Gyorsabban, kényelmesebben az 1-es villamos teljes, felújított vonalán

2014. november 21., péntek

2014. november 19-ére, szerdára a zuglói vonalszakasz rekonstrukciója is elkészül, így befejeződik az elmúlt 10 év legnagyobb volumenű villamosvonal-felújítása, és ettől a naptól újra teljes vonalon, a Bécsi út/Vörösvári út végállomástól a Közvágóhíd H végállomásig jár az 1-es, illetve a Bécsi út/Vörösvári út és a Népliget között az 1A villamos. Miután átadtuk a forgalomnak a teljes vonalat, a villamosközlekedés zavarása nélkül elvégezhető egyéb munkákkal folytatjuk a felújítást 2015 januárjáig, továbbá ütemterv szerint zajlik a vonal meghosszabbítása is, amelynek eredményeképpen várhatóan 2015 februárjától az 1-es villamos a Rákóczi hídon át a Fehérvári útig jár majd. A villamosvonal 2013 szeptemberében elkezdett komplex felújítását követően megszűntek a leromlott pályaállapot miatti sebességkorlátozások, ezáltal csökkent az utazással töltött idő, akadálymentessé vált a teljes vonal. A Fővárosi Önkormányzat és közlekedésszervezője, a BKK kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása része az „1-es és 3-as villamosvonalak továbbfejlesztése I. üteme, a budapesti körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként” projektnek, amelyet az Európai Unió Kohéziós Alapja az Új Széchenyi Terv alapján támogat. A projekt 93,92% európai uniós támogatás felhasználásával összesen 44,5 milliárd forint értékű. Az 1-es villamosvonal kivitelezési költsége mintegy nettó 27,5 milliárd forint.

Az 1-es villamos vonalának felújítása számokban

Az elmúlt közel 1 év és két hónap alatt az 1-es villamos vonalát teljesen felújítottuk: közel 16 000 méter villamospályát újítottunk fel, illetve cseréltünk ki, 26 új vágánykapcsolatot (azaz villamos-visszafordítási lehetőséget) és az ezekhez kapcsolódó jelző- és váltóállító berendezéseket építettünk ki, 24 megállóhelyet építettünk át és akadálymentesítettünk. Megújítottuk a vonal áramellátási rendszerét a felsővezeték-rendszer és a kábelhálózat rekonstrukciójával: 20 500 méter felsővezetéket cseréltünk le, több mint 200 új felsővezeték-tartó oszlopot állítottunk fel, 39 000 méter áramellátási kábelt fektettünk le, valamint felújítottunk 4 áramátalakító állomást is. Emellett felkészítettük a vonalat a jövőre érkező új CAF villamosok fogadására is, amelyek közül a 12 hosszabb, 56 méteres szerelvény az 1-es vonalán jár majd.

A Bécsi úton Budapesten elsőként fűvel borított villamospályát építettünk a vágány 370 méteres szakaszán, amely amellett, hogy a villamosok közlekedése halkabbá vált, a környék arculatát is megújítja. A teljes villamosvonal mentén új zöldterületeket hoztunk létre, több mint 100 fát és 10 ezer apró cserjét ültettünk. 24 megállóhelyet akadálymentesítettünk 2 új gyalogos-átkelőhely, 5 új gyalogos rámpa és 6 darab lift építésével. Mindemellett 1 új mozgólépcsőt építettünk, további kettőt pedig kicseréltünk. A vonalon 4 helyszínen a peron teljes hosszát lefedő perontetőt, a többi megállóhelyen pedig összesen 25 darab 18 méter hosszú peronlefedést építettünk.

A villamospályát az eddigieknél jobban elválasztottuk térben a közúti közlekedésnek helyt adó útpályától, lényegesen növelve ezzel mind a villamosok, mind az autósok közlekedésbiztonságát. A megújult vonalszakaszokon megszűntek a korábbi sebességkorlátozások, gyorsabb lett a villamos haladási sebessége, azaz csökkent az utazással töltött idő.

Felújítás a zuglói vonalszakaszon

Az 1-es villamos vonalának felújítása 2014. június 10-én kezdődött meg Zuglóban a Kacsóh Pongrác út és a Puskás Ferenc Stadion M között. Az azóta eltelt időben 5800 méter korszerű villamospályát fektettünk le, 8 új vágánykapcsolatot építettünk be, 6 megállóhelyet építettünk át és akadálymentesítettünk. A teljes felsővezeték- rendszer és a tápkábelek cseréjével megújult a vonalszakasz áramellátása is.

Átépítettük a Kacsóh Pongrác úti lépcsőt, mellé pedig liftet helyeztünk el. A megállóhelyeket korszerű, esztétikus perontetőkkel fedtük le, új ülő- és támaszkodófelületeket, szemeteseket, utastájékoztató elemeket, megállóhelyi táblát szereltünk föl. FUTÁR-kijelzőkkel láttuk el az Erzsébet királyné útja és a Zugló vasútállomás megállóhelyeket, ezekben a megállókban tehát percre pontosan láthatják utasaink, mikor indul a megállóból tovább a villamos, a busz, a trolibusz. A Puskás Ferenc Stadion M megállóhely felújítását meggyorsítottuk, ezért az a szerződéses határidő előtt több mint két hónappal elkészült, s szeptember 7-e óta használhatják utasaink. A Hungária körúton 2014. november 19-étől mindkét irányban visszaadjuk az autósoknak a 3-3 forgalmi sávot.

Az Ajtósi Dürer sor megállóhely akadálymentes megközelíthetősége érdekében új jelzőlámpás gyalogos-átkelőhelyet adunk át a peron végében, amely a Hungária körúton az Ajtósi Dürer sort és az Ida utcát köti össze a villamosmegállóval.

A Hungária körút és a Thököly út csomópontjában felújítottuk az útburkolatot, elbontottuk a régi, már nem használt villamosvágányokat és felsővezetéket. A felújítást megelőzően a Fővárosi Csatornázási Művek megbízásából megújult a 8 méter mélyen fekvő főgyűjtőcsatorna, valamint a Fővárosi Vízművek megbízásából az itt húzódó vízvezeték.

Már csak a befejező munkák és a vonal meghosszabbításának első üteme van hátra

2015. január végéig a Bécsi út és a Közvágóhíd között a menetrend szerinti villamosközlekedést már nem akadályozó, befejező munkákat végezzük el: többek között helyreállítjuk a végleges forgalmi rendet, befejezzük a megkezdett növénytelepítéseket és beüzemeljük a Kacsóh Pongrác úti liftet. A vakok és a gyengénlátók közlekedésének segítése érdekében hangjelző berendezéseket szerelünk fel az 1-es villamos vonalán található jelzőlámpás csomópontokban. Ezen kiegészítő munkák várhatóan 2015 januárjára készülnek el.

Jelenleg is zajlik az 1-es villamos vonalának 3,2 kilométeres meghosszabbítása a jelenlegi Közvágóhíd H végállomástól a Rákóczi híd–Szerémi út–Hengermalom út útvonalon a Fehévári útig, ahol ideiglenes végállomást alakítunk ki. Az újonnan épült vonalszakaszt várhatóan 2015 februárjában adjuk át az utasforgalomnak, ekkortól tehát már a meghosszabbított vonalon, a Bécsi út/Vörösvári út és a Fehérvári út között jár majd az 1-es villamos.

A jelenleg épülő új vonalszakasz közvetlen folytatására, a Fehévári út–Etele út–Kelenföld vasútállomás szakaszra, az elkészült megvalósíthatósági tanulmány alapján zajlik a Kelenföld vasútállomásig történő meghosszabbításhoz kapcsolódó engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítése. A fejlesztéssel Észak- és Dél-Buda között egy akadálymentes, korszerű és kényelmes járművekkel ellátott körirányú villamosvonal jön létre, amely érinti a nagy forgalmú Volán-pályaudvarokat és több vasútállomást, új, átszállásmentes kapcsolatot biztosítva Újbuda és Pest között. A villamosról át lehet majd szállni legfontosabb járatainkra, beleértve az összes metró- és a legtöbb hévvonalat, nagymértékben javulnak általa Dél-Buda és Dél-Pest közlekedési kapcsolatai, s mindez elősegíti a XI. kerület közterület-felújítási terveit és a lakótelepek megújítását.

A beruházás finanszírozása

A Fővárosi Önkormányzat és a BKK kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása része az „1-es és 3-as villamosvonalak továbbfejlesztése I. üteme, a budapesti körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként” című projektnek, amelyet az Európai Unió Kohéziós Alapja az Új Széchenyi Terv alapján támogat. A projekt 93,92% európai uniós támogatás felhasználásával összesen 44.442.766.724 forint értékű. Az 1-es villamosvonal kivitelezési költsége mintegy nettó 27,49 milliárd forint.