Forgalmi változások

Elkezdődött az utasforgalmi próbaüzem az 1-es villamos új szakaszán

A budapestiek ma délben birtokba vehették az 1-es villamos meghosszabbított újbudai szakaszát is. A villamosvonal déli részén megépült 3,2 kilométer hosszú új pálya a Rákóczi híd–Szerémi út–Hengermalom út útvonalon éri el az ideiglenes végállomást, amely a Fehérvári út és a Hengermalom út kereszteződésében épült. A projekt részeként még tavaly novemberben befejeződött az 1-es és a 3-as villamosvonal felújítása. A projektzáró sajtótájékoztatón Tarlós István főpolgármester elmondta, hogy a főváros régi adósságát törlesztette a most elkészült beruházásokkal. Hangsúlyozta, hogy a közlekedésfejlesztés nem áll le, ugyanis az újabb projektekre is elérhetővé váltak az európai uniós pénzügyi források. A megújult vonalakon hamarosan alacsonypadlós vadonatúj CAF villamosok járnak majd.

Befejeződött az 1-es és a 3-as villamosvonal felújítása

Tarlós István a rendezvényen utalt arra, hogy az 1-es villamos újbudai meghosszabbítása a Rákóczi híd 1995-ös átadása óta folyamatosan napirenden szerepelt. Kiemelte, hogy az új vonalszakaszon nemcsak lifteket, de aluljárókat is sikerült építeni az Infopark és a Budafoki út megállóban. Akárcsak az 1-es, a 3-as villamosvonal infrastruktúrája is megújult, csökkent a környezeti terhelés, nőtt az utazási sebesség, ezenkívül mostantól babakocsival és kerekes székkel is könnyen megközelíthetők ezek a járatok – húzta alá a főpolgármester. Tarlós István hozzátette, hogy a megmaradt forrásokból egyes csomópontokban további, szakmailag indokolt kiegészítő munkákat is el lehet végezni az eredeti terveken felül, ám ezek a közösségi közlekedést igénybe vevőket már semmilyen módon sem zavarják.

A főpolgármester részletesen ismertette a 2020-ig várható újabb fejlesztéseket, köztük az 1-es villamos további meghosszabbítását az Etele térig, amellyel közvetlen átszállási kapcsolat jön létre az M4-es metróval és a vasúttal. Szavai szerint további 10 milliárd forintból megvalósulhat a Kelenföld vasútállomás mellett az M1-es M7-es közúti csomópont, illetve a körülbelül 1000 férőhelyes P+R parkoló. A Fővárosi Önkormányzat a közeljövőben több mint 45 milliárd forintot fordíthat villamospálya-építésre. Ebből az összegből mintegy 26 milliárd jut a Keleti pályaudvar M és Újpalota között közlekedő villamos kialakítására, 14 milliárd forintból pedig meghosszabbítják a külső Bécsi úti villamosvonalat, egészen az esztergomi vasútvonalig. Ezek a fejlesztések az európai uniós koncepciókkal összhangban javítják majd az elővárosi közlekedési kapcsolatokat, illetve egyértelműen az akadálymentes, környezetbarát, kényelmes és gyors utazást szolgálják – tette hozzá Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

Az 1-es villamosvonal felújításáról és meghosszabbításáról

Az 1-es villamos régi vonalát 2013 szeptembere és 2014 novembere között a BKK Zrt. teljesen újjáépíttette. Mintegy 16.000 méter villamospályát újítottak fel, illetve cseréltek ki, 26 új vágánykapcsolatot (azaz villamos-visszafordítási lehetőséget) és a hozzájuk kapcsolódó jelző- és váltóállító berendezést, 24 megállóhelyet alakítottak át és akadálymentesítettek. Megújították a vonal áramellátási rendszerét a felsővezeték-rendszer és a kábelhálózat rekonstrukciójával. 20.500 méter felsővezetéket cseréltek le, több mint 200 új felsővezeték-tartó oszlopot állítottak fel, 39.000 méter áramellátási kábelt fektettek le, valamint felújítottak 4 áramátalakító állomást. Mindezen kívül felkészítették a vonalat a jövőre érkező új CAF villamosok fogadására, amelyek közül a 12 hosszú, 56 méteres szerelvény az 1-es villamos vonalán jár majd.

Budapesten először a Bécsi úton fűvel borított villamospályát építettek a vágány 370 méteres szakaszán, amelynek eredményeként a villamosok közlekedése halkabbá vált, illetve a környék arculata is megújult. A teljes villamosvonal mentén új zöldterületeket hoztak létre: több mint 100 fát és 10 ezer apró cserjét ültettek. 24 megállóhelyet akadálymentesítettek 2 új gyalogos-átkelőhely, 5 új gyalogosrámpa és 6 lift építésével. Ezenkívül 1 új mozgólépcsőt építettek, további kettőt pedig kicseréltek. A vonal 4 helyszínén a peron teljes hosszát lefedő tetőt, a többi megállóhelyen pedig összesen 18 méter hosszú peronlefedést építettek, 25-öt. A megállóhelyeken megújultak a hangosítóberendezések, az utasvárók, a peronlefedések, a padok, a támaszkodók, a hulladékgyűjtők és az utastájékoztató berendezések. A megállóhelyi burkolatok homokszínűek, de a peronokon vidámabb színek is megjelennek: az utastájékoztatók kék, illetve lila színűek, az ülőkék pedig narancssárgák.

Térben az eddigieknél jobban elválasztották a villamospályát a közúti közlekedésnek helyet adó útpályától, lényegesen növelve ezzel mind a villamosok, mind az autósok közlekedésbiztonságát. A megújult vonalszakaszokon megszűntek a korábbi sebességkorlátozások, gyorsabb lett a villamos haladási sebessége, azaz csökkent az utazással töltött idő.

A vonal újbudai meghosszabbítása a Rákóczi híd 1995-ös átadása óta napirenden van. A fejlesztés 2004-ben került az európai uniós finanszírozással megvalósítható projektek közé, az előkészítés azonban később elakadt. A BKK Zrt. 2010-es megalakulásával új lendületet kapott a projekt, ezért az még ebben a finanszírozási ciklusban megvalósulhatott. A villamosvonal déli szakaszán megépült 3,2 kilométer hosszúságú új pálya a Rákóczi híd–Szerémi út–Hengermalom út útvonalon éri el az ideiglenes végállomást, amelyet a Fehérvári út és a Hengermalom út kereszteződésében alakítottak ki.

A térség közösségi közlekedését még jobban segítené, ha a vonal egészen az Etele térig érne, és közvetlen átszállási kapcsolat jöhetne létre az 1-es villamos és az M4-es metró, valamint Kelenföld vasútállomás között. Ennek tervezése európai uniós forrásból folyamatban van. A megvalósíthatósági tanulmány alapján az 1-es villamosvonal meghosszabbítása Kelenföld vasútállomásig a megtérülő projektek közé tartozik. A fejlesztés eredményeként Észak- és Dél-Buda között létrejöhet egy akadálymentes, korszerű és kényelmes járművekkel ellátott, kör irányú villamosvonal, amely érinti a nagy forgalmú távolsági autóbusz-pályaudvarokat és több vasútállomást.

Közlekedés az 1-es villamos meghosszabbított vonalán

2015. március 20-án (pénteken) déltől az 1-es villamos a meghosszabbított vonalon, a Bécsi út/Vörösvári út és az Etele út/Fehérvári út között közlekedik. A jelenleg az 1-es villamos betétjárataként közlekedő 1A villamos indulási időpontjait beépítik az 1-es villamos menetrendjébe. Az 1-es villamos közlekedését ugyanakkor nemcsak hétköznap, de hétvégén is sűrítik, hogy a hét minden napján gyorsabb, kényelmesebb utazást biztosítsanak a teljes körgyűrűn. Az 1-es villamos hétköznap reggel 3, napközben 6, délután 3-4, késő este pedig 10 percenként jár. Hétvégén a villamosok napközben 7-8, hajnalban és késő este 10 percenként követik egymást.

Az 1-es villamos a Bécsi út/Vörösvári úttól a Közvágóhíd H-ig a megszokott megállóhelyein áll meg, új meghosszabbított útvonalán pedig az alábbi megállókban lehet rá felszállni:

  • Infopark,
  • Budafoki út/Dombóvári út,
  • Hauszmann Alajos utca/Szerémi út,
  • Hengermalom út/Szerémi út,
  • Etele út/Fehérvári út.

Ahogy fentebb írtuk, jelenleg is folyamatban van az 1-es villamos vonalának további, Kelenföld vasútállomás M végállomásig történő meghosszabbításának tervezése. A környék autóbusz-hálózata párhuzamosan az 1-es villamos új szakaszon történő elindulásával, valamint a középtávú és a távlati tervekkel összhangban már most átalakul. Március 21-étől (szombattól) a 103-as busz a Kelenföld vasútállomás M és a Hengermalom út között közlekedik. Az 1-es villamos és a 103-as busz közötti átszálláskor a jövőben nem szükséges új jegyet kezelnie azoknak az utasoknak, akik vonaljeggyel, gyűjtőjeggyel vagy egyszeres átszállójeggyel utaznak. (Átszálláskor a már kezelt vonaljegyet, gyűjtőjegyet, a két jegyszelvényből álló átszállójegyet azonban a jegy másik, még kezeletlen végén ismét érvényesíteni kell, hogy az ellenőrzéskor az átszállás visszakövethető legyen. A mindkét végén számkockával ellátott, egyszelvényes átszállójegyet nem kell újrakezelni.) A 103-as busz Hengermalom út irányú Etele út/Fehérvári út megállóját ugyanakkor a Fehérvári úti kereszteződés másik oldalára, a Hengermalom útra helyezik át, hogy az átszállás az 1-es villamosra kevesebb gyaloglással járjon.

A 3-as villamosvonal felújításáról

2014. november végén indult meg a 3-as villamos felújított vonalán, a Mexikói út és a Gubacsi út között a közlekedés. A Budapesti Közlekedési Központ által megvalósított beruházás eredményeként megszűntek a korábbi sebességkorlátozások, csökkent a menetidő, ezenkívül korszerű hangosítóberendezésekkel ellátott, modern utastájékoztató eszközökkel felszerelt megállókban várakozhatnak az ügyfelek a következő járatra. 2015 őszén a tervek szerint ezen a vonalon állnak forgalomba az első új, rövid típusú CAF villamosok.

A felújítás jelentősen kimutatható a villamosok menetidejében: a pálya teljes hosszán, mindkét irányban 6-6 perccel csökkent a menetidő a megelőző állapothoz képest.

A 3-as villamos vonala 2013 novembere óta folyamatosan, több ütemben újult meg. A pályafelújítás az Örs vezér tere M és a Mázsa tér között kezdődött; ezen a kőbányai szakaszon 2014 nyaráig tartott a vágányok, illetve a megállóhelyek átépítése. Az Örs vezér tere M és az Élessarok között új, zúzott köves pálya épült a Fehér úton. A Kőrösi Csoma Sándor út teljes hosszában szintén vadonatúj villamospálya készült az elavult, rossz állapotú, lassújelekkel teli, rendszeresen felpúposodó nagypaneles vágány helyett. Füves vágányszakaszt is létrehoztak 1820 vágányméteren, melynek köszönhetően a villamosok csendesebben haladnak, környezetük szebb lett, és ez megújította Kőbánya belvárosának teljes arculatát. Az Élessarok érintett közúti rámpáját, útátjáróit is felújították, a Mádi utca és a Kőrösi Csoma út csomópontjában új, jelzőlámpás gyalogátkelőhelyet alakítottak ki a villamosmegálló gyors és biztonságos megközelítése érdekében.

A vonalrekonstrukciót 2014 júniusában a Mázsa tér és az Ecseri út között, majd a Nagy Lajos király útján az Örs vezér tere M és a Bosnyák tér között folytatták. A Nagy Lajos király útján az Örs vezér tere M és a Bosnyák tér közötti pályaszakaszon átépítették és akadálymentesítették a megállóhelyi peronokat, új utastájékoztató berendezéseket telepítettek. A Kerékgyártó utcai, a Telepes utcai, a Szugló utcai, a Jeszenák János utcai, a Tihamér utcai, a Fogarasi úti és a Füredi úti útátjárók környezetében a csatlakozó út- és járdaburkolatokat, terelőszigeteket, rámpákat átépítették, hogy az akadálymentesített peronokat igénybe vehessék az utasok. Korszerűsítették a pályaszakasz áramellátási rendszerét, a felsővezeték-tartó oszlopok nagy részét kicserélték, valamint a Nagy Lajos király útja–Thököly úton új vontatási földkábelt is lefektettek. Ezeken túl a Bosnyák téren az üzemen kívüli vágányok keresztezéseit elbontották, a kocsiszínhez kapcsolódó vágányt pedig átépítették. A Bihari úton a korábbi egyvágányú pálya helyett kétvágányú pályát építettek, ezzel megszűnt Budapest utolsó, a villamosforgalmat lassító egyvágányos szűkülete.

2014. október 31-étől a Határ és a Nagykőrösi úton az Üllői út és a Gubacsi út között folytatták a munkát. A vonalszakasz megállóhelyein – Gubacsi út végállomás, továbbá Ősz utca, Jókai Mór utca, Mártírok útja és Nagykőrösi út – átépítették és akadálymentesítették a peronokat. A megállók környezetében pályakarbantartást, vágányszabályozást, felsőágyazat-pótlást és -profilozást végeztek. A Nagykőrösi úti kereszteződésnél új villamosvágányt és útkeresztezést építettek, továbbá korszerűsítették a felsővezeték-hálózatot az Ecseri út és a Gubacsi út közötti szakaszon.

Öt korszerű áramátalakító állomás, 18 kilométernyi új felsővezeték-hálózat és 110 kilométernyi új áramellátó vezetékrendszer segíti a villamosközlekedést. Az energiaellátás korszerűsítésének köszönhetően növekszik az energiahatékonyság, a felújított hálózat pedig lehetővé teszi a fékező villamosok energiájának visszatáplálását az elektromos rendszerbe.

A vonalon minden megállóhelyet akadálymenetesítettek: a peronokat 26 centiméter magasra emelték a sínkorona szintjéhez képest. Ez nem csupán a mozgásukban korlátozottak számára teszi egyszerűbbé a megállókban a le- és felszállást, hanem a babakocsis-kisgyermekes szülők, valamint az idősek közlekedését is nagymértékben megkönnyíti. A peronok kényelmes, biztonságos megközelítését és használatát új gyalogátkelőkkel, az összes megállóhely meghosszabbításával, valamint három – a Laky Adolf utca, a Szent László tér és a Kőbánya alsó vasútállomás – megállóban a megállóhely teljes átépítésével biztosítják.

A megállóhelyeken megújultak a hangosítóberendezések, az utasvárók, a peronlefedések, a padok, a támaszkodók, a hulladékgyűjtők és az utastájékoztató berendezések. A Mexikói úti végállomáson, az Örs vezér tere zuglói oldalán, a Szent László téren és a Kőbánya alsó vasútállomásnál korszerű perontetőket, a többi megállóhelyen modern utasvárókat létesítenek.

A Fővárosi Önkormányzat és a BKK Zrt. kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása része az „1-es és 3-as villamosvonalak továbbfejlesztése I. üteme, a budapesti körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként” című projektnek, amelyet az Európai Unió Kohéziós Alapja az Új Széchenyi Terv alapján támogat. A projekt 93,92% európai uniós támogatás felhasználásával összesen 44.442.766.724 forint értékű. Az 1-es villamosvonal kivitelezési költsége mintegy nettó 28,86 milliárd forint, a 3-as villamosvonalé pedig mintegy nettó 11,53 milliárd forint.

Az 1-es villamos beruházás Bécsi út és Kerepesi út közötti szakaszának kivitelezője a BKK Zrt. megbízásából a Városi Vasútépítő Konzorcium, amelynek tagja a Colas Alterra Zrt. és az A-HÍD Építő Zrt. A déli szakaszáé pedig az S VILLAMOS KONZORCIUM, amelynek tagja és egyben a konzorcium vezetője az A-HÍD Építő Zrt. és a Colas Alterra Zrt.

A 3-as villamos felújításának kivitelezője az A-Híd Építő Zrt. Az 1-es 3-as villamosvonal felújításának mérnök szervezete Budapest_1-3_Villamos Konzorcium (konzorciumvezető: ECO-TEC Műszaki-Gazdasági Tanácsadó Kft., konzorciumtag: Transinvest-Budapest Mérnöki, Konzultánsi, Kereskedelmi és Ügynöki Kft.).

Teljesen elkészült a Rákóczi híd új köz- és díszvilágítása

A Fővárosi Önkormányzat által biztosított forrásból megvalósuló Rákóczi híd köz- és díszvilágítási rekonstrukció beruházója, a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. hivatalosan átvette üzemeltetésre az elkészült Rákóczi híd új köz- és díszvilágítását. A sikeres közvilágítási próbaüzem után beállították a díszvilágítási elemeket is, amelyek mostantól normál üzemben működnek. A reflektorok – a korábbiakhoz megtévesztésig hasonló látványt nyújtva – a pilonokat (a híd tartószerkezetét) világítják meg a fővárosi díszvilágítás üzemidejében (a téli időszámítás idején éjfélig, nyáron éjjel 1 óráig).

A híd látványképe a korábbi, különleges városképi látványúéval szinte teljesen megegyezik. Jelentős különbség, hogy a hídpálya megvilágítása a korábban szinte a balesetveszélyes, a szabványos érték 10%-át jelentő szintről a szabványos 35 luxra emelkedett. Azonkívül, hogy a hídon az új megvilágítással biztonságossá vált a közlekedés, sikerült megőrizni a korábbi látványt is. Ugyanakkor a híd világításának beépített teljesítménye majdnem a felére csökkent. A műszaki átadási dokumentáció szerint a hídon 5 tartóoszlop tetején összesen 60 Philips Indal LUMA2, egyenként 100 LED-es világítótest biztosítja az út láthatóságát. A díszvilágítást 20 darab 150 W WE-EF fémhalogén fényvető adja, amelyek a tartószerkezetet világítják meg. A műszaki átadási dokumentáció végleges adatai alapján a két világítási berendezés együttes teljesítménye mindössze 15,5 kW, amely feleannyi, mint az eredeti megoldásé volt. A LED-es világítótestek várható élettartama 100.000 óra, egy közvilágítási világítótest átlagos teljesítménye 199,5 W. A műszaki átadáskor egyértelművé vált, hogy a berendezés energiafogyasztása a tervezettnél is kedvezőbb, a korábbinak csaknem a fele. A híd új világítóberendezésének éves villamosenergia-felhasználása mindössze 57 ezer kWh (a régi berendezésé 134 ezer kWh volt).

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: Tömegközlekedés, Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.