Fejlesztőknek

A BKK, illetve a BKV – elsősorban a VEKE javaslatára – kezdett együttműködni 2009-ben a Google-lal a budapesti közösségi közlekedési menetrend Google Térképen való megjelenítése érdekében. A cél az volt, hogy a BKV meglevő utazástervezőjét kiegészítve egyetlen nagy ugrással a szélesebb utazóközönség részére kiváló minőségű szolgáltatás álljon rendelkezésre. Az elmúlt időszakban a BKV belső rendszereiben nyilvántartott menetrendi adatbázist felkészítették arra, hogy megfelelő formátumban, automatizáltan töltődjenek fel az adatok a Google központi rendszerébe.

A BKK egyik alapvető célja a közösségi közlekedés használók körének bővítése, illetve a meglevő szolgáltatások minőségének javítása, ezért – először Budapest történetében – az egyébként teljesen nyilvános és hiteles statikus menetrendi adatbázist elérhetővé tesszük programozók, fejlesztők részére GTFS formátumban. Közlekedésszervező cégek százai szerte a világban használják már a teljesen nyílt GTFS formátumot. Sok cég közülük nyilvánosan elérhetővé teszi az adatokat, ezt a példát követi most Budapest is. A menetrendi adatok hozzáférhetősége lehetővé teszi, hogy bárki meglevő szoftverébe integrálja az adatokat, illetve olyan új szoftvert fejlesszen, ami ezen adatokra épül. A rendszeresen frissített adatbázis néhány hónapra előre tartalmaz minden indulási és érkezési adatot a teljes nappali és éjszakai hálózatra, minden alágazatban (busz, trolibusz, villamos, metró, HÉV). Segítségével megjeleníthető a vonalhálózat, valamint minden megálló pontos helye a GPS koordináták segítségével.

Ezeken az oldalakon a jövőben egyre több és több adatot fogunk fokozatosan teljesen nyilvánossá tenni. Hiszünk és bízunk benne, hogy a fejlesztői közösség ihletet kap jobbnál jobb szoftverek kifejlesztésére, mely utasbarátabbá és népszerűbbé teszi a budapesti közösségi közlekedést.

Kérdések és válaszok

Mi az a General Transit Feed Specification?

Eredetileg a Google által kifejlesztett, olyan teljesen nyilvános és ingyenes formátum, mely a földrajzi pozíciókat is felhasználó alkalmazásokba történő közösségi közlekedési menetrendi adatbázisok beépítését teszi lehetővé.

Milyen sűrűn tölt fel új adatbázist a BKK a honlapjára?

A menetrendek véglegesítése jellemzően havi rendszerességgel történik, de szükség esetén akár hetente is frissítjük az adatbázist, így pontosan előre nem lehet kiszámítani. Ajánljuk RSS feedünket.

Miért tesszük nyilvánossá a menetrendi adatbázist GTFS formátumban?

A menetrendi adatbázis nyilvános adatokat tartalmaz. A GTFS formátum lehetővé teszi, hogy ne kelljen többféle formátumba konvertálni az adatokat.

Ad-e további segítséget a BKK az adatbázissal kapcsolatban?

Sajnos nem áll rendelkezésünkre ehhez megfelelő erőforrás, a Google azonban részletes angol nyelvű dokumentációt bocsátott rendelkezésre a formátummal kapcsolatban. Ha esetleg nem találna választ kérdésére, ajánljuk a Google fejlesztőknek fenntartott levelezőlistáját.

Milyen átmeneti változásokat (tereléseket) tartalmaz az adatbázis?

Igyekszünk minden olyan terelést az adatbázisban is nyilvánossá tenni, ami gyakorlatilag lehetséges, azaz hosszabb távú és/vagy előre tervezett menetrendi módosításokat. Tipikus példa a 3-as metró 2011. nyári, hetekig érvényes módosított közlekedési rendje, melyhez kapcsolódóan nem csak a metró, de sok autóbusz-járat útvonala és menetrendje változott ideiglenesen.

Nagyon rövid, váratlan, vagy csak egy-két napra előre látható tereléseket az adatok generálásának, valamint a Google Térképen való megjelenítésének időigénye miatt nem publikálunk.

Mik a BKK tervei az adatok fejlesztésével kapcsolatban?

Terveink szerint követni fogjuk az adatbázis-formátum fejlesztését.

A GTFS formátumú teljes budapesti közösségi közlekedési menetrendi adatbázis az alábbi helyről tölthető le:
http://www.bkk.hu/gtfs/budapest_gtfs.zip

2011. június 30. Első adatbázis-publikálás
2011. július 5. Főbb változások: HÉV-számozás és új vonalszínek átvezetése, Margit híd H ideglenes lezárása, H5 pótlóbusz

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.