Október 22-én a Bem rakpart szakaszos lezárásával folytatódik a budai fonódó villamoshálózat kivitelezése

2014. október 21., kedd

2014. október 22-én, szerdán újabb helyszínen kezdjük meg a Főváros és a BKK kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása, a budai fonódó villamoshálózat építését. A fejlesztés célja, hogy a jelenleg széttagolt budai villamosvonalak ismét egységes hálózatot alkossanak Észak-, Közép- és Dél-Buda között úgy, hogy a 17-es villamos egyesül három budai járattal (a 19-es, a 41-es és a 61-es villamosvonalakkal). Ezáltal Óbudáról átszállásmentes, kötöttpályás kapcsolat jön létre a Batthyány tér, a Széll Kálmán tér, a BAH-csomópont, a Móricz Zsigmond körtér, Albertfalva, valamint Kelenföld felé. A budai fonódó villamoshálózatra új, alacsonypadlós, légkondicionált CAF villamosok is érkeznek majd. Az október 22-én kezdődő építési munkák jelentős forgalomkorlátozásokkal járnak, amelyeknek részeként előreláthatóan jövő novemberig szakaszosan lezárjuk a Bem rakpartot. Az első építési ütemben a Gyóni Géza tér és a Bem tér között irányonként csak egy sáv áll az autósok rendelkezésére, míg a Bem tér és a Batthyány tér közötti szakaszt teljesen lezárjuk. A várhatóan kialakuló torlódások enyhítésére ideiglenesen kétirányúsítjuk a Fő utcát a Székely utca és a Bem tér között.

2014. október 22-én megkezdődik a Budai fonódó villamosprojekt kivitelezése. A Balázs Mór-terv célkitűzései között is szereplő egységesített villamoshálózattal átszállásmentes, észak–déli irányban egész Budát átszelő vonalak jönnek létre. A fejlesztés eredményeként a korábbi 17-es villamos és három budai járat (19, 41 és 61) vonalának összekötésével hosszú, észak–déli irányban egész Budát átszelő villamosvonalak jönnek létre, és Óbudáról átszállás nélkül juthatunk el a Széll Kálmán térre, a BAH-csomóponthoz, illetve Kelenföldre vagy éppen Kamaraerdőbe. A Fővárosi Önkormányzat és a BKK kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása az Új Széchenyi Terv Közlekedési Operatív Programjának segítségével európai uniós és hazai forrásból 90,4 százalékos (Széll Kálmán téri ág), illetve 63,8 százalékos (Bem rakparti ág) uniós támogatással valósul meg.

Az autósokat érintő forgalomkorlátozások a Bem rakparton

A Budai fonódó villamoshálózat kivitelezésének első üteme október 22-én, szerdán indul: a Bem rakparton vágány-, és közműépítés kezdődik. A Bem rakparton a Gyóni Géza tér és a Bem tér között, valamint a Bem téren keresztül a Fő utcához vezető útpályán a munkaterület mellett csak 2×1 sávon haladhat a közúti forgalom.

Teljesen lezárjuk a közúti forgalom elől a Bem rakpart Batthyány tér és Bem tér közötti részét, ezen az útszakaszon csak a gyalogosoknak és a Margit híd felé haladó kerékpárosoknak tartjuk fenn közlekedésre a házak felőli járdát, illetve egy keskeny forgalmi sávot. A Clark Ádám tér felől érkező közúti forgalmat a Bem rakpartról a Szilágyi Dezső térnél a Fő utcába tereljük. A Bem rakpart Szilágyi Dezső tér és Batthány tér közötti szakaszára csak a tömegközlekedési forgalom és a célforgalom hajthat be, az átmenő forgalom nem.

A Bem rakpart lezárása miatt kialakuló torlódások enyhítésére ideiglenesen kétirányúsítjuk a Fő utcát a Székely utca és a Bem tér között. A Széna tér felé balra kanyarodásra a kétirányúsított útszakaszon a Csalogány utcánál lesz lehetőség. A Fő utca több szakaszán várakozási tilalom lép életbe, kérjük az autósokat, hogy figyeljék a kihelyezett, erről informáló jelzőtáblákat. A Bem rakpart lezárt része a Fő utca felől nem lesz elérhető, ugyanis a rakpartra vezető utakat lezárjuk. A Fő utca kétirányúsítása miatt az útvonalon áthaladó forgalom lassulására, illetve – elsősorban a reggeli csúcsidőszakban a Clark Ádám tér fel – torlódásra kell számítani. Kérjük, hogy aki teheti, válasszon más útvonalat és kerülje el a forgalomkorlátozásokkal érintett területet.

A Bem rakpart a most kezdődő és a Budai fonódó villamoshálózat kivitelezésének többi üteme miatt előreláthatóan 2015 novemberéig lesz szakaszosan lezárva. Az újabb építési ütemek miatti korlátozásokról később adunk tájékoztatást.

Változások a tömegközlekedési járatok forgalmában

A Budai fonódó villamoshálózat első ütemének építése alatt több autóbuszjáratunk útvonala is kis mértékben módosul. Az esetlegesen kialakuló torlódások miatt az erre közlekedő buszok menetidejében – elsősorban munkanapokon – kisebb növekedésre kell számítani, ezért javasoljuk, hogy aki teheti, válassza inkább a kötöttpályás közlekedési eszközöket: a 19-es, a 41-es villamost, illetve a H5-ös hévet.

A 17-es villamospótló, valamint a 160-as, a 260-as és a 260A autóbusz a Batthyány teret a megszokott útvonalon közelíti meg. A városhatár irányú végállomásaik felé azonban útvonaluk módosul: a Batthyány térről indulva a teret körbejárják, majd a Fő utca–Bem tér–Bem rakpart útvonalon érik el eredeti útvonalukat. A módosított útvonalon Bem József tér néven létesítünk ideiglenes megállót a Fő utcában, a Ganz utca torkolata előtt.

A 86-os busz Újbuda felé a megszokott útvonalon halad, Óbuda, Bogdáni út irányába ugyanakkor módosul: a Halász utcától a Bem rakpart–Batthyány tér–Fő utca–Bem tér–Bem rakpart útvonalon közlekedik. A terelt útvonalon a 86-os busz megáll a Batthyány tér nyugati szervizútján a gyalogos átjáró előtt, majd az ideiglenes Bem József tér megállóban, a Fő utcában a Ganz utca torkolata előtt.

A 960-as busz a Móricz Zsigmond körtér felé a szokásos útvonalán közlekedik, Békásmegyer, Újmegyeri tér felé ugyanakkor a Bem József tér–Bem rakpart felé közlekedik. A terelt útvonalon a járat megáll a Bem József utcában a Fő utca torkolata előtt.

A 990-es busz útvonala Rákoskeresztúr felé nem változik, a Normafa irányába azonban módosul: a járat a Halász utcától a Bem rakpart–Batthyány tér–Fő utca–Csalogány utca módosított útvonalon halad. A terelt útvonalon a járat megáll a Batthyány tér nyugati szervizútján a gyalogos átjáró előtt.

2014. október 24-én, 25-én és 26-án, (péntektől vasárnapig) a H5-ös hév rövidített útvonalon, Szentendrétől, illetve Békásmegyertől csak a Margit híd felszíni állomásig közlekedik, a Batthyány tér végállomás és a Szépvölgyi út megállóhely között hévpótló autóbusz viszi az utasokat.

A kerékpárosokat és a gyalogosokat érintő változások

A Bem rakparton a Gyóni Géza tér és Batthyány tér közötti részen lezárjuk a Duna felőli sétányt és a kerékpárutat is. Az Árpád fejedelem útja felől érkező gyalogosoknak és kerékpárosoknak a Gyóni Géza térnél található gyalogos- és kerékpáros átkelőhelyen – vagy még előtte – át kell térniük a Bem rakpart lakóházak felőli oldalára. A bicikliseknek az ideiglenesen megszűnő bicikliút helyett terelőutat jelölünk ki: a Bem rakparton a Gyóni Géza térnél a Margit híd felé vezető útpályán a részükre kijelölt kerékpársávban haladva érhetik el a Lipthay utcát. A Lipthay utca Gyóni Géza tér és Bodrog utca közötti részén engedélyezzük az ellenirányú kerékpározás lehetőségét, majd a Bodrog utcán keresztül – ahol szintén lehetőség lesz az ellenirányú biciklizésre – érhetik el a Frankel Leó utcát. A Frankel Leó utcán végighaladva a Bem térnél jelzőlámpával ellátott csomópontban hajthatnak be a Fő utcába, ahol az útpálya szélességétől függően kerékpársávban, illetve kerékpáros nyomokon érhetik el a Batthyány téri gyalogos- és kerékpáros átkelőhelyet.

A Lánchíd felől érkező, Óbuda felé tartó biciklisek a Batthyány térig haladhatnak a megszokott útvonalon, innen a lakóházak felőli oldalon, a munkaterület és a járda között kijelölt, egyirányú kerékpáros útvonalon haladhatnak a Bem József térig. A Bem József tér Batthyány tér felőli oldalán az ideiglenesen kétirányúsított úton keresztül érhetik el a Bem téri útpályát keresztező jelzőlámpával biztosított gyalogos- és kerékpáros átvezetést, majd a Frankel Leó utca Bem téri szakaszán a járdán közlekedve juthatnak el a Frankel Leó utca–Fekete Sas utca csomópontig, onnan tovább pedig a Frankel Leó utca–Bodrog utca–Lipthay utca útvonalon a Gyóni Géza teret. Itt jobbra fordulva kelhetnek át a jelzőlámpával biztosított gyalogos és kerékpáros zebrán, visszatérve a felső rakparti megszokott útvonalra.