Óbudán átadtuk az 1-es villamos felújított vonalszakaszát

2014. július 24., csütörtök

Ütemterv szerint halad a Fővárosi Önkormányzat kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása, az 1-es villamos pályarekonstrukciós és vonalmeghosszabbítási munkálata – jelentette be Tarlós István főpolgármester a megújult Flórián téri megállóban tartott csütörtöki átadáson. Az óbudai szakasz teljes műszaki átadás-átvétele június végéig tartott, addig ideiglenes forgalomba helyezés történt, ez idő alatt a forgalom zavarása nélkül elvégezhető egyéb munkálatokat fejeztük be: beüzemelték a lifteket, mozgólépcsőket, utastájékoztatási elemek helyeztek ki, megtörtént a környezetrendezés. Az Árpád hídon befejeződtek a munkák, a híd a közúti forgalom számára újra 2×3 sávon, maximum 70 km/h sebességgel járható. Ahhoz képest, hogy az 1-es villamos felújításához 2010 októberében egyetlen vonal engedélyes terv sem állt rendelkezésére, azt hiszem, nem kell szégyenkeznünk – tette hozzá Tarlós István, a Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Vitézy Dávid BKK-vezérigazgató részvételével lezajlott sajtótájékoztatón.

Az 1-es villamos felújításáról

Finanszírozás

A Fővárosi Önkormányzat és a BKK kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása része az „1-es és 3-as villamosvonalak továbbfejlesztése I. üteme, a budapesti körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként” című projektnek, amelyet az Európai Unió Kohéziós Alapja az Új Széchenyi Terv alapján támogat. A projekt 93,92% európai uniós támogatás felhasználásával összesen 44.442.766.724 forint értéket képvisel.

A kivitelezők

A beruházás Bécsi út és Kerepesi út közötti kivitelezője a BKK megbízásából a Városi Vasútépítő Konzorcium, amelynek tagja a Colas Alterra Zrt. és az A-HÍD Építő Zrt., a déli szakasznak pedig az S VILLAMOS KONZORCIUM, amelynek tagja és egyben a konzorcium vezetője az A-HÍD Építő Zrt. és a Colas Alterra Zrt.

Az északi szakasz

A Bécsi úti végállomás és a Puskás Ferenc Stadion közötti szakasz (8,3 km)

Fő műszaki paraméterek

  • Teljes körű rekonstrukció (Bécsi út – Kerepesi út)
  • 15 600 vágányméter villamos pálya
  • 15 db megállóhely átépítés
  • 22 db részleges peronlefedés
  • Felsővezeték-rendszer, vontatási kábelhálózat rekonstrukciója
  • 4 db áramátalakító állomás felújítása
  • 1 db végállomási jelzőberendezés felújítás
  • 6 db lift építése
  • Kapcsolódó forgalomtechnikai, útépítési, közműépítési, zöldfelület-rendezési munkák elvégzése

Az 1-es villamos egyik legforgalmasabb szakaszán 2013. szeptember 28-án kezdődött a vágányzár.

2013. december 15-én ideiglenesen forgalomba helyeztük az Árpád híd–Lehel utcai,
2014. május 5-én pedig a Bécsi út–Vágány utcai vonalszakaszt.

Az eddig elvégzett munkában a Bécsi út és a Vágány utca közötti részen tíz kilométernyi vágány és a hozzá tartozó teljes áramellátási rendszer – 26 kilométer tápkábel, 3 áramátalakító állomás – újult meg. A Bécsi úti végállomáson, valamint a Szentlélek térnél, az Árpád hídnál és a Lehel utcánál összesen tizennyolc vágánykapcsolatot építettünk át, és az ehhez kapcsolódó jelző- és váltóállító berendezéseket is kicseréltük. A villamospályát az eddigieknél jobban elválasztottuk az útpályától, lényegesen növelve mind a villamosok, mind az autósok közlekedésbiztonságát.

Óbudai szakasz (Bécsi út / Vörösvári út – Óbudai rendelőintézet – Flórián tér – Szentlélek tér H):

  • A Vörösvári úton füves pályát alakítottunk ki, ezáltal a villamosok közlekedése is halkabbá válik, a fű zölden tartásáról pedig automatikus öntözőrendszer gondoskodik.
  • Az óbudai vonalszakaszon lévő mind a kilenc megállóhelyet korszerűsítettük és akadálymentesítettük, amelynek eredménye, hogy kerekes székkel és babakocsival is könnyebb az utazás.
  • Lifteket helyeztünk el, átépítettük a Flórián téri, a Szentlélek téri megálló peronjához vezető lépcsőket. A Flórián téren új mozgólépcsőt állítottunk üzembe.

Észak pesti szakasz (Népfürdő utca / Árpád híd – Árpád híd M – Honvédkórház – Lehel utca / Róbert Károly körút):

  • Az elhasználódott vágányok helyett teljesen új pálya épült az 1-es villamos északi szakaszán.
  • Lifteket helyeztünk el, átépítettük a Népfürdő utcai és az Árpád hídi megálló peronjához vezető lépcsőket.
  • Az Árpád híd metróállomásnál kicseréltük a régi mozgólépcsőket.

Újraszigeteltük a Népfürdő utcai és az Esztergomi úti hidat, felújítottuk az Árpád hídon átvezető villamospályát.

