Változások a Széll Kálmán tér közlekedésében július 7-étől, majd a július 11-12-ei hétvégén

2015. július 6., hétfő

2015. július 7-én (kedden) estétől a Széll Kálmán tér felújításához kapcsolódó közműmunkák miatt változatlan sávkiosztással, de kissé módosult vonalvezetéssel haladhat a Margit körút Dékán utca és a Széna tér közötti szakaszán a közúti forgalom. A Margit körút gyorséttermek felőli oldalán a gyalogosok több szakaszon is a munkagödrök fölé épített ideiglenes járdafelületeken közlekedhetnek. További, a Széll Kálmán tér felújításához kapcsolódó változás, hogy július 11-én (szombaton) 0 órától 13-án (hétfőn) hajnali 4 óráig előkészítik a 4-es és a 6-os villamos végállomásának végleges helyére történő átköltözését. Ezzel egy időben a BKV Zrt. megbízásából garanciális villamospálya-javítást végeznek a Nagykörúton a Tátra utca és az Aradi utca között. Ezért ebben az időszakban 0 és hajnali 4 óra között a villamos helyett a teljes vonalon pótlóbusz viszi az utasokat, míg hajnali 4 és 0 óra között a Combinók dél-budai végállomásuktól csak a Széna térig közlekednek. A Széll Kálmán tér felújításának munkái 2015 januárjában kezdődtek el, a teljes rekonstrukció 2016 tavaszára fejeződhet be. A Budapesti Közlekedési Központ honlapján a www.bkk.hu/szellkalmanter aloldalon mindig elérhetők a rekonstrukcióval és az aktuális közlekedési változásokkal kapcsolatos információk.

Változások a közúti és a gyalogos közlekedésben július 7-étől

2015. július 7-én (kedden) estétől a Széll Kálmán tér felújításához kapcsolódó közműépítési munkák miatt változik a Margit körúton a közúti sávok vonalvezetése a Széna tér és a Dékán utca közötti szakaszon. A sávok száma és kiosztása ugyanakkor változatlan:

  • irányonként továbbra is egy-egy sávon lesz járható a Széna tér és a Széll Kálmán tér közötti átkötőút;
  • a Margit körút Dékán utca előtti szakaszán a Krisztina körút felé közlekedők változatlanul két forgalmi sávon haladhatnak;
  • a Széna tér felé továbbra is egy sávon lehet majd közlekedni;
  • míg a Dékán utca változatlanul minden irányból megközelíthető marad.

A Margit körút páratlan (a gyorséttermek felőli) oldalán zajló munkák miatt a gyalogosközlekedés továbbra is biztosított lesz, ugyanakkor több szakaszon is a munkagödrök fölé épített ideiglenes, szűkített járdafelületeken lehet majd csak közlekedni.

Változások a tömegközlekedésben július 11-étől 13-án hajnalig

Közlekedés a 4-es és a 6-os villamos vonalán szombaton hajnali 4 óra és vasárnap 24 óra között

2015. július 11-én (szombaton) hajnali 4 órától 12-én (vasárnap) 24 óráig a 4-es és a 6-os villamos dél-budai végállomásától (a 4-es villamos az Újbuda-központ M, a 6-os a Móricz Zsigmond körtér M végállomástól) rövidített útvonalon csak a Széna térig közlekedik. A BKK a Széll Kálmán tér közelsége miatt a kimaradó szakaszon pótlóbuszt nem indít, a tér és a metróállomás leggyorsabban a villamossíneken gyalogolva, majd egy csak erre a hétvégére létesített jelzőlámpás gyalogos-átkelőhelyen keresztül közelíthető meg.

Közlekedés a 4-es és a 6-os villamos vonalán a péntekről szombatra és vasárnapról hétfőre virradó éjszaka

2015. július 11-én (szombaton), majd 13-án (hétfőn) 0 és hajnali 4 óra között a 6-os villamos nem közlekedik, helyette a teljes nagykörúti vonalon villamospótló busz jár 6-os jelzéssel.

