Ütemterv szerint az 1-es villamosvonal déli szakaszán is megkezdődnek a felújítási munkák

2014. január 21., kedd

2014. január 24-én az 1-es villamosvonal felújításának újabb üteme kezdődik a Rákóczi hídon való átvezetéshez kapcsolódva. A Bécsi út és a Lehel utca közötti rész után most a villamosvonal déli szakaszán, a Közvágóhíd H végállomás átépítésével kezdődik a munkavégzés, miközben az Árpád híd M és a Bécsi út között az ütemterv szerint tovább folytatódik. Ezért az 1-es villamos január 24-étől várhatóan március 31-éig az Árpád híd M és a Mester utca között közlekedik, míg a Ferencváros vasútállomás és a Közvágóhíd H között – a Mester utca megálló érintésével – a 201V számjelzésű pótlóbusszal lehet utazni. A Bécsi út és az Árpád híd M között továbbra is az 1V, míg Óbuda, Bogdáni út és az Árpád híd M között a 101V villamospótló autóbusz viszi az utasokat. Az 1-es villamos szeptember végén elkezdett komplex felújítását követően megszűnnek a leromlott pályaállapot miatti sebességkorlátozások, csökken az utazással töltött idő, akadálymentessé válik a teljes villamosvonal, amelyet a projekt részeként a Fehérvári útig meghosszabbítunk. A Fővárosi Önkormányzat és a BKK kiemelt közlekedésfejlesztési beruházásaként végzett felújítás ütemterv szerint halad.

2014. január 24-étől az 1-es villamos felújításának újabb üteme kezdődik a vonal Fehérvári útig tartó meghosszabbításának építésével. Mint arról korábban is írtunk, 3,2 kilométeres új villamosszakasz épül a Rákóczi híd–Szerémi út–Hengermalom út vonalán, és – a meghosszabbítási tervekre tekintettel – ideiglenes végállomás a Fehérvári út és a Hengermalom út kereszteződésében. A Rákóczi hídon a villamospálya a hídpillérek két oldalán fut majd. A vonalon öt új, középperonos megállóhelyet alakítunk ki:

a híd budai hídfőjében, a Nádorkerti útnál;

  • a híd lehajtóján, a Budafoki útnál;
  • a Szerémi úton, a Hauszmann Alajos utcánál;
  • a Szerémi út és a Hengermalom út csomópontjában
  • és az ideiglenes végállomást a Hengermalom úton, a Fehérvári útnál.

A felújítás január 24-én induló ütemében megkezdjük a jelenleg az 1-es végállomásaként szolgáló, Közvágóhíd H megálló átépítését, melynek során a Soroksári útról a Rákóczi hídra vezető lépcső mellett új rámpát építünk, melyen keresztül akadálymentesen lesz megközelíthető a megálló. Szintén az esélyegyenlőség biztosítását szem előtt tartva a leendő Nádorkerti út és a Budafoki út megállóhoz egy-egy gyalogos-aluljárót építünk három méter szélességben egy-egy új lifttel, valamint nyitott lépcsőfeljáróval a meglévő támfalak közé.

A Rákóczi híd építésekor már számoltak az 1-es villamos meghosszabbításával, ezért nem kell teljesen elölről kezdeni a munkát, hiszen a hídon már megtalálható a kijelölt vágányzóna; a hídpillér két oldalán található területet előkészítjük a vasúti pálya lefektetéséhez. A munkafolyamat egyebek mellett magába foglalja az aszfaltborítás eltávolítását a vágányzóna területén, az elektromoskábel-fektetéseket, a felsővezeték és tartószerkezetének valamint a síndilatáció építését, illetve a sín alépítményének elkészítését.

Az 1-es villamos meghosszabbításáról további információk ismerhetők meg korábbi közleményünkből.

Villamosközlekedés január 24-étől: az Árpád híd M és a Mester utca között

2014. január 24-én (pénteken) az első járatindulástól előreláthatólag március 31-éig az 1-es villamos az Árpád híd M és a Mester utca között közlekedik. Az 1A villamossal továbbra is a Népliget M és az Árpád híd M között lehet utazni. Az 1-es és az 1A villamos a rövidített útvonalon az egyébként megszokott menetrend szerint közlekedik.

201V: villamospótló busz a Ferencváros vasútállomás és a Közvágóhíd H között

Az 1-es villamos által nem érintett Közvágóhíd H végállomás pótlására 201V jelzéssel indítunk autóbuszt, mellyel a Ferencváros vasútállomás és a Közvágóhíd H között lehet utazni a Ferencváros vasútállomás–Remíz utca–Könyves Kálmán körút–Gubacsi út–Kvassay Jenő út–Közvágóhíd–Kvassay Jenő út–Soroksári út–Vágóhíd utca–Könyves Kálmán körút–Remíz utca–Ferencváros vasútállomás útvonalon az alábbi megállók érintésével:

  • Ferencváros vasútállomás: a Remíz utcában a Fék utca kereszteződésénél,
  • Mester utca: a 103-as és a 281-es busz megállóhelyén,
  • Közvágóhíd H: a Kvassay Jenő úton a Soroksári út kereszteződése előtt,
  • Közvágóhíd H: a 23-as, a 23E, az 54-es, az 55-ös és a 179-es busz megállóhelyén,
  • Millenniumi Kulturális Központ: a 923-as busz megállóhelyén,
  • Mester utca: a 103-as busz megállóhelyén,
  • Ferencváros vasútállomás: a Remíz utcában a Fék utcába történő bekanyarodás előtt.

Az 1-es villamos vonalának Népliget M–Közvágóhíd H közötti szakaszán a 103-as busz is igénybe vehető.

A Bécsi úttól, illetve a Bogdáni úttól az Árpád hídig továbbra is az 1V és a 101V busszal

Az 1-es és az 1A villamos helyett az északi szakaszon továbbra is pótlóbuszok közlekednek a Bécsi út (1V), illetve az Árpád híd M és Óbuda, Bogdáni út (101V) és az Árpád híd M között. Pestről Buda felé az 1V és a 101V busz megáll a Szentlélek térnél. Budáról Pest felé viszont – az Árpád híd forgalomtechnikai adottságai miatt – az 1V busz nem, csupán a 101V busz, ezért a Vörösvári útról a Szentlélek térre csak a 137-es, a 218-as vagy a 237-es busszal lehet eljutni.

Az 1V jelzésű villamospótló autóbusz a Bécsi út és az Árpád híd M között közlekedik, és az alábbi megállóhelyeket érinti:

  • Bécsi út (Vörösvári út) végállomás, felszállóhely: a Vörösvári úton a villamos-végállomás melletti vágányok helyén kialakított autóbusz-megállóhely,
  • Vörösvári út: a 160-as, a 218-as és a 260-as autóbusz Vörösvári út megállóhelye,
  • Óbudai rendelőintézet: a 137-es, a 160-as, a 218-as, a 237-es és a 260-as autóbusz megállóhelye,
  • Szőlő utca: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye,
  • Flórián tér: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye,
  • Népfürdő utca: a 26-os, a 34-es és a 106-os autóbusz megállóhelye,
  • Árpád híd M végállomás, leszállóhely: a 901-es autóbusz megállóhelye,
  • Árpád híd M végállomás, felszállóhely: a 34-es autóbusz korábbi végállomása,
  • Népfürdő utca: a 26-os, a 34-es és a 106-os autóbusz megállóhelye,
  • Szentlélek tér H: a 34-es, a 106-os és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Flórián tér: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye,
  • Vihar utca: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye,
  • Óbudai rendelőintézet: a 137-es, a 160-as, a 218-as, a 237-es és a 260-as autóbusz megállóhelye,
  • Bécsi út (Vörösvári út) végállomás, leszállóhely: a Vörösvári úton a villamos-végállomás melletti vágányok helyén kialakított autóbusz-megállóhely.

A 101V jelzésű villamospótló autóbusz Óbuda, Bogdáni út és az Árpád híd M között közlekedik, és az alábbi megállóhelyeket érinti:

  • Óbuda, Bogdáni út végállomás, felszállóhely: a 9-es busz felszállóhelye,
  • Bogdáni út: a 34-es, a 106-os, a 134-es és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Raktár utca: a 34-es, a 106-os, a 134-es és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Szentlélek tér H: a 34-es, a 106-os, a 134-es és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Népfürdő utca: a 26-os, a 34-es és a 106-os autóbusz megállóhelye,
  • Árpád híd M végállomás, leszállóhely: a 901-es autóbusz megállóhelye,
  • Árpád híd M végállomás, felszállóhely: a 34-es autóbusz korábbi végállomása,
  • Népfürdő utca: a 26-os, a 34-es és a 106-os autóbusz megállóhelye,
  • Szentlélek tér H: a 34-es, a 106-os és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Flórián tér: a 9-es, a 34-es, a 86-os, a 106-os, a 134-es és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Raktár utca: a 9-es és a 86-os autóbusz megállóhelye,
  • Óbuda, Bogdáni út végállomás, leszállóhely: végállomási leszállóhely.

Díjszabási tudnivalók

A pótlás miatti kényszerű átszállás nem minősül útmegszakításnak. Az átszállásnál az egyszeri utazásra szolgáló jegyek – a vonal- és gyűjtőjegyek, valamint egyszeres átszállójegy – használata esetén nem kell új jegyet kezelni, hanem a már kezelt jeggyel lehet tovább utazni. A kezelt vonal- és gyűjtőjegyeket átszállás után a jegy számkocka nélküli végén ismét kezelni kell (a gyűjtőjegyeket ehhez természetesen ki kell tépni a tömbből). Az átszállójegyet a kényszerű átszállás miatt nem kell ismét kezelni, mivel az mindkét végén számkockával rendelkezik.

Változások a közúti, a gyalogos- és a kerékpáros közlekedés rendjében

2014. január 24-étől (péntektől) az 1-es villamos Közvágóhíd végállomásának átépítése miatt első lépésben a munkaterület csak a vágányzónát érinti, ezért a forgalom továbbra is 2×2 sávon haladhat. Ez idő alatt a munkavégzés miatt forgalombiztonsági okokból a hídon a maximális sebességhatár 50 km/óra lesz.

Később a Rákóczi híd pesti hídfőjében szűkülnek a forgalmi sávok, ezért a munkaterület hosszában 40 kilométer/órára csökken a megengedett haladási sebesség. A hídfő alatti járdát részben lezárjuk a gyalogos- és a kerékpáros forgalom elől.

Éjszakánként anyagszállítás miatt rövid időre, az áruberakodás idejére a belső sávot lezárhatják, ezért kérjük a járművezetőket, hogy este 10 és reggel 6 óra között fokozottan figyeljenek a sávszűkületre, amelyet táblák és terelőbóják jeleznek.

A következő hetekben a budai oldalon, a Budafoki út környékén megkezdődnek a peron- és liftépítések, amelyek miatt továbbra is 2×2 sávon, de sávelhúzásokon keresztül lehet majd haladni, ami az áthaladó forgalmat – különösen a Szerémi út felé – lassítani fogja.

Ezzel egy időben a Szerémi úton zajvédő falat bontanak, illetve építenek éjszakánként és/vagy hétvégén a Hauszmann Alajos utcától kifelé haladva, ezért a szélső sávban – mozgó munkavégzéssel – egy sáv korlátozására kell számítani.

A Kvassay Jenő úton a Gubacsi út és a Soroksári út közötti szakaszon a jobb szélső sáv ideiglenes busztároló terület lesz a felújítás alatt.

A Fék utca és a Remíz utca csomópontja ideiglenes buszvégállomásként szolgál majd, ezért itt tilos lesz a várakozás.

A fentieken túl életben maradnak az alábbi közúti közlekedési változások az Árpád híd–Bécsi út közötti szakaszon:

  • a Róbert Károly körút Lehel utcai, Teve utcai és Váci úti csomópontjában visszaállt a korábbi forgalmi rend: ismét lehet balra kanyarodni;
  • a villamospótló autóbusz visszakanyarodásának segítése érdekében a Róbert Károly körút Pap Károly utcai csomópontjában az Árpád híd felől – kizárólag az autóbuszok részére – ideiglenesen engedélyezett a visszakanyarodás. Kérjük, hogy az egyéni közlekedők ezt ne használják! Helyette a Teve utcánál újra megnyíló balra és visszakanyarodó sávot vegyék igénybe!

Az 1-es villamos felújításáról

A pályák rossz állapota miatt mára halaszthatatlanná vált felújításban teljesen újjáépítjük a pályaszerkezetet, megszüntetjük a sebességkorlátozásokat, átépítjük a megállóhelyeket, megújítjuk az áramellátó és a jelzőberendezési rendszert. A rekonstrukció végeztével megszűnnek a leromlott pályaállapot miatti sebességkorlátozások, ezáltal csökken az utazással töltött idő. Ezenkívül az akadálymentesített megállóhelyek könnyű beszállást biztosítanak majd a vonalon közlekedő új, alacsonypadlós korszerű villamosokba is.

A felújítás kivitelezési munkái a Bécsi út–Lehel utca közötti szakaszon kezdődtek, majd 2014 nyarától a pálya Lehel utca–Puskás Ferenc Stadion M közötti része következik. A munkálatok ezeken a szakaszokon várhatóan 2014 végéig fejeződnek be. Szintén elkezdjük a munkát a vonal déli szakaszán, ahol a Közvágóhídtól a Rákóczi hídon át a Fehérvári útig hosszabbítjuk meg az 1-es villamos vonalát.

A kivitelezés része az „1-es és 3-as villamosvonalak továbbfejlesztése I. üteme, a budapesti körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként” c. projektnek, amelyet az Európai Unió Kohéziós Alapja az Új Széchenyi Terv keretében támogat. A projekt 93,92% európai uniós támogatás felhasználásával összesen 44.442.766.724 Ft értékben valósul meg. A beruházás kivitelezője a Városi Vasútépítő Konzorcium, amelynek tagja a Colas Alterra Zrt. és az A-HÍD Építő Zrt.