2017. évi értékcikkekkel kapcsolatos információk

Az éves bérletek és az egyéb, 2017. évi kezdő érvényességű cikkek 2016. december elejétől érhetők el. Az alábbi tájékoztatóval szeretnénk segítséget nyújtani a vásárláshoz.

A különböző értékesítési pontok elérhetősége és az értékesített jegy- és bérletfajták felsorolása az értékesítésipont-keresőben található.

Az év első munkanapjaiban (kiemelten január 2-án és 3-án, illetve 9-én) várható bérletvásárlási csúcsidőszak sorbaállását elkerülhetik, ha a 2017-re szóló bérleteket elővételben, vagy a kevésbé forgalmas időszakokban váltják meg.

I. A 2017. évi árakat ide kattintva érheti el.

2017. január 1-jével nem módosulnak a jegy- és bérletárak, továbbra is a 2014-re megállapított viteldíjak maradnak érvényben.

II. A vásárlással kapcsolatos fontosabb tudnivalók

1. Az éves típusú bérletek és az egyéb 2017. évi kezdő érvényességű cikkek értékesítése (beleértve az átutalással vásárolt cikkek kiszolgálását is) az alábbiak szerint kezdődik el a bérletpénztárakban és az ügyfélközpontokban:

  • 2016. december 2-ától megvásárolhatók a különféle éves bérletek, a negyedéves, a havi, a félhavi (15 napos) bérletek, mindazon jegyek, amelyeken jelölni kell a kezdő érvényességet (24 órás és 72 órás jegyek, hetijegy, 5/30 BKK-napijegy, kedvezményes csoportos tanulójegy, nosztalgia-napijegyek), továbbá a HÉV-jegyek.
  • A szemeszterre szóló bérletek 2017. február 1-jétől érvényes (2. félévre szóló) változatának értékesítése a 2017. január 1-2017. február 28. időszakban történik, a 2017. szeptember 1-jétől érvényes (1. félévre szóló) változat a 2017. augusztus 1. és a 2017. szeptember 30. közötti időszakban érhető el.
  • A kiegészítő heti bérletek értékesítése minden esetben a vásárlásukkor leadott havi vagy negyedéves bérlet érvényességi ideje alatt lehetséges.
  • Azon jegyek értékesítése, amelyeken nem kell jelölni az érvényességi időt (például vonaljegy) folyamatosan történik, nem kötődik határidőhöz.

A bérletek és az érvényességi idővel rendelkező jegyek (a 4. pontban megjelölt elővételi korlátokon belül) tetszőleges kezdőnappal vásárolhatók meg.

2. A 2017. évi kezdő érvényességű cikkek értékesítése az alábbiak szerint kezdődik el a jegy- és bérletkiadó automatákból (azok csak az alább felsorolt cikkeket értékesítik):

  • A negyedéves bérletek, havi (kutya, kerékpár, környéki, HÉV- és Budapest-) bérletek, félhavi (15 napos) bérletek, azon jegyek, amelyeken jelölni kell a kezdő érvényességet (24 órás és 72 órás jegyek, hetijegy, 5/30 BKK-napijegy), továbbá a HÉV-jegyek (teljes árú, 50%-os és 90%-os változatok) 2016. december 3-ától vásárolhatók.
  • A szemeszterre szóló bérletek 2017. február 1-jétől érvényes (2. félévre szóló) változatának értékesítése a 2017. január 1. – 2017. február 28. időszakban történik, a 2017. szeptember 1-jétől érvényes (1. félévre szóló) változat a 2017. augusztus 1. és a 2017. szeptember 30. közötti időszakban érhető el.
  • Mindazon jegyek értékesítése, amelyeken nem kell jelölni az érvényességi időt (vonaljegy, 10 darabos gyűjtőjegy, átszállójegy, metrószakaszjegy, környéki helyközi vonaljegy teljes árú és 50%-os kedvezményű változatai, hajó vonaljegyek), folyamatosan történik, nem kötődik határidőhöz.

A jegy- és bérletkiadó automaták 2016 decemberében legfeljebb 30 napos elővételben (az érvényesség kezdőnapját is beleértve) értékesítik a bérleteket és az érvényességi idővel rendelkező jegyeket. Ezek a cikkek 2017. január 1-jétől a jegy- és bérletkiadó automatákból is (a 4. pontban megjelölt elővételi korlátokon belül) tetszőleges kezdőnappal vásárolhatók.

3. Éves bérletekre és átutalásos vásárlásra vonatkozó speciális szabályok

Az arckép nélküli éves Budapest-bérlet megrendeléshez kötött, és csak a Baross téri és Deák téri ügyfélközpontban, valamint a Rumbach Sebestyén utcai Központi ügyfélszolgálaton vagy – legalább 10 darab bérlet rendelése esetén – futártól vehető át.