A 6-os jelzésű villamospótló busz a Széll Kálmán tér M végállomástól a Móricz Zsigmond körtér M felé a villamossal lényegében megegyező útvonalon halad, és az alábbi megállóhelyeket érinti:

  • Széll Kálmán tér M: a 155-ös és a 156-os busz ideiglenes megállóhelye a Széll Kálmán tért Margit körút felőli oldalán,
  • Széna tér: a 960-as éjszakai járat megállóhelye,
  • Mechwart liget: a 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Margit híd, budai hídfő H: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Margitsziget/Margit híd: a hídon a szigeti bejáró csomópont előtt,
  • Jászai Mari tér: a 9-es, a 26-os, a 91-es, a 191-es és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Nyugati pályaudvar M: a 914-es, a 914A, a 923-as, a 931-es és a 950-es autóbusz ideiglenes megállóhelye,
  • Aradi utca (Oktogon M): a 923-as busz megállóhelye,
  • Király utca/Erzsébet körút: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Wesselényi utca/Erzsébet körút: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Blaha Lujza tér M: 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Corvin-negyed M: 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Mester utca/Ferenc körút: 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Boráros tér H: a 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Petőfi híd, budai hídfő: 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Budafoki út/Karinthy Frigyes út: a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Móricz Zsigmond körtér M.

A 6-os jelzésű villamospótló busz a Móricz Zsigmond körtér M végállomástól a Széll Kálmán tér M felé a villamossal megegyező útvonalon halad, és az alábbi megállóhelyeket érinti

  • Móricz Zsigmond körtér M: a 33-as autóbusz végállomása a Karinthy Frigyes úton,
  • Budafoki út/Karinthy Frigyes út: a 33-as autóbusz megállóhelye,
  • Petőfi híd, budai hídfő: a 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Boráros tér H: a 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Mester utca/Ferenc körút: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Corvin-negyed M: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Blaha Lujza tér M: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Wesselényi utca/Erzsébet körút: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Király utca/Erzsébet körút: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Oktogon M: a 923-as éjszakai járat megállóhelye,
  • Nyugati pályaudvar M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
  • Jászai Mari tér: a 9-es, a 26-os, a 91-es, a 191-es és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • A MARGITSZIGETNÉL A PÓTLÓBUSZ NEM ÁLL MEG,
  • Margit híd, budai hídfő H: a 4-es és a 6-os villamos megállóhelye,
  • Mechwart liget: a 4-es és a 6-os villamos ellenkező irányú megállóhelye,
  • Széna tér: a 960-as éjszakai járat megállóhelye,
  • Széll Kálmán tér M: a 39-es autóbusz Goldmark Károly utca irányú megállóhelye.

A Széll Kálmán tér felújításáról

A Széll Kálmán tér felújításának munkái 2015 januárjában kezdődtek el, a teljes rekonstrukció 2016 tavaszára fejeződhet be. A fejlesztés eredményeképpen a mai elhanyagolt csomópont helyén egy új, modern arculatú, magas szolgáltatási színvonalú, rendezett, akadálymentes és zöld közösségi tér jön létre, a budai fonódó villamoshálózat kiépítésével pedig egyúttal – a munkák összehangolásának köszönhetően – a városrész közlekedése is megújul. A Széll Kálmán tér felújítására mintegy nettó 5,3 milliárd forintos kormányzati, uniós és saját forrás áll a Fővárosi Önkormányzat rendelkezésére. A 2016 tavaszáig tartó rekonstrukció több építési ütemben, esetenként kényelmetlenséggel járó forgalomkorlátozásokkal zajlik, amelyek miatt a teret érintő vagy keresztező busz- és villamosjáratok közlekedése több alkalommal is változik majd. A Budapesti Közlekedési Központ honlapján a www.bkk.hu/szellkalmanter aloldalon mindig elérhetők a rekonstrukcióval és az aktuális közlekedési változásokkal kapcsolatos információk.