Újra jár az 1-es villamos Óbudán és az Árpád hídon

2014. május 4., vasárnap

2014. május 5-től, hétfőtől ismét közlekedik az 1-es villamos a Bécsi út / Vörösvári út és a Reitter Ferenc utca között, immár a felújított pályán – ütemterv szerint halad a Fővárosi Önkormányzat és a BKK kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása, az 1-es villamos pályarekonstrukciós és vonalmeghosszabbítási projektje. A megújult vonalszakaszon megszűntek a korábbi sebességkorlátozások, gyorsabb lesz a villamos haladási sebessége, ezáltal rövidebbé válik a menetidő, így ismét versenyképes eljutási lehetőséget ad a villamos Óbuda és Pest között. Óbudán Budapest első fűvel borított vágányszakasza is elkészült. Az óbudai szakasz teljes műszaki átadás-átvétele június végéig tart, addig ideiglenes forgalomba helyezés valósul meg, bizonyos feladatok, amelyek a forgalom zavarása nélkül végezhetők, pedig még tervezetten előttünk vannak (liftek, mozgólépcsők beüzemelése, egyes utastájékoztatási elemek kihelyezése, környezet rendezése). Az 1-es villamosok június elejéig a Bécsi út / Vörösvári út és a Népliget között járnak, a Népligettől délre továbbra is autóbuszok pótolják a villamost.

Megújuló sínpálya, új energiaellátási hálózat, akadálymentes megállóhelyek

Véget ért az 1-es villamos egyik legforgalmasabb szakaszán 2013. szeptember 28-a óta érvényben lévő forgalomkorlátozás. 2014. május 5-étől (hétfőtől) a Bécsi út / Vörösvári út és a Reitter Ferenc utca közötti szakaszt visszaadtuk a forgalomnak. Így a tervek szerint június elejéig, a projekt következő ütemváltásáig a villamosok a Bécsi út / Vörösvári út és a Népliget között közlekednek. A Népliget és Közvágóhíd között autóbuszok pótolják továbbra is a villamost. Az eddig elvégzett munkában a Bécsi út és a Reitter utca közötti szakaszon tíz kilométernyi vágányt és a hozzá tartozó teljes áramellátási rendszert – 26 kilométer tápkábelt – cseréltünk ki. A Bécsi úti végállomáson, valamint a Szentlélek tér H, az Árpád híd M és a Lehel utca megállóknál összesen tizennyolc vágánykapcsolatot építettünk át, és az ehhez kapcsolódó jelző- és váltóállító berendezéseket is kicseréltük, illetve újakat építettünk be. A régi, elhasználódott vágányok helyett teljesen új pálya épült az 1-es villamos északi szakaszán. Új váltókat építettünk be a híd mindkét oldalán, így üzemzavar vagy baleset esetén a korábbinál sokkal rövidebb szakaszon kell majd csak busszal pótolni a villamost. Budapesten először a Vörösvári úton már fű borítja a pályát, ezáltal a villamosok közlekedése is halkabbá válik, a környezet pedig sokkal esztétikusabbá. A füves burkolat zölden tartásáról pedig automatikus öntözőrendszer gondoskodik, a fű nyírását pedig kertészeti szakcég fogja végezni. A villamospályát az eddigieknél jobban elválasztottuk az útpályától, lényegesen növelve mind a villamosok, mind az autósok közlekedésbiztonságát. Átépítettük a Flórián téri, a Szentlélek téri, a Népfürdő utcai és az Árpád hídi megállók peronjaihoz vezető lépcsőket, újraszigeteltük a Népfürdő utcai és az Esztergomi úti hidakat, felújítottuk az Árpád hídon átvezető villamospályát. Mind a kilenc megállóhelyet korszerűsítettük és akadálymentesítettük, melynek eredménye, hogy – a liftek és mozgólépcsők későbbi beüzemelését követően – egyszerűvé válik a kerekesszékekkel vagy a babakocsival történő utazás, valamint taktilis sávok segítik a látássérülteket.

Az időjárás viszontagságaitól korszerű, az M4-es metró építésekor is alkalmazott új, látszóbetonból készült perontetők óvják utasainkat. A megállóhelyi burkolatok homokszínűek, de a peronokon vidámabb színek is megjelennek: az utastájékoztatók kék, illetve lila, az ülőkék és a támaszok pedig narancssárga színt kapnak. Minden megállóban ledes peronvilágítást, valamint zártláncú kamerarendszert telepítettünk, mely a várakozók mellett védi a telepített eszközöket is.