A kedvezményes éves Budapest- és MOL Bubi bérlet nem természetes személyek részére nevű bérlet átutalásos és készpénzes fizetéssel egyaránt a Rumbach Sebestyén utca 19–21. szám alatti központi ügyfélszolgálaton vásárolható meg. Átutalásos vásárlásnál – legalább 10 darab bérlet rendelése esetén – futártól történő átvétel is választható.

A különféle éves bérletek cseréjét és visszaváltását Rumbach Sebestyén utcai Központi ügyfélszolgálat, továbbá 250 ezer Ft értékhatárig a Baross téri és a Deák téri ügyfélközpont végzi.

Átutalásos vásárláskor csak a kiemelt ügyfelek számára létrehozott online megrendelői felületen adhatók fel rendelések. Amennyiben átutalással vásárolt bérletet szükséges cserélni, azt szintén ezen a felületen kell kezdeményezni, a berögzített csere igényt a Rumbach Sebestyén utcai Központi ügyfélszolgálat, továbbá 250 ezer Ft értékhatárig a Baross téri és a Deák téri ügyfélközpont szolgálja ki. Amennyiben átutalással vásárolt bérletet szükséges visszaváltani, a visszaváltási igényt a BKK Zrt. Üzleti Értékesítés Szakterületén kell kezdeményezni. A megrendelői felület és az azzal, illetve az átutalásos vásárlással kapcsolatos tájékoztató a http://www.bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/megrendeles/ oldalunkon keresztül érhető el.

4. Elővételi korlátozások

Annak ellenére, hogy már 2016-ban megkezdődik a 2017. évi kezdő érvényességű cikkek értékesítése, korlátlanul nem válthatók meg elővételben. 30 napos elővételi korlátozás alá esnek az alább felsorolt cikkek, ha érvényességük részben vagy egészben 2018-ra esik. Ez azt jelenti, hogy a 30 napos elővételi korlátozást nem kell vizsgálni, ha a kezdőnap legkésőbbi dátuma az alábbiak szerint alakul:

Negyedéves Budapest-bérleteknél 2017. szeptember 23.
Havi bérleteknél 2017. december 1.
5/30 BKK-napijegynél 2017. december 2.
Félhavi (15 napos) bérleteknél 2017. december 17.
Hetijegynél 2017. december 25.
72 órás jegynél 2017. december 29-én 0:00
Kedvezményes csoportos tanulójegynél 2017. december 31-én 0:00
24 órás jegyeknél 2017. december 31-én 0:00
Nosztalgia-napijegyeknél 2017. december 31.

Amennyiben a felsorolt jegyek és bérletek érvényességének kezdő napja a felsorolt dátumoknál későbbi, akkor elővételben az érvényesség kezdő napja előtt legfeljebb 30 nappal lehet megvásárolni. A bérletek és a hetijegy érvényességi ideje a feltüntetett utolsó érvényességi napot követően éjjel 2 órakor jár le. Azonban ha csupán ez a kétórás meghosszabbított időtartam nyúlik át a következő évre, az nem befolyásolja az elővételt.

A kedvezményes éves Budapest-bérlet tetszőleges kezdőnappal váltható változata és a HÉV-jegyek elővételben csak az érvényesség kezdő napja előtt legfeljebb 30 nappal adhatók ki.

III. Melyik éves bérletet válasszam?

Speciális bérletfajtaként „kedvezményes éves Budapest- és MOL Bubi bérlet nem természetes személyek részére” kerül forgalomba. Ez csak annyiban különbözik a naptári évhez kötött érvényességű „kedvezményes éves Budapest-bérlet nem természetes személyek részére” bérlettől, hogy tartalmazza egy MOL Bubi éves bérlet árát is. Ennek megfelelően

  • a „kedvezményes éves Budapest-bérlet nem természetes személyek részére” bérlettel azonos érvényességi feltételekkel jogosít utazásra a személyszállítási közszolgáltatások járatain. Utazásra MOL Bubi regisztráció nélkül is jogosít.
  • a MOL Bubi közösségi kerékpáros rendszerben regisztráció alapján MOL Bubi kártya kiváltására jogosít, a kerékpárok használata a MOL Bubi kártyával történik.

