Kezdődik a Széll Kálmán tér felújítása

2014. november 24., hétfő

2016 tavaszára megújul Buda legforgalmasabb tere – A Budapesti Közlekedési Központ 2014. november 24-én aláírta a kivitelezői szerződést, így megkezdődhet a Széll Kálmán tér régóta várt felújítása. A tér teljes rekonstrukciója 2016-ra fejeződhet be, a munkára mintegy nettó 5,3 milliárd forint áll rendelkezésre.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója, valamint a kivitelező konzorcium nevében Szalados László, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., és Wicha József, a WIS Holding Zrt. vezérigazgatója írták alá a Széll Kálmán tér rekonstrukciójáról szóló kivitelezői szerződést november 24-én. “Minden terv, építési engedély rendelkezésre áll, a Kormány, a Főváros és az EU az összes szükséges forrást biztosította, és immár a kivitelezői szerződést is aláírtuk, minden garancia megvan ahhoz tehát, hogy több mint két évtized után végre elkezdődjön a munka és teljes körűen megvalósuljon a Széll Kálmán tér újjáépítése” – mondta el Vitézy Dávid. A vezérigazgató hozzátette: sikerült a nyertes konzorciummal egy olyan megállapodást kötni, hogy a villamosvágányok átépítése – amely európai uniós pénzből finanszírozott, éppen ezért 2015 végéig befejezendő része a munkának – időben befejeződik, így az uniós forrásokat az utolsó fillérig fel tudjuk majd használni.

Buda egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja, a Széll Kálmán tér felújítása szorosan kapcsolódik a Budai fonódó villamoshálózat kiépítéséhez is. A BKK tervei szerint a Széll Kálmán tér felújítása várhatóan 2016 februárjában fejeződhet be. Ekkorra a Széll Kálmán tér Bel-Buda egyik szimbolikus köztereként végre nem a hetvenes-nyolcvanas évek városrendezésének és a kilencvenes-kétezres évek elhanyagoltságának mementója, hanem egy rendezett, színvonalas és a városrészhez méltó városi központ lehet.

A Széll Kálmán tér felújítása

A Széll Kálmán tér, Budapest egyik legforgalmasabb terének állapota az utóbbi években jelentősen leromlott. A korábban több éven át ígért, de Tarlós István főpolgármester programjában már kiemelt projektként szereplő fejlesztés érdemi tervezését 2011-ben a Budapesti Közlekedési Központ a Fővárosi Önkormányzat kiemelt beruházásainak megvalósításáért felelős szervezeteként az alapoktól kezdte meg, mivel azt megelőzően nem történtek meg a szükséges előkészületek.

Az elmúlt évek előkészítési, tervezési, engedélyezési, illetve forrásbiztosítási munkáival párhuzamosan a beruházásra megszereztük a szükséges építési engedélyeket is. A kormány jelentős mértékben finanszírozza a tér átépítését, az ehhez szükséges támogatási szerződések a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Belügyminisztériummal megköttettek. A teret érintő villamoshálózat a Budai fonódó villamoshálózat projekt európai uniós forrásainak felhasználásával, a tér egyéb kiviteli munkáinak finanszírozása pedig fővárosi, illetve állami forrásokból történik. A tér teljes felújítására mintegy nettó 5,3 milliárd forint áll rendelkezésre. Mindezek lehetőséget teremtenek a kivitelezési munkák megkezdésére, a Széll Kálmán tér mértéktartó, de funkcionális és városképi szempontból teljes értékű megújítására.

A felújítás részletei

A Széll Kálmán tér felújításával új arculatú, magas szolgáltatási színvonalú, a mainál sokkal jobban használható tér jön létre, mely erősíti a közösségi, a gyalogos- és a kerékpáros közlekedés szerepét a térségben.

A projekt részeként

  • Akadálymentes kapcsolatokat hozunk létre valamennyi irányban, ehhez kapcsolódva mozgólépcsőt és liftet építünk a Várfok utcai autóbuszmegállók felé.
  • Az utasok szempontjait előtérbe állítva alakítjuk ki az autóbusz-végállomásokat és a villamosmegállókat.
  • Csökkentjük az autóbusz-parkolók területének nagyságát. Átépítjük a tér északnyugati (Szilágyi Erzsébet fasori) sarkában található közúti csomópontot.
  • A kerékpárosok számára minden irányban kényelmesen és biztonságosan átjárhatóvá tesszük a teret.
  • Megszüntetjük a rendezetlen bódékat, egységesítjük a tér építészeti arculatát, és növeljük a zöldfelületek arányát.
  • Megteremtjük a lehetőséget a fogaskerekű új, Széll Kálmán téri végállomásának kialakításához.
  • Újjáépül a metró bejárati épülete (melynek a jelenlegi legyezős alapja megmarad)
  • Fedett perontetők épülnek a villamosmegállókban
  • Ügyfeleink kényelmes és gyors kiszolgálása érdekében, új BKK-ügyfélközpontot alakítunk ki a tér közepén.

A tér bontási munkálatai még idén megkezdődnek, azonban a forgalom korlátozásával járó munkák csak 2015 februárjában indulnak el.

A Széll Kálmán tér új formájában már akár most is szabadon bejárható egy 3D modell segítségével, amit bárki letölthet a BKK honlapjáról, és a Real5D program saját számítógépre való telepítése után megnézheti a megújuló teret és benézhet többek között az itt épülő új BKK Ügyfélközpontba is.

A Széll Kálmán tér szabadon bejárható 3D modelljét a Letöltés gomb megnyomása és a Real5D program saját számítógépére való telepítése után nézheti meg. A 3D modell segítségével bebarangolhatja a Széll Kálmán teret és benézhet többek között a BKK Ügyfélközpontba is. A Real5D program futtatásához szükséges rendszerkövetelményeket az oldal alján olvashatja. A telepítőprogram .exe formátumú, amennyiben nem tudja letölteni, kérjen segítséget a rendszergazdájától.

Előzmények

A tér rekonstrukciójának kezdési időpontja fél éve csúszik, ugyanis a kivitelezésre vonatkozó eljárás vesztesei a májusi eredményhirdetés után jogorvoslati kérelmeket nyújtottak be a BKK eljárást lezáró döntése ellen. A jogorvoslatokat a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) elutasította, de saját hatáskörben újabb hiánypótlást kezdeményezett több ajánlattevővel szemben. A hiánypótlások kiértékelése után a BKK augusztusban is a májusi lezáró döntésével megegyező eredményre jutott. A döntés ellen újabb jogorvoslati kérelmet nyújtott be az eljárásban szintén eredményes ajánlatot beadó ajánlattevő.

Mivel a rekonstrukció megkezdése már nem várhatott tovább, ezért a BKK a Közbeszerzési Döntőbizottságnál kérelmezte a jogorvoslati eljárás alatti szerződéskötést, melynek sürgősségét megfelelő dokumentumokkal alátámasztotta. A KDB eljárása fél évig tartott, határozatában helyben hagyta a BKK eredeti döntését, és kimondta: a BKK jogszerűen járt el a tenderrel kapcsolatban. Így 2014. november 24-én megköthettük a szerződést az 5,3 milliárd forintos legolcsóbb ajánlatot beadó magyar cégekből álló KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., valamint a WIS Holding Zrt. alkotta konzorciummal.

A BKK tervei szerint a Széll Kálmán tér felújítása várhatóan 2016 februárjában fejeződhet be.