A villamosforgalom újraindítása a kényelmesebb közlekedést szolgálja, ám az újonnan átadott szakaszon június végéig még tervezetten – a forgalmat nem befolyásoló – kiegészítő munkálatokat végzünk. Ez idő alatt a megállóhelyeken FUTÁR-kijelzőket, új BKK-jegyautomatákat szerelünk fel, növényeket telepítünk, helyreállítjuk a járdaszigeteket, véglegesítjük a felszíni és a kapcsolódó aluljárói tájékoztató táblákat. A liftek és a mozgólépcsők beüzemelése terveink szerint az év végéig valósul meg teljes körűen, ugyanis ekkorra készül el a központi távfelügyeleti rendszer.

A felújított szakaszon május 3-án indult az első próbajárat az Árpád híd M és a Bécsi út / Vörösvári út között, hogy a forgalom május 5-én biztonságosan és zökkenőmentesen indulhasson. A jelzőberendezések pontos beállítását, finomhangolását május 4-én végzik a szakemberek. A villamosok ezért ezen a napon csúcsidejű követéssel, de utasokat nem szállítva közlekednek az óbudai végállomás és a Szentlélek tér H között.

Villamospótlás továbbra is a Közvágóhíd H és a Népliget M között

2014. május 5-étől a 201V villamospótló busz közlekedése nem változik, továbbra is a Közvágóhíd H és a Népliget M között jár, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Közvágóhíd H végállomás, felszállóhely: a Kvassay Jenő úton a Soroksári út kereszteződése előtt,
  • Közvágóhíd H: a 23-as, a 23E, az 54-es, az 55-ös és a 179-es busz megállóhelye,
  • Mester utca/Könyves Kálmán körút: a 103-as busz megállóhelye,
  • Ferencváros vasútállomás: a 103-as busz megállóhelye,
  • Albert Flórián út: a 103-as busz megállóhelye,
  • Népliget M végállomás, leszállóhely: a 901-es, a 918-as és a 937-es busz megállóhelye,
  • Népliget M végállomás, felszállóhely: a 103-as busz megállóhelye,
  • Albert Flórián út: a 103-as busz megállóhelye,
  • Ferencváros vasútállomás: a 103-as és a 281-es busz megállóhelye,
  • Mester utca/Könyves Kálmán körút: a 103-as és a 281-es busz megállóhelye,
  • Közvágóhíd H végállomás, leszállóhely: a Kvassay Jenő úton, a Soroksári út kereszteződése előtt.

A Kacsóh Pongrác út–Népliget szakasz következik!

Az 1-es villamos vonalán 2013. szeptember 28-án kezdődött el a komplex felújítás. A kivitelezési munkák elsőként a Bécsi út–Lehel utca között indultak. Az előzetes tervekkel összhangban 2013. december 15-én megindult a villamosközlekedés az Árpád híd M és a Lehel utca közötti szakaszon. A felújítás ekkor a Bécsi út és az Árpád híd között folytatódott, majd 2014. április 11-től a Lehel utca és a Vágány utca közötti szakasz következett. Május 5-én így ideiglenesen átadhatjuk a forgalomnak a vonal teljes Bécsi út – Vágány utca közötti részét.

Körülbelül 2014. június 10-étől várhatóan az év végéig a vonal másik, nagyon rossz állapotú szakaszán – a Kacsóh Pongrác út és a Népliget között – folytatjuk a teljes körű felújítást, tehát ettől az időponttól a villamosok a Bécsi út / Vörösvári út és a Lehel utca között, míg a pótlóbuszok az Árpád híd M és a Közvágóhíd H között közlekednek majd. A projekt része, hogy a déli szakaszt a Rákóczi hídon átvezetve egészen a Fehérvári útig meghosszabbítsuk, ezzel új kötöttpályás közlekedési kapcsolat jön létre Dél-Buda és Pest között, a munkák itt már folyamatban vannak.

Az 1-es villamos felújításáról

A Fővárosi Önkormányzat és a BKK kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása része az „1-es és 3-as villamosvonalak továbbfejlesztése I. üteme, a budapesti körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként” c. projektnek, amelyet az Európai Unió Kohéziós Alapja az Új Széchenyi Terv keretében támogat. A projekt 93,92% európai uniós támogatás felhasználásával összesen 44.442.766.724 Ft értékben valósul meg. A beruházás Bécsi út –Kerepesi út közötti kivitelezője a Városi Vasútépítő Konzorcium, amelynek tagja a Colas Alterra Zrt. és az A-HÍD Építő Zrt.