kálvin tér közötti szakaszon, illetve ezen túlmenően buszsáv kialakítására kerül sor a Baross utca Kálvária tér – József körút közötti szakaszán. A buszsáv a Kálvária tér – Karácsony Sándor utcai csomópontból indul, innen az Illés utca felé egy 80 m hosszú, balra kanyarodó sávot terveztünk, ezzel biztosítva az egyenesen haladók akadálytalan továbbhaladását a József körút felé. Az Illés utca ezáltali megnövekedett forgalma miatt a jelzőlámpás csomópont Illés utcai osztályozóját kiegészítettük egy önálló jobbra kanyarodó sávval.
Érintett viszonylatok: 9, 83, 109.
A projekt azonosítója: Haladási feltételek javítása a Baross utcában – KMOP-2.3.1/B-08-2009-0001
I., Mészáros utca, Győző utca
A projekt keretében sor kerül az I. kerület Mészáros utcában és a Győző utcában (az Alagút utca – Márvány utca közötti szakaszon) a jelenlegi buszsáv meghosszabbítására minimális útszélesítéssel, illetve ezzel párhuzamosan forgalomtechnikai módosításokra is. Egyidejűleg megtörténik az Alagút torlódásmentesítése is különböző forgalomtechnikai eszközökkel.
A projekt tartalmaz megközelítőleg 100 m útszélesítést a Mészáros utca 13. számtól a Pálya utca torkolatáig, valamint a Mészáros utca és Mészáros köz között a meglévő járda területén. Ezen túlmenően sor kerül forgalomtechnikai beavatkozásokra, 1 db gyalogos átkelőhely létesítésére, 2 pár autóbuszsáv-figyelő kamera felszerelése és hálózatba kötésére, valamint néhány közmű áthelyezésére.
Érintett viszonylat: 105.
A projekt azonosítója: Buszsáv hosszabbítás a Mészáros u. – Győző u. útvonalon / KMOP-2.3.1/B-08-2009-0004.
XVII., Pesti út
A XVII. kerületi Csabai úti csomópont és a Maroshévíz utcai csomópont között a 2×1 sávos Pesti úton buszsáv kialakítására kerül sor útpálya szélesítéssel. A meglévő terep adottságai a szélesítés kivitelezését egy rövid szakasz kivételével az út déli oldalán teszik lehetővé. Az útszakasz torlódásmentesítésére forgalomtechnikai eszközöket is alkalmazunk. A buszsáv kamerás védelemmel lesz ellátva. A tervezett forgalmi sávok egyenként 3 m szélesek, az elválasztás kettős terelővonallal történik. A végleges burkolatszélesség – elválasztó- és biztonsági sávokkal együtt – 9,75 m.
A felújítás által érintett buszmegállók erősített aszfalt szerkezetűre kerülnek átépítésre 18 m hosszban, párhuzamosan a peronok felújítása is megtörténik. Egy buszmegálló peronja a szélesítés miatt a járda területére kerül, ezért annak két végére 2 m hosszú rámpa kerül kiépítésre akadálymentesítés céljából.
Érintett viszonylatok: 97E, 161, 201E, Volán járatok.
A projekt azonosítója: A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése – a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya szélesítéssel KMOP-2.3.1/B-08-2009-0006.
A buszsáv a Csabai út – Pesti út csomópontban csatlakozik a Rákoskeresztúri autóbusz folyósóhoz.
A nagykörúti villamosok (4, 6) előnyben részesítése
A projekt keretében megvalósul a nagykörúti villamosok (4-es és 6-os) sűrű követési idejének fenntarthatósága érdekében a lassújelek minimálisra csökkentése, a vágányokra ráforduló közúti forgalom szabályozása, valamint a villamos vonalán a közlekedési csomópontok szabályozástechnikai átalakítása (jelzőlámpa periódusidő illesztése a villamosok követési idejéhez).
A projekt során három lényeges feladat megoldása szükséges:
- Az optimális menetidő biztosítása,
- Az egyenletesség biztosítása,
- A zavarérzékenység csökkentése.
A 4-es, illetve 6-os villamos viszonylat vonalán 35 csomópontban forgalomtechnikai módosítások történnek, továbbá a teljes útvonalon új szabályozástechnika beavatkozások az egyenletes követési időköz biztosítására.
Érintett viszonylatok: 4, 6, a Budai fonódó projekt megvalósulása után: a 17-es és 61-es villamos is.
A projekt azonosítója: Budapest Főváros – Nagykörúti előnyben részesítés KMOP-2.3.1/B-08-2009-0007.
XI., Budaörsi út
A projekt megközelítőleg 790 m útszélesítést tartalmaz a hozzá tartozó közműátépítéssel, védelembe helyezéssel (útvíztelenítés, vízellátás, közvilágítás, 10 kV-os és 0,4 kV-os hálózat kiváltása, távközlési hálózat kiváltása); a buszsávok gépjárműforgalomtól való elválasztása burkolati jelekkel történik. A buszsáv létesítése miatt sor kerül a meglévő kerékpárút vonalvezetésének korrekciójára két helyen, illetve egy buszmegálló átépítésére. Kamerarendszer kerül kiépítése 2 db telepítési hely kialakításával, 2×2 db kamera telepítésével, hálózatba kötéssel.
A buszsáv mintegy 800 méteres hosszon a Gazdagréti úttól nyugati irányban, a szelvényezés szerinti bal oldalon történő szélesítéssel kerül kialakításra. A buszsáv létesítése miatt a meglévő kerékpárút vonalvezetését két helyen kell módosítani. A Kőérberki csomópontban az FKF Zrt. üzemeltetői véleménye alapján a Kőérberki útról balra, a Budaörsi útra történő kanyarodás lehetőségét megszüntetjük. A meglévő szigeteket ennek biztosítására összeépítjük. Sziget-korrekcióra kerül még sor a 0+840 km szelvényben lévő kerékpáros átvezetésnél, valamint a Gazdagréti úti csomópontban. A 0+760 km szelvényben lévő védőszigetek elbontásra kerülnek.
Érintett viszonylatok: 40, 240, 240E.
A projekt azonosítója: Közösségi közlekedés előnyben részesítése c. projekt – Régi Budaörsi út KMOP-2.3.1/B-08-2009-0008.
XI., Budaörsi út, I., Hegyalja út
A projekt keretében megvalósul a teljes nyomvonalon (Dayka Gábor utca – BAH csomópont – Döbrentei tér, összesen 0,78 km) a haladási feltételek javítása költséghatékony forgalomtechnikai eszközökkel. Sor kerül a meglévő buszsáv meghosszabbítására a Dayka Gábor utcától a városközpont irányába a Budaörsi úton a közúti kapacitás csökkentésével, valamint intelligens, forgalomfüggő jelzőlámpa programok beépítésére a Hegyalja úti torlódások kezelése érdekében: a Hegyalja út torlódása esetén, a Hegyalja út – Mészáros utca csomópontban módosított programok lépnek életbe, ennek hatását segítendő a Hegyalja út – Alsóhegy utca csomópontban az Alsóhegy utca felől kisívben érkező irány jelzőlámpás szabályozást kap.
Érintett viszonylatok: 8, 40, 112, 139, 153, 239, 240.
A projekt azonosítója: Haladási feltételek javítása a Budaörsi és Hegyalja úton / KMOP-2008-2.3.1/B-08-2009-0009.
A projekttel kapcsolatos hírek:
A belvárost védi a Budaörsi úti buszsáv 2011. május 31.
Ideiglenesen megszűnt a Budaörsi úti buszsáv 2011. június 2.
XIV., Szentmihályi út
A projekt célja, hogy a Kerepesi út – Szentmihályi út kereszteződésében a szintbeli HÉV-átjáró okozta kocsisorból kiemeljük a Füredi úti lakótelepet kiszolgáló, sűrűn közlekedő trolibuszokat,így csökkentsük az utazási időt. A projekt keretében a XIV. Szentmihályi u. 20-22. előtti gyalogátkelőhelytől az Ond vezér útig önálló, megközelítőleg 180 méter hosszú tömegközlekedési sáv létesül a jelenlegi útpálya szélesítésével. A tömegközlekedési sáv egyéb gépjármű forgalomtól való elválasztása fizikai eszközzel és útburkolati eszközökkel is megtörténik. Az útpálya szélesítése miatt, azzal párhuzamosan sor kerül a burkolaton található aknák szintbe hozására, illetve víznyelők átépítésére, 3 db közvilágítási oszlop kiváltására, trolibusz felsővezeték átépítésére, továbbá 2 db utasváró áthelyezésére.
A Szentmihályi út D-Ny-i oldalán lévő parkolók közvetlen Szentmihályi úti csatlakozásai megszűnnek. Az Ond vezér úti csomópontban a Szentmihályi út – Ond vezér út jobbra kisíves forgalom elválasztására terelősziget épül a kétirányú trolibusz forgalom kanyarodási helyszükségletének figyelembe vételével.
A 81-es trolibusz Fogarasi úti irányban a tervezési szakaszon meglévő megállója megszűnik, helyette – a rágyaloglási távolság csökkentése érdekében – két új megálló létesül a Szentmihályi út 15. sz. illetve az élelmiszer áruház előtt.
Érintett viszonylatok: 80, 80A, 81.
A projekt azonosítója: A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése – a Szentmihályi úton buszsáv kialakítása útpálya szélesítéssel / KMOP-2008-2.3.1/B-08-2009-0010.
A buszsáv 2011. május 30-án elkészült, azóta közlekednek rajta a 80-as, illetve 81-es trolibuszok.
Kapcsolódó hírek:
- Folyik a munka a Mészáros utcai buszsáv hosszabbításánál
(2011. szeptember 19.) - Számos BKK által előkészített javaslatot fogadott el a Közgyűlés: megújul a Thököly út, átépülhet a Széll Kálmán tér, indulhat a 42-es villamos fejlesztése, új koncepció alapján szépül meg a Móricz Zsigmond körtér
(2011. szeptember 1.) - Újabb BKK-projektek indulnak a tömegközlekedés előnyben részesítése érdekében
(2011. augusztus 25.) - Meghosszabbítjuk a buszsávot a Mészáros utcában – gyorsabban haladhatnak a 105-ös autóbuszok
(2011. augusztus 25.)
Fejlesztéseink