Ennek a bérlettípusnak az ára 120.600 Ft, mely két részből áll:

  • Közösségi közlekedési: 114.600 Ft
  • MOL Bubi: 6.000 Ft

Minden „kedvezményes éves Budapest- és MOL Bubi bérlet nem természetes személyek részére” hőpapírra nyomtatott 12 lapos közösségi közlekedési bérletet és egy MOL Bubi plasztikkártyát tartalmaz. A hőpapírra nyomtatott éves bérlet és a MOL Bubi plasztikkártya együtt egy BKK díjterméket jelent. Tehát csere vagy visszaváltás esetén az éves bérlethez rendelt MOL Bubi plasztikkártya is szükséges. Meghatározott sorszámú kedvezményes éves Budapest-bérlethez meghatározott sorszámú MOL Bubi kártya tartozik.

A különféle éves bérletek 12 darab, egyenként egy-egy hónapra érvényes szelvényből állnak (kivéve a naptári évhez kötött érvényességű bérletek decemberi szelvényét, amely a tárgyévet követő év január 6-án 02:00 óráig használható), valamennyi szelvényre felírják a bérlet éves árát.

Az éves bérletek vásárlásakor mind a 12 szelvényt egyszerre kapja meg a vevő. Az egyes szelvények egyesével nem árusíthatók, ugyanakkor utazáskor elegendő mindig csak az adott időpontban érvényes szelvényt felmutatni. A különféle éves bérletek cseréje és visszaváltása csak a díjszabásban és az üzletszabályzatban meghatározott esetekben és módon lehetséges. Ilyenkor le kell adni az összes, még felhasználható szelvényt.

A havi árral rendelkező éves bérletek kivételt képeznek abban a tekintetben, hogy a kifizetett összeggel arányosan csak az érvényességi hónapoknak megfelelő számú szelvényt nyomtatnak. Tehát annyi szelvényt, amennyit a vásárlástól számítva az érvényességi idő végéig még fel lehet használni. Például január 1-jén 12-t; július 1-jén már csak 6-ot. Ezekre a bérletszelvényekre a bérlet havi árát írják.

IV. A korábban vásárolt bérletekre és jegyekre vonatkozó szabályok

A hőpapírra nyomtatott bérleteket és a napijegy típusú jegyeket az érvényességi idejüknek megfelelően lehet utazásra használni, a nyomdai kivitelű bérletek és napijegyek már nem használhatóak.

Az 1998–2012 közötti időszakban vásárolt, kinegrammal vagy fémszállal ellátott vonaljegy típusú jegyekkel 2013. december 31-éig lehetett utazni, majd ezt követően 2014. március 31-éig lehetett értékben becserélni azokat.

A 2013. január 1-je után (és 2017-ben is) érvényes áron váltott, de utazásra még fel nem használt vonaljegy típusú jegyek továbbra is felhasználhatók mindaddig, amíg az áruk nem változik, az árváltozást követően pedig még egy évig. Ennek megfelelően az alábbi vonaljegy típusú jegyek használhatók fel 2017-ben:

  • vonaljegy 350 Ft-os árral nyomtatva,
  • a járművön váltott vonaljegy 450 Ft-os árral nyomtatva,
  • átszállójegy 530 Ft-os árral nyomtatva (a helyben nyomtatással két szelvényen kiadott átszállójegy csak mindkét szelvény egyidejű felmutatásával használható),
  • metrószakaszjegy 300 Ft-os árral nyomtatva,
  • 10 darabos gyűjtőjegy 3000 Ft-os árral nyomtatva (az árat minden egyes jegyszelvényen vagy a gyűjtőjegy borítólapján tüntették fel. A BKK-logós lila színű, nyomdai kivitelű gyűjtőjegyszelvények az adott gyűjtőjegy fedlapja nélkül is érvényesíthetők és utazásra felhasználhatók.),
  • környéki helyközi vonaljegy 250 Ft-os árral nyomtatva,
  • környéki helyközi vonaljegy 50%-os kedvezményű változata 125 Ft-os árral nyomtatva,
  • környéki helyközi vonaljegy 90%-os kedvezményű változata 25 Ft-os árral nyomtatva,
  • hajó vonaljegy 750 Ft-os árral nyomtatva,
  • hajó vonaljegy gyermekeknek 550 Ft-os árral nyomtatva,
  • nosztalgia-vonaljegy, nosztalgia helyközi vonaljegy 500 Ft-os árral nyomtatva,
  • nosztalgia-vonaljegy gyermekeknek, nosztalgia helyközi vonaljegy gyermekeknek 300 Ft-os árral nyomtatva,
  • a BKK-révjegyek összes változata a jegytípusnak megfelelő árral nyomtatva.

A 2013-tól váltott, de fel nem használt vonaljegy típusú jegyek esetében – kezelési díj ellenében – lehetséges azok visszaváltása is. A részletes szabályozást az üzletszabályzat tartalmazza.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.