Jogerős: megfelelően járt el a BKK a villamosbeszerzés során

2015. március 19., csütörtök

A Fővárosi Törvényszék másodfokú és jogerős ítéletében kimondta: nem történt jogsértés a Budapesti Közlekedési Központ villamosbeszerzési tendert lezáró első döntésében amelyben a CAF ajánlatát hirdette ki nyertesként, a Ganz-Škoda ajánlatát pedig érvénytelennek nyilvánította.

A Fővárosi Törvényszék 2015. március 17-én másodfokú és jogerős ítéletében jogszerűnek fogadta el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK Zrt.) alacsonypadlós villamosok beszerzéséről szóló közbeszerzési eljárását. A Törvényszék szerint a BKK Zrt. az első eljárást lezáró döntésében a Ganz-Škoda ajánlatának mindhárom érvénytelenségi okát megalapozottan és jogszerűen állapította meg. A BKK Zrt. által kiírt közbeszerzési eljárás és az annak eredményeként meghozott döntés tehát megfelel a közbeszerzési törvényeknek.

Az eljárás összefoglalója

A Budapesti Közlekedési Központ 2013 február 15-én indított közbeszerzési eljárást alacsonypadlós villamosok beszerzésére. A tenderre négy értékelhető ajánlat érkezett: a Ganz-Skoda (alvállalkozóként az anyacég cseh Skoda csoport tagjai), a spanyol CAF, a német Siemens és a svájci Stadler vállalatoktól. A BKK Igazgatóságának egyhangúlag meghozott döntésében a Ganz-Skoda ajánlatát – a további részletes vizsgálatok és hiánypótlási lehetőségeket követően is – érvénytelenné nyilvánította és a spanyol CAF-ot hirdette ki az eljárás nyerteseként.

A BKK Zrt. közbeszerzési eljárásban 2013 augusztusban meghozott első döntése ellen a Ganz-Skoda – ajánlatának érvénytelenné nyilvánítása miatt – jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál (KDB). A KDB megsemmisítette a BKK Zrt. döntését, és további hiánypótlást írt elő, így a BKK Zrt. nem zárhatta le a villamos járműbeszerzést az eredetileg tervezett ütemezés szerint, és nem köthette meg idejében a szállítási szerződést az eljárás nyerteseként kiválasztott spanyol szállítóval.

2014. október 15-én viszont a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság felülbírálta a KDB határozatát, és elsőfokú ítéletében megállapította, hogy a BKK Zrt. közbeszerzési eljárást lezáró döntése nem volt jogsértő, amikor három okból is érvénytelenné nyilvánította a Ganz-Škoda ajánlatát és megalapozottan hirdette ki az eljárás nyertesének a spanyol CAF céget. A Fővárosi Törvényszék 2015. március 17-én megerősítette korábbi döntését és másodfokú, jogerős ítéletében is a BKK Zrt.-nek adott igazat.

A szerződés megkötésére az eddig folyamatban lévő perek ellenére azért kerülhetett sor, mert a BKK Zrt. – eleget téve a KDB határozatában foglaltaknak – az ajánlatok ismételt vizsgálatát követően meghozta a második eljárást lezáró döntését, ahol szintén a spanyol CAF-ot hirdette ki nyertesnek. Ezt a Skoda ismételten megtámadta a KDB előtt, a KDB ezúttal azonban már teljes mértékben egyetértett az ajánlatkérői döntéssel és a Skoda jogorvoslati kérelmét érdemi vizsgálat nélkül elutasította. A BKK Zrt. a 2014. március 5-én a KDB második határozatában foglaltak alapján – a Skoda kérelmének elutasítását követően – jogszerűen aláírhatta a szerződést a nyertes (CAF) ajánlattevővel.