Az időjárás viszontagságaitól korszerű, már az M4-es metró építésekor is alkalmazott új, látszóbetonból készült perontetők óvják utasainkat. A megállóhelyi burkolatok homokszínűek, de a peronokon vidámabb színek is megjelennek: az utastájékoztatók kék, illetve lila, az ülőkék és a fenéktámaszok pedig narancssárga színt kapnak. A villamosvonal megépítésén kívül nagy mennyiségű növényt telepítettünk.

A megújult vonalszakaszon megszűntek a korábbi sebességkorlátozások, gyorsabb lett a villamos haladási sebessége, tehát rövidebb menetidővel lehet számolni.

A déli szakasz és a vonal dél-budai meghosszabbítása

A Kerepesi út és a Közvágóhíd között a villamosvonal felújítása és meghosszabbítása a Rákóczi hídon keresztül a Fehérvári útig

Fő műszaki paraméterek

  • Részleges rekonstrukció (Kerepesi út – Közvágóhíd)
  • Vonalhosszabbítás (Közvágóhíd – Fehérvári út)
  • 6 700 vágányméter villamos pálya
  • 10 db megállóhely átépítés + 5 db új építés
  • 13 db részleges peronlefedés, 2 db teljes peronlefedés
  • Felsővezeték-rendszer és vontatási kábelhálózat kiépítése
  • 6 db áramátalakító állomás
  • 1 db végállomási jelzőberendezés létesítés
  • 2 db lift építése
  • Kapcsolódó forgalomtechnikai, útépítési, közműépítési, növénytelepítési munkák elvégzése

Az 1-es villamos jelenlegi vonala a Bécsi úti végállomástól a Közvágóhídig (Soroksári útig) 13,2 km hosszú. A projekt része, hogy a déli szakaszt a Rákóczi hídon átvezetve egészen a Fehérvári útig meghosszabbítsuk, ezért épül teljesen új pályaként a Rákóczi hídon keresztül további 3,3 km-es szakaszon. Ezzel új kötöttpályás közlekedési kapcsolat jöjjön létre Dél-Buda és Pest között.

A pesti oldal felújításának lényeges elemei

  • A felújításban a 28-as villamos Kőbányai úti kereszteződésében, a Kismartoni útnál, az Elnök utcánál és a Mester utcánál új vágánykapcsolatok épülnek, illetve a meglévők cseréje, felújítása a feladat.
  • Újjáépül továbbá valamennyi megállóhely a teljes, mintegy 6 kilométeres szakaszon.
  • A peronokon utasvárók létesülnek, egyedi peronlefedés épül a Népliget és Közvágóhíd megállóhelyen, „standard” váró a Hős utca, Hidegkúti Nándor Stadion, Kőbányai út, Vajda Péter utca, Ferencvárosi pályaudvar, Mester utca megállóban.
  • Utastájékoztató rendszert (egyes peronokon FUTÁR kijelzőket), jegyautomatákat telepítünk.
  • A Közvágóhíd megállót új rámpával akadálymentesítjük.
  • A peronokon kamera- és hangosítási rendszer épül és megújul az áramellátás kábelhálózata, illetve az áramátalakítók (Szörény utca, Népliget, Ferencváros) berendezéseit is felújítjuk.

A villamosvonal meghosszabbítása a Rákóczi hídon keresztül a Fehérvári útig

Az új vonalszakasz építése a Rákóczi hídon a vágányzóna aszfaltjának bontásával januárban indult. Ezt követően kezdődött el a Szerémi úton a zajvédőfal átépítése, majd április 7-étől a Hengermalom úton és a Szerémi úton, illetve a Hengermalom út–Fehérvári út kereszteződésében a közművek kiváltása. (Ez a 120 kV-os, 10 kV-os és 0,4 kV-os elektromos kábelkiváltást; a gáz-, víz- és távfűtő vezetékek átépítését és a -csatornák kiváltását és a telekommunikációs kábelek áthelyezését jelenti.)

Ki kell építeni továbbá az új vonal áramellátását, forgalomirányítását, a jelzőberendezéseit szolgáló kábelhálózatot is. Júliusban több szakaszon (Rákóczi híd budai hídfő, Szerémi út, Hengermalom út) megkezdődött a villamospálya építése is. A 3,3 kilométeres új vonalon a következő megállóhelyeket hozzuk létre: Nádorkert, Budafoki út, Hengermalom út, Fehérvári út (mint új végállomás). Lifteket és új aluljárókat építünk két megállóhoz, a Nádorkert és a , Budafoki út megállóhoz. A Vágóhídnál és a Budafoki útnál (a híd építésekor kialakított helyiségekben) új áramátalakító berendezéseket telepítünk a villamosforgalom budai oldali elindulásához. Több mint 13 kilométer új sínszálat építtetünk be, ez a mennyiség körülbelül 1550 tonna acélt jelent. Hozzávetőleg 250 köbméter vasbeton szerkezet épül a megállóhelyek műtárgyaiba. A teljes beruházás 2015 első negyedévére készül el.

Jelenlegi munkák a pesti oldalon

2014. június 10-étől ütemterv szerint az év végéig a vonal másik, nagyon rossz állapotú szakaszán – a Kacsóh Pongrác út és a Népliget között – folytatjuk a teljes körű felújítást, tehát ettől az időponttól a villamosok a Bécsi út és a Lehel utca között, míg a pótlóbuszok az Árpád híd M és a Közvágóhíd H között közlekednek. A XXI. század követelményeinek eleget téve hamarosan a teljes villamosvonal akadálymentessé válik.