Újabb CAF villamosok állnak forgalomba Budapesten

2015. október 21., szerda

Újabb három CAF villamos áll forgalomba 2015. október 21-én a 3-as villamos vonalán, így összesen már 5 vadonatúj villamos teszi kényelmesebbé a Budapesten utazók mindennapjait. A Spanyolországban gyártott járművekből összesen 47 közlekedik majd a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központ megrendelésére a BKV Zrt. üzemeltetésében. A 46,5 milliárd forintos beruházás az Európai Unió, a kormány és Budapest Főváros Önkormányzata finanszírozásában valósulhatott meg.

A CAF villamosflotta 35 rövidebb és 12 hosszabb járműből áll majd. A rövidebb villamosok az idei évben folyamatosan állnak forgalomba Budapesten. A rövidebb, 34,2 méteres jármű 200 fő szállítására alkalmas és 46 ülőhellyel rendelkezik, míg a hosszabb 345 főt tud egyszerre befogadni és 81 ülőhely található rajta. A hosszabb változat a Combinót is lekörözve egyenesen világrekordernek számít, hiszen 55,9 méteres hosszával ez a leghosszabb és legnagyobb kapacitású villamos a világon. A járművek belső kialakításukkal maximálisan megfelelnek a modern kor valamennyi igényének: a 47 CAF mindegyike alacsonypadlós kialakítású és egyterű, ezért a mozgásukban korlátozottak, az idősek és a babakocsival közlekedők is akadálymentesen és kényelmesen használhatják. Az utasterekben nincsenek dobogón elhelyezett, nehezen megközelíthető ülések, a levegő kedvező hőmérsékletéről pedig légkondicionálók gondoskodnak. A biztonságról fedélzeti kamerák gondoskodnak. Az új járművek fokozottan környezetkímélők, ugyanis energia-visszatápláló technológiájuknak köszönhetően az elektromos áramot is takarékosan használják fel.

A Budapesten forgalomba álló CAF Urbos3 villamosok azonos típuscsaládba tartoznak az Európa számos városában (pld. Debrecen, Freiburg, Zaragoza, Málaga, Besancon, Belgrád, Nantes) már használatban lévő járművekkel.

Idén és 2016-ban összesen 47 CAF Urbos3 típusú villamos érkezik majd Budapestre. A rövidebb villamosok a 3-as vonalra, a budai fonódó villamoshálózatra, azaz az Óbuda és Újbuda között a jövőben közlekedő 19-es és 61-es vonalra kerülnek majd. A mai Combino villamosoknál is valamivel hosszabb, 56 méteres szerelvények pedig az 1-es villamos vonalán szállítják majd az utasokat.

A gyártóval kötött szerződés lehetőséget teremt a 47 mellett további 77 villamos szállítására is: újabb forrás rendelkezésre állásával tehát összesen akár 124 vadonatúj villamos állhat forgalomba 2020-ig a fővárosban. Az opcionálisan lehívható további darabszám lehetővé teszi az elöregedett budapesti villamosállomány jelentős fiatalítását azonos típusú, modern alacsonypadlós járművekkel.