Az M2-es metró és a H8-as hév összekötése

STARTVONALON – A BKK évekkel ezelőtt megkezdte a felkészülést a 2014–2020 közötti európai uniós pénzügyi ciklusra, hogy amint a közlekedésfejlesztési források elérhetővé válnak, megalapozott, részletesen kidolgozott tervekkel pályázhasson, és megkezdhesse a beruházásokat. Azaz a tervezett és előkészített projektek már a „startvonalon várják”, hogy elindulhassanak.

Miről szól a projekt?

A tanulmány megvizsgálja, hogyan lehetne összekötni az M2-es metrót és H8-as hévet az Örs vezér terénél, és ehhez kapcsolódva megvizsgálja egy új, a Rákosfalva–Rákoskeresztúr központ közötti szárnyvonal kialakításának lehetőségét.

Mely területeket érinti?

A projekt fejlesztési területe az M2-es metróvonal, valamint a H8-as (gödöllői) és a H9-es (csömöri) hév vonala.

Miért szükséges a fejlesztés?

A projektet a társadalmi és gazdasági folyamatok, a hévvonalak és a -járművek műszaki állapota, valamint a tömegközlekedés versenyképességének növelése iránti igény indokolja.

  • A fejlesztéssel érintett agglomerációs települések (Gödöllő, Csömör, Kerepes, Kistarcsa, Mogyoród és Nagytarcsa) lakosainak száma az elmúlt 15 évben 150 százalékkal, a települések lakóinak tulajdonában lévő gépjárművek száma 2000 óta pedig 68 százalékkal nőtt. Ez az autós forgalom a főváros számára egyre nagyobb környezeti terhet jelent.
  • A fejlesztési terület az északkeletbudapesti közlekedési folyosóban helyezkedik el, amely Budapest második legforgalmasabb elővárosi tengelye. Az összes napi utazás száma egy irányban körülbelül 73.000, ami a Budapesten megjelenő teljes agglomerációs forgalom 12 százalékát teszi ki.
  • Az érintett terület lakóinak száma jelenleg 130.000 fő. Közülük naponta mintegy 40.000 utas számára eredményezi majd a fejlesztés az érezhető menetidő-csökkenést és a szolgáltatási színvonal látványos emelkedését.

Mi jellemző jelenleg a hévvonalra?

A H8-as hév nyomvonala nagyon kedvező, számos települést és külső kerületet (X., XIV. és XVI.) ér el. A benne rejlő lehetőség azonban a jelenlegi alacsony szolgáltatási szint miatt kihasználatlan.

  • Az infrastruktúra rossz állapota miatt, a járművek átlagsebessége alacsony. A vonal nagy részén sebességkorlátozást kellett bevezetni.
  • Nincsenek akadálymentesített megállóhelyek, P+R és B+R parkolók, nem megfelelő az utastájékoztatás.
  • Kedvezőtlen az átszállási kapcsolat az Örs vezér terén.
  • Elöregedett a járműállomány.
  • A vonalon még mindig a bal oldali közlekedési rend érvényes.
  • Jelentős a vonal területelvágó hatása.

Mik a fejlesztés céljai?

  • A XXI. század elvárásainak és műszaki színvonalának megfelelő városi-elővárosi közlekedési rendszer létesítése.
  • Az agglomerációs települések és a Budapesten található munkahelyek, iskolák és közintézmények jobb megközelíthetőségének biztosítása.
  • Az autós közlekedéssel szemben is versenyképes menetidővel rendelkező, átszállásmentes kapcsolat megvalósítása az agglomeráció és/vagy a budapesti kerületek és a belváros között.
  • P+R és B+R parkolók építése.
  • Az érintett vonal akadálymentesítése, minőségi utastájékoztatás.
  • A mai kor igényeinek megfelelő korszerű járművek beszerzése.

Milyen változások lesznek a vonalon?

  • A megállók elhelyezkedése gyakran nem a jelenlegi, hanem a múltbéli utasigényeknek felel meg, amelyek pedig az elmúlt időszakban igencsak megváltoztak. Ilyen megállóhely például Nagyicce, Sashalom és Mátyásföld, repülőtér. Annak érdekében, hogy ügyfeleink minél kedvezőbben érjék el a vonalat, szükséges a budapesti megállóhelyek újraosztása, mely együtt jár a felszíni ráhordó autóbusz- és trolibuszhálózat átszervezésével.
  • A vasúti pályát és az azzal kapcsolatos létesítményeket teljesen át kell építeni.
  • A peronok akadálymentesek lesznek fedett utasváróval.
  • P+R és B+R parkolók épülnek a vonalon.
  • Korszerű utastájékoztatási rendszert létesítünk, biztosítjuk a jegyés bérletvásárlást.
  • Ahol szükséges, különszintű közúti átjárókat hozunk létre.

Hogyan történik a metró és a hév összekötése?

A két vonal az Örs vezér terén találkozik. A vasúti pálya a Pillangó utca állomásnál süllyed a föld alá, majd Körvasút megállóhelynél bukkan a felszínre. A tervezett új Örs vezér tere állomást a Kerepesi út közepén, a jelenlegi gyalogosaluljáró alatt alakítjuk ki, a –2. szinten. Az új állomásról előreláthatólag lehetőség lesz közvetlen gyalogos kapcsolat kialakítására a két nagy bevásárlóközpont, illetve a Kerepesi út/Gyakorló köz lakótelepei felé. Az állomást mozgólépcsőn és lifttel is meg lehet majd közelíteni.

A metró üzemhatára a közeljövőben is az Örs vezér terén marad, a szerelvények ezen a ponton túl nem közlekednek. A jelenlegi hévszakaszon a felsővezetékes rendszerű üzemet tartjuk fenn.

Milyen előnyökkel jár a metró és a hév összekötése?

  • A fejlesztés révén Budapest keleti része intenzíven részesülhet mindazokból az előnyökből, amelyeket a kötöttpályás közlekedés jelent.
  • A két rendszer fizikai összekötésével megszűnik az átszállási kényszer Budapest számos városrésze felé.
  • A mai H8-as hév vonalán gyakrabban közlekednek a szerelvények.
  • Az Örs vezér terén az átszállást is számítva 15 perc menetidő-megtakarítás várható, Gödöllő és a Déli pályaudvar között a menetidő jellemzően mintegy 30 százalékkal csökken.
  • A kapcsolódó autóbuszjáratok és a metró, valamint a hév közötti átszállás könnyebbé válik.
  • A hév vonalán megszűnik a bal oldali közlekedés, ezzel Budapesten végre megteremthetjük az egységes jobb oldali közlekedést.
  • A közúti-vasúti átjárók biztonságosabbak lesznek, a várakozási idők csökkennek.
  • Az Örs vezér terén lehetőség lesz a tér rendezésére, a közösségi és zöldfelületek európai színvonalú kialakítására.
  • A vonalon megszűnő állomásépületek területét hasznosíthatjuk.
  • A gyors és megbízható közlekedési rendszer létrehozásával minden bizonnyal csökken az autóforgalom és a torlódás, valamint mérséklődik a környezetterhelés.

Milyen járművek közlekednek jelenleg az érintett vonalakon?

A H8-as hév vonalán jelenleg közlekedő szerelvények

  • elérték a 40 éves életkort,
  • tervezett élettartamuk lejárt,
  • műszakilag elavultak,
  • gazdaságosan nem újíthatók fel,
  • nem alkalmasak arra, hogy az M2-es metróvonal alagútjában közlekedjenek.

Azaz a járműpark cseréjét mihamarabb el kell kezdeni, mivel a szerelvények már elérték a selejtezési kort. Az M2-es metró vonalán közlekedő szerelvények

  • 2012 szeptembere és 2013 májusa között álltak forgalomba,
  • modern, a kor követelményeinek megfelelő járművek,
  • utasterük légkondicionált,
  • hangos és digitális utastájékoztató berendezésekkel vannak ellátva,
  • teljesen egyterűek, kocsinként, oldalanként 4 ajtó segíti a gyors kiés beszállást.

Milyenek lesznek az új járművek?

A szerelvények műszaki kialakítása egyszerre illeszkedik az elővárosi vasút utasforgalmi igényeihez (több ülőhely), illetve a metróval utazók utazási szokásaihoz (gyors utascsere), ezért az új szerelvényeken az utazás mindenkinek kényelmes lesz.

  • A metró és a mai hév vonalán is képesek közlekedni.
  • Modern, a kor követelményeinek megfelelő a kialakításuk.
  • A szerelvények egyterűek, 2 x 60 méteresek annak érdekében, hogy a rendszer gazdaságosan üzemeltethető legyen.
  • 20 méterrel hosszabbak, mint a jelenlegi ALSTOM szerelvények, és a zsúfoltság elkerülése érdekében 20 százalékkal több férőhellyel rendelkeznek.
  • Nyáron hűthetők, télen fűthetők.
  • Alkalmasak kerékpárszállításra is.
  • A babakocsival és a kerekes székkel közlekedőknek külön helyet alakítanak ki bennük.
  • A jelenleg használt Alstom szerelvények kb. fele a projekt megvalósulását követően is közlekedni fog a metró vonalán.

Milyen további fejlesztési lehetőségeket rejt a vonal?

A távolabbi jövőben elképzelhető, hogy a metrószerelvények az Örs vezér tere helyett egészen Mátyásföldig közlekedjenek.

A rákoskeresztúri szárnyvonal kialakításának terve azért merült fel, mert a XVII . kerület található a belvárostól a legtávolabb, ráadásul területének mindössze 25 százaléka közelíthető meg a belvárosból 45 percen belül, míg a metrószárnyvonal kiépítésével ez az arány 45 százalékra változna. A kerület közösségi közlekedését jelenleg túlnyomó részben autóbuszok bonyolítják le, a vasút elkerüli a sűrűn lakott területeket és a kerületközpontot.

Az elképzelés szerint a rákoskeresztúri szárnyvonal Rákosfalvánál, a Körvasútnál ágazna ki az akkorra már összekötött M2-es metró és a H8-as hév nyomvonalából.

A „kiágazás” innen többnyire a felszínen vezetne egészen Akadémia-újtelepig, ahonnan föld alatt futna tovább. A XVII . kerületben 4 állomás megépítése indokolt. Rákoskeresztúr városközponttól a menetidő a belváros felé a jelenlegi 35 percről 23 percre csökkenne.

A H8-as hévvonal rekonstrukciójának tervei úgy készültek el, hogy a megújult pálya lehetővé tegye a rákoskeresztúri szárnyvonal későbbi megépítését is.

Mely közúti átjárók átalakítása várható?

A sűrűbb hévközlekedés okán szükséges a közúti-vasúti átjárók fejlesztése is.
A projektben a következő közúti átjárókat fejlesztjük jelentősebb mértékben:

Útátjáró megnevezése Település Meglévő állapot Tervezett állapot
Kerepesi út–Keresztúri út–Szentmihályi út Budapest szintbeli átjáró különszintű átjáró
Lándzsa utca–Thököly út–Veres Péter út Budapest szintbeli átjáró különszintű átjáró
Batsányi János utca–Veres Péter út Budapest szintbeli átjáró különszintű átjáró
Baross Gábor utca– Veres Péter út Budapest szintbeli átjáró különszintű átjáró
Ostoros út–Szabadföld út–Vidám vásár utca Budapest szintbeli átjáró különszintű átjáró
Gazdaság út–Magtár utca–Szabadföld út Budapest különszintű aluljáró aluljáró szélesítése
(1 sávból 2 sáv lesz)
Szabadság út–Széchenyi utca Kistarcsa különszintű aluljáró aluljáró szélesítése
(1 sávból 2 sáv lesz)
Szabadság út–Széphegyi út (Vis Vitalis Hotel) Kerepes különszintű aluljáró aluljáró szélesítése
(1 sávból 2 sáv lesz)
Szabadság út–Táncsics Mihály út
(Gödöllő, Erzsébet park H)
Gödöllő szintbeli átjáró átjáró átépítése, vasúti kereszteződés megszüntetése
Szabadság út–Vasút sor Csömör különszintű aluljáró aluljáró szélesítése
(1 sávból 2 sáv lesz)

Miért szükségesek a megvalósíthatósági tanulmányok?

A főváros és a Budapesti Közlekedési Központ több éve megkezdte a felkészülést a 2014–2020 közötti európai uniós pénzügyi ciklusra. Erre azért volt szükség, hogy – amint a finanszírozási időszak pénzügyi forrásai megnyílnak – az elérhető fejlesztési forrásokra már jól előkészített, megalapozott közlekedésfejlesztési projektekkel lehessen pályázni. A fejlesztések célja nemcsak a járművek cseréje, a pálya átépítése, hanem a kapcsolódó közterületek vonzóbbá tételével az érintett városrészek értékének növelése. A megújuló, megszépülő közterületeken a mozgásukban korlátozottak, illetve a gyalogosok és a kerékpárosok is könnyebben közlekedhetnek.

Az ehhez szükséges stratégiai tervezési feladatokat uniós források felhasználásával a BKK – nyílt közbeszerzési pályázaton kiválasztott hazai tervezőirodák bevonásával – végezte el.

Milyen szempontokat vettek figyelembe a tervezésnél?

A tervek elkészítését a forgalomszámláláson és a különféle statisztikai és városrendezési adatok feldolgozásán kívül a várható forgalom modellezése, valamint széles körű szakmai egyeztetés előzte meg.

Végül a szakemberek azokat a terveket választották ki, amelyek várhatóan a leghasznosabbak lesznek a főváros, valamint az agglomeráció lakói számára, és amelyeknek legjobbak a költséghatékonysági mutatói.

Melyek azok a tervek, amelyeket részletesen kidolgozott a BKK?

A Budapesti Közlekedési Központ négy különálló tanulmányt készíttetett:

M1

Az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának koncepciója*

M2

H8,H9

Az M2-es metró és a H8-as hév összekötésének, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonal megvalósításának koncepciója**

H6,H7

Az Észak–déli Regionális Gyorsvasút déli szakasz kialakításának koncepciója

A fővárosi villamos- és trolibuszhálózat egységes fejlesztési koncepciója

* A tanulmány eredeti címe: Az M1 Millenniumi Földalatti Vasút korszerűsítésének és meghosszabbításának megvalósíthatósági tanulmánya
** A tanulmány eredeti címe: Az M2 metró és a gödöllői hév összekötése, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonal megvalósíthatósági tanulmánya

Galéria

